„Tudom, hogy te is akarod, azért van rajtad miniszoknya” – a nők biztonságérzetéhez valóban mackónadrág kell?

„Tudom, hogy te is akarod, ezért van rajtad miniszoknya”, „ne csodálkozz, hogy megtörtént, te öltöztél kihívóan” – ezeket a kijelentéseket minden olyan nő hallhatta már, aki szexuális zaklatás, nemi erőszak áldozatául esett. Az áldozathibáztatás gyakran nem csak az erőszaktevőkre, hanem az áldozat környezetére is jellemző. Pedig Romániában a nők után való füttyentést, a kéretlen beszólásokat, szexuális tartalmú üzeneteket is törvény szabályozza. Mégis gyakori a szexuális visszaélés, mert a társadalomban sokkal több pszichopata és szociopata él, mint gondolnánk – figyelmeztet Borota Gábor pszichológus.

A szexuális zaklatás és erőszak egyidős az emberiséggel, a kitérés a felelősségvállalás alól pedig maga az ősbűn, hiszen Ádám és Éva a tiltott gyümölcs elfogyasztása után másra próbálta hárítani a felelősséget: a férfi a nőt hibáztatta, a nő a kígyót – így nem csoda, hogy legtöbben ma is az áldozathibáztatást találják könnyebb útnak, mutatott rá a szakember, akit a szexuális zaklatás, erőszak és visszaélés fogalmairól kérdeztünk.

Elmondása szerint a szexuális visszaélés alá-fölérendeltségen alapszik: a bántalmazó hatalomra vágyik, voltaképpen nem is a szexuális kielégülés hajtja, hanem az, hogy uralkodhasson. A visszaélés pedig magában foglalja a szexuális zaklatást és erőszakot is. Ez annyit tesz, hogy a nők után való füttyentés, a nők megbámulása, a kéretlen beszólások, az engedély nélküli érintések és csók, a szexuális tartalmú üzenetek és fényképek küldözgetése, érdeklődés a másik magánéletéről, illetve a szexuális utalást tartalmazó megjegyzések mind-mind visszaélésnek számítanak, és a törvény értelmében kihágásnak minősülnek. Szexuális erőszaknak akkor tekinthetjük a nemi aktust, ha a domináns fél erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszeríti szexuális cselekményre vagy annak elviselésére a másik embert, illetve védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen személyt használ ki szexuálisan.

A férfiak és nők esélyegyenlőségéről szóló, 202/2002-es törvényt módosító tervezetet Klaus Johannis államfő 2018 júliusában hirdette ki, amelynek értelmében 3 000 és 10 000 lej között terjedő pénzbírsággal büntethető a magánterületen és a nyilvános térben elkövetett szexuális és lelki zaklatás, amennyiben a kihágás nem minősül bűncselekménynek. A módosítást kezdeményező Oana Bîzgan független képviselő indoklásában többek között azt hangsúlyozta: nagyon sok nő élt már át utcai zaklatást Romániában, 10-ből 8-an nem érzik magukat biztonságban éjszaka az utcán, 10-ből 4-en pedig nappal sem.

Nem kötelessége eltűrni a nőnek, hogy munkahelyen a főnöke, iskolában vagy egyetemen a tanára, a családban az apja, a templomban a papja kezdjen ki vele. Bár fél, és attól tart, hogy megértés híján őt fogják megkövezni azok, akikkel megosztja a szörnyűséget, joga van feljelentést tenni, joga van beszélni az eseményekről. Ugyanakkor a társadalom szemében szinte hihetetlen, de szexuális erőszak áldozatául férfiak, fiúk is eshetnek: számukra ez annyival jelent több terhet, hogy az áldozathibáztatás mellett homofób megjegyzésekkel is szembesülnek. Ha férfi zsákmányolja ki őket, a szemlélődők gyakran azzal legyintenek a történtekre, hogy „ő provokálta, biztosan buzi” – ez pedig mély sebeket, legfőképpen hallgatást eredményez.

Míg a fiúk beleesnek abba a csapdába, hogy nem bírnak, vagy nem akarnak többé a saját neműkkel azonosulni, vagy attól tartanak, hogy a nők szemében kevésbé lesznek értékesek, ha egy ilyen eset kiderül, inkább elhallgatják, és csendben tűrik a következményeket. Előfordul, hogy a feldolgozatlan sérelmek miatt a bántalmazottakból később bántalmazó válik. Égetőbb a nemi erőszak, szexuális kizsákmányolás kérdése, mint gondolnánk, hiszen legtöbb esetben pont a „biztonságot nyújtó” családi környezetben történik – hangsúlyozta a pszichológus.

A szexuális erőszak mindig jelen volt a társadalomban

Az első írásos emlékünk arról, hogy a civilizáció bünteti a nemi erőszakot, a Kr. e. 17-18. századból származik – ismertette a szakember, hozzáfűzve, hogy ezzel ellentétben azt az erőszakot, ami védekezésképtelen, tudattalan személyt érint, csupán a középkorban kezdték büntetni.

Ám a büntetésekkel még nem ért véget a probléma: Sigmund Freud idejében például még elterjedtebb volt, mint valaha. Bécsben való munkája során azt tapasztalta ugyanis, hogy az előkelő nemesi családok lányai visszatérően családon belüli nemi erőszak-történetekről számolnak be. A neves pszichiáter úgy hitte, a lányok csupán elfojtott szexuális frusztrációik miatt fantáziálnak hasonló esetekről, azonban csakhamar kiderült, hogy a családon belüli erőszak roppant gyakori volt az akkori közösségekben.

Manapság mintha erőteljesebben érzékelnénk a szexuális visszaélés jelenlétét – ez azzal is magyarázható, hogy egyre több áldozat mer beszélni az elszenvedett traumákról. Ugyanakkor az is befolyásolja az intenzív jelenlétet, hogy Romániában – bár törvények szabályozzák már az utcai és munkahelyi zaklatást is – megengedőbbek az erőszaktevőkkel szemben. „Románia Európa szexuális kizsákmányolásának központja” – vélekedett Borota Gábor, mert az a tapasztalat, hogy hiába a törvények, társadalmi szinten nem elég egyértelmű a szexuális erőszak, visszaélés súlyossága.

Hozzátette, noha ízléstelen, hogy egy csoport fiú egy szép nő után fütyül az utcán, akár bókokat, szexuális töltetű megjegyzéseket kiabál neki, ennél is égetőbb, ha a fiúbanda végül csoportos nemi erőszakra vetemedik. A férfitársaság reakciói általában nem is a nő felé irányulnak: egymásnak próbálják bizonyítani macsóságukat. Durva és nem helyénvaló megnyilvánulások ezek, de ennél is meghökkentőbb, ha a társaság pszichopata tagja meggyőzi a többieket arról, hogy jó móka a szexuális kizsákmányolás. A szakember szerint sokkal több szociopata jár köztünk, mint gondolnánk, és az erőszaktevő társaságokban legalább egy mindig megbújik: ő a domináns, hangosabb fél, az, akinek a véleményére és szavára adnak a többiek. A pszichopaták fő ismertetője, hogy nem tudnak azonosulni az áldozatok érzéseivel, nem tudják beleképzelni magukat a másik helyzetébe.

A „nem” az nem: ha a partner nem egyezik bele, ne erőszakoskodjon!

A szakember leszögezte, csak az egyértelmű igen jelent beleegyezést. A vonakodás, a félelemből fakadó hallgatás, az aktus közbeni „összeszorított fogak” még házastársak között is visszaélésről tanúskodnak. Ha valamelyik fél annak jelét mutatja, hogy nem akarja az együttlétet, a másiknak tiszteletben kell tartania a döntését.

Vannak olyan férfiak, akik rámenősebbek, erőszakosabbak – ez még nem jelenti azt, hogy erőszaktevők lennének, a határozott nemet nagyrészük megérti, és felhagy a próbálkozással.  Emellett még mindig sok az olyan nő a társadalomban, aki úgy nőtt fel, hogy a férfit ki kell szolgálnia, a férfi akarata mindenekelőtt van, és alá kell rendelnie magát neki: ezek a nők nem mernek hangot adni a tiltakozásuknak, így kívülről nézve a társuk nem biztos, hogy megérti, mire vágynak valójában. Ha egy nyomulós férfi egy olyan nővel van együtt, aki nem meri képviselni saját akaratát, szexuális kapcsolatuk könnyűszerrel válhat erőszakká – még akkor is, ha nem a klasszikus értelemben vett visszaélésről beszélünk – mert az egyik akarja, a másik pedig nem.

Ha gyermekkorban tiszteletre tanítják fiaikat a szülők, és arra nevelik őket, hogy fegyelmezzék magukat, lányaikat pedig arra, hogy merjenek határozottan kiállni véleményük és akaratuk mellett, és képviseljék azt, amit szeretnének, elkerülhetőbbek lennének a párkapcsolatban előforduló, erőszakoskodáson alapuló helyzetek – vélekedett a pszichológus.

A szexuális erőszaktevőket neveltetésük befolyásolja: nevelés során bizonyos agyi kapcsolatok megerősödnek, míg mások elpusztulnak. Kutatások bizonyítják, hogy a függőségek kialakulásában fontos szerepet tölt be az agy frontális lebenye, ennek fejlődésére pedig az anyával való kapcsolat hat, már azon keresztül is, hogy belenéz a gyermek szemébe, vagy sem. Ugyanis, ha nincs szemkontaktus, és a gyermek nem éli meg, hogy az anyja, az apja vagy a nevelője figyel rá, ez később megnehezíti számára impulzusainak kontrollálását.

Ha fizet egy kiszolgáltatott helyzetben lévőnek, attól az még szexuális erőszak

Gyakran előfordul, hogy tinédzserek, gyermekek vagy felnőttek nyújtanak szexuális szolgáltatást pénzért vagy egyéb juttatásokért cserébe, és a kizsákmányolók, illetve áldozathibáztatók többségének eszébe sem jut, hogy ez is szexuális visszaélés, még akkor is, ha elfogadják a fizetséget a szexuális együttlétekért cserébe. Borota Gábor mindezt azzal magyarázta, hogy egy boldog, egészséges környezetben élő gyermek vagy tinédzser, akinek van, mit felvennie, van, mit megennie, nem folyamodna ahhoz, hogy pénzért kínálja fel a testét.

Ezt az áldozathibáztató és a visszaélő felnőttnek is meg kell értenie: ha valaki kiszolgáltatott helyzetben van, az a feladata a tehetősebb személynek, hogy felemelje, segítsen az illetőn, és nem az, hogy pénzt kínáljon fel neki, cserébe pedig szexuális szolgáltatást várjon el. Ez egyértelmű kizsákmányolás, visszaélés egy kiszolgáltatott ember helyzetével. Hiszen a pénzt azért fogadja el az, aki erre rá van utalva, mert a szükségletek között az étel, a meleg és a viszonylagos biztonság előrébb van. Látszólagos beleegyezés ez csupán, mert az életben maradás a legerősebb ösztön.

„Minek ment oda?”, „miért öltözött kihívóan?” – áldozathibáztató társadalom vagyunk

Társadalmunk rosszul működik, nem neveli gyermekeit felelősségvállalásra – magyarázta a szakember. Az áldozathibáztatás ugyanis abban gyökerezik, hogy a gyermek otthon látja, „anya letagadja, ha szomorú”, „anya nem mondja, ha nincs kedve valamihez”, „apa akkor is teljesíti a szomszéd kívánságát, ha nem szeretné”, közben pedig hallgatja, hogy a szomszéd a hibás, a család a hibás, az Isten a hibás azért, mert kér, kérdez, tesz valamit – ebből pedig azt szűri le, hogy mindig mindenért másvalaki a felelős.

Ha a társadalom elismerné áldozatként a bántalmazottakat, akkor felelősséget kellene vállalnia, segítenie kellene neki. Ez pedig macerás, idő- és energiaigényes, miközben az ítélkezés sokkal könnyebb útnak bizonyul, mert nem kell tennie semmit a bántalmazottért. Kemény tükör az együttérzés, ezért is hajlamosak az emberek másra mutogatni, mert, ha megpróbálnának empatikusnak lenni, szembesülnének azzal is, hogy önmagukkal milyen helyzetben nem képesek együttérzőnek lenni.

Ítélkezésük következtében az áldozatokban lévő szégyenérzet és önhibáztatás mellé bénultság társul: a társadalom és a család nem akarja elhinni, hogy egy tagja szexuális erőszak áldozatául esett, ezért inkább tagad, elhallgattat, a támogatás hiányában pedig a bántalmazott magába fordul, amelynek következtében lelki és testi megbetegedések hatalmasodnak el fölötte.

Orgazmuszavar, depresszió, testképzavar, öngyilkosság

A pszichológus úgy véli, figyelmeztető jel lehet, ha a gyermek viselkedése hirtelen megváltozik, és többé nem akarja, hogy bárki is hozzáérjen, takargatni kezdi a testét, ódzkodik attól, hogy szülei előtt átöltözzön. Kamaszkorban ez normális viselkedés, akkor szükséges jobban figyelni, amikor egyik napról a másikra változik meg minden.

Ha a szülő bizonyosságot tesz az elfogadásáról, bátorítja gyermekét a nyitott beszélgetésre, és megértést, szeretetet biztosít számára, akkor a csemete valószínűleg beszámol arról, ami őt érte. Ám, ha a felnőtt tagadni kezd, nem hiszi el az elmondottakat, önsanyargatásba és befelé fordulásba kergeti a fiatalt. Ez a felnőtt kapcsolatokban is hasonlóan történik: bárkit is érintsen a szexuális visszaélés, fontos megértéssel és elfogadással fordulni felé, különben a bennük lévő fájdalommal nem tudnak megbirkózni, és szexuális zavarok alakulhatnak ki bennük: elutasíthatják, undorodhatnak saját testüktől, pszichoszomatikus betegségek törhetnek felszínre, orgazmuszavar, depresszió, magányosság, elidegenedés sanyargathatja őket, és a legszélsőségesebb esetekben egészen az öngyilkosságig vezethet szenvedésük.

Beszélni róla: nem mindenkinek, nem akárkinek, nem bármikor

Borota Gábor azt tanácsolja az áldozatoknak, merjenek beszélni sérüléseikről. Válasszanak egy olyan közeli embert, akiben megbíznak, és mondják el, mit éreznek, mit éltek meg, mert a megosztott teher fél teher. Nem kell mindenkinek vagy akárkinek tudnia róla, és nem is az a lényeg, hogy bármikor felhozzák az őket ért sérelmeket, de megfelelő időben, a megfelelő embernek igenis kitárulkozhatnak. Az elfojtott terhek megbetegítik a testet is, ezért fontos, hogy megosszák gondjaikat: ezáltal levetkőzhetik a szégyenérzetet és az önhibáztatást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?