Ezért nem jó mobiltelefon mellett aludni

Az emberek többsége elalvás előtt még egyszer kézbe veszi a mobiltelefonját: megnézi közösségi oldalát, az e-mail-fiókját, cikkeket olvas és oszt meg. Nem csoda, hiszen mióta a készülék már nemcsak a telefonálás, hanem a szórakozás eszköze is lett, egyre nagyobb időt és teret nyer magának a mindennapokban. Ám az ágy az a hely, amit, ha csak lehet, mobilmentes övezetként kellene fenntartani, több okból is, figyelmeztet a femina.hu portál.

A neurológus és alvásszakértő, Brandon Peters szerint a mobiltelefon káros hatással lehet az alvásra, fáradtságot, kimerültséget, sőt elalvási nehézséget is okozhat.

A szakértő szerint az olvasás, a játék, a böngészés, amit az okoseszköz lehetővé tesz, mind-mind szórakoztató és élvezetes, ezáltal pozitív stimulációt jelent az agynak, így az ember tudattalanul is egyre többet akar ezekből. Emiatt gyakran lefekvés után is hosszasan a kézben marad a kütyü, aminek következtében az alvásidő nagymértékben lecsökken. Ennek természetes következményeként az ember másnap kialvatlan lesz, és nehezebben veszi az akadályokat.

Az eszköz fénye is rossz hatással van az emberre: ahogyan a számítógép-képernyőtől vagy a tévétől, úgy a telefontól is erős, mesterséges fény árad az ember felé, ráadásul a készülék méretéből és a testhelyzetből adódóan az ember még közel is tartja az arcához. Azt az üzenetet küldi az agynak, hogy nem éjszaka van, hanem nappal, ezáltal felborítja az éjjeli és nappali időszakot követő, alvásidőt és ébrenléti időt beosztó belső biológiai órát, a cirkadián ritmust. Mivel a természetes ütem eltolódik, az ember olyan napszakokban lesz álmos, amikor az alvásnak nincs itt az ideje, ha pedig aludni tér, képtelen lesz álomba szenderülni. Ez napközbeni fáradtsághoz vezet, és rövid úton éreztetheti hatását a mindennapi teljesítmény romlásában is.

A hosszú távú kialvatlanság nemcsak fáradtságot okoz, hanem a komolyabb egészségi problémák kialakulásának kockázatát is emeli: a Harvard Egyetem kutatói szerint növeli az elhízás esélyét, a New York-i Egyetem szakértői szerint pedig diabéteszre és depresszióra is hajlamosíthat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?