Ezt az 5 ételt tilos mikróban újramelegíteni

A mikrohullámú sütő megkönnyíti a mindennapokat, viszont gondot is okozhat, ha olyan ételek kerülnek bele, amelyeket nem volna szabad újramelegíteni. A femina.hu portál összegyűjtötte azt az 5 élelmet, amit tilos a mikróba tenni, ha az ételmérgezés elkerülése a cél.

Spenót és más leveles zöldségek

A spenót nagy mennyiségben tartalmaz nitrátot, ami az újramelegítés során nitritekké, majd nitrozaminná alakul. Ez az anyag negatívan befolyásolja a test oxigénellátását, ráadásul egyes típusai a European Food Information Council kutatói szerint karcinogén tulajdonságúak is.

Csirkehúsételek

Gondot okozhat, ha a csirkehús nincs megfelelően átsütve, illetve megfelelően tárolva. Azokon a részeken ugyanis, ahol egy szemernyit is nyers maradt, rövid időn belül szalmonella kórokozók szaporodhatnak el. A WHO figyelmeztetése szerint a mikrózás nem feltétlen forrósítja fel kellőképpen a húst, így pedig nem fogja elpusztítani ezeket a kórokozókat. Már csak azért sem, mivel a mikrohullámú sütőbe rakott étel nem egyenletesen melegszik, így a hús egyes területein óhatatlanul csak langyos marad.

Felvágottak

A különböző felvágottakat sem tanácsos a készülékkel melegíteni, ennek ellenére mégis sokan készítenek belőlük ily módon melegszendvicset. Rosszul teszik, ezek a termékek ugyanis olyan hozzáadott anyagokat, például tartósítószereket tartalmaznak, amelyek, mint azt Pie, Spahis és Seillan közös tanulmányában írja, a mikrózás hatására kémiai átalakuláson mehetnek át, és ezáltal még károsabbak lehetnek a szervezet számára, mint egyébként.

Burgonya és rizs

Legyen burgonyapüré, vagy épp petrezselymes krumpli, a maradék újramelegítése rejt magában némi veszélyt: ha a köret több órát áll szobahőmérsékleten, a Centers for Disease Control and Prevention kutatói szerint elszaporodhatnak rajta a Clostridium botulinum bakrétiumok, amelyek botulizmust okozhatnak. Mivel a mikróba dobott ételt sokszor csak langyosítja, és nem forrósítja fel kellőképp az ember, ezek a kórokozók életben maradnak, és ételmérgezést okozhatnak. A rizzsel sem sokkal jobb a helyzet: felületén ugyanis, Gilbert, Stringer, és Peace, az International Life Sciences Institute kutatói szerint Bacillus cereus spórák találhatók, melyek ha a köret szobahőmérsékleten hűl ki, elszaporodhatnak. Mivel a kórokozót egy enyhe mikrózás nem fogja elpusztítani, sajnos megeshet, hogy az ember ételmérgezést kap.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?