Kiderült, milyen foglalkozásúak szexelnek leggyakrabban

Vannak olyan szakmák, amelyek művelői bizonyítottan többet bújnak ágyba, mint a más munkakörben dolgozók. Egy brit felmérésben kétezer nő és férfi szexuális életének sajátosságaira és a foglalkozásukra kérdeztek rá, majd a válaszokat kielemezve megszületett a lista, hogy mely munkákat végzők szexelnek a legtöbbet. Az eredmény pedig igencsak meglepő lett – írja a femcafe.hu portál.

A lista 5. helyén holtversenyben a jogászok és a tanárok vannak. A felmérés arra is fényt derített, hogy a jog területén tevékenykedőket lehet a legnehezebben kielégíteni az ágyban.

A negyedik helyen a reklámszakmában dolgozók végeztek, akiknek sikerült arra a listára is felkerülniük, akik a legjobbnak ítélik meg saját szexuális teljesítményüket.

Dobogós helyezést értek el a fodrászok, akiknek majdnem ötödük úgy nyilatkozott, hogy napi rendszerességgel él nemi életet.
Második helyen az építészek állnak, akik szintén nagyon jó lepedőakrobatának tartják magukat. Kiderült, legtöbbet a mezőgazdasági munkát végzők szexelnek. Úgy tűnik, a fizikai munkát végző egyének sokkal aktívabbak nemcsak a mindennapokban, de az ágyban is. Ezzel szemben a lista végén az újságírók vannak – nekik jut a legkevesebb móka a hálószobában.
 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?