Egyenlő, de nem egyforma a férfi és a nő – macsókultuszról és tiszteletadásról kérdeztünk szakembert


-A A+



Tiszteli-e a társát az a férfi, aki morcosan ugyan, de elvégzi a házimunkát? Hát az a nő, aki elismerést nem adva várja el, hogy párja a mosogatásból és a gyermeknevelésből is kivegye a részét? Lehet-e, kell-e egyformán leosztani a ház és a gyermeknevelés körüli teendőket? – tettük fel a kérdést Mészáros Andrea szexuálpszichológusnak, párterapeutának. Szerinte nem szükséges fele-fele arányban megosztani a feladatokat, és nem elegendő csak a nőkre fókuszálni, ha nemi szerepek kerülnek terítékre, hiszen a férfiak annyira vágyják az elismerést, mint a nők az érzelmi biztonságot.

Aktivisták ezrei háborognak a női-férfi egyenlőtlenségek miatt: „rengeteg munka nehezedik a nőre, hiszen háztartást vezet, gyermeket nevel és munkahellyel rendelkezik” és „otthon henyél a férfi, semmit sem tesz, ha mégis, az csupán segítségnyújtás, nem megosztott munkavégzés” – hangoztatják úton-útfélen.

A szakember szerint léteznek a végletes családi modellek, és a hagyományosabb vidékeken máig érezhető a férfiak „felsőbbrendűsége”, ami gyakran megalapozott, olykor viszont túlzásokból ered. Egy bizonyos: a nembeli szerepek különböznek, másként végzi feladatát a nő és másként a férfi, ám a neveléssel gyakran enyhíthető az évezredeken átöröklődött különbözőség. Ha gyermekkorban rosszul tanulja a fiúgyermek a szerepvállalást, a párkapcsolatban a nő viselkedése és a kölcsönös tiszteletadás még formálhatja férfiként.

Barlangból hozott szerepek

A női és férfi szerepek leosztása egy általános generációs örökség, egészen az őskorig vezethető vissza, amikor is a nő szerteágazó figyelmével a több tíz csemetére, a barlang rendezettségére és a gondoskodásra törekedett, a férfi pedig egyetlen dologra fókuszált teljes erejével: az élelem biztosítására, amit élet-halál árán szerzett meg családjának. Bár az evolúciónak köszönhetően ma már nem barlangkori értékek mentén élünk, egyvalamit nem sikerült levetkőznünk az évezredek során: hozzáállásunkat ma is a szerteágazó figyelem és a fókusz határozza meg, ezért aztán hiába törekednek oly sokan az egyformaságra, nem kivitelezhető, hogy a férfi és a nő egységesen viszonyuljon a mosogatáshoz, a takarításhoz, a főzéshez és a gyermekneveléshez – hívta fel a figyelmünket Mészáros Andrea párterapeuta.

A nők törekednek a fele-fele arányú feladatmegosztásra, de nem azért, mert inkompetensek lennének, esetleg túldramatizálnák a munkavégzéssel járó nehézségeket. Ellenkezőleg, azért érzik szükségét a társ jelenlétének, mert a modern nők – ellentétben az ősemberrel – munkahelyeken dolgoznak, teljes munkaidős állással rendelkeznek, és emellett próbálják teljesíteni a házimunkával és gyermekneveléssel járó feladatokat.

Amíg temérdek idejük volt az otthonukat szépítgetni, és a gyermekeket nevelgetni, addig nem tekintettek problémaként az egyenlőtlen szerepekre, a munkavégzés beszivárgásával viszont a nők felfogásában akaratlanul is egyenlőségjel került a két nem közé, mert mindketten kereső felekké váltak. Ebből fakad, hogy automatikusan, gyakran kimondatlan elvárásokkal bombázzák a férfiakat, és arra ösztökélik őket, hogy otthon is minden feladatot egyformán osszanak meg.

Pszichológiai értelemben gondok akadnak ezzel az elvárással, ugyanis egyenlők bár lehetünk, egyformák nem vagyunk – vélekedett a szakember, kiemelve, hogy az említett eltérés alapja a legtöbb konfliktusnak. A nő neurológiai adottságainak köszönhetően képes egyszerre sok részletre figyelni, és a férfi inkább a fókuszálásban jeleskedik, ezért működnek másként a mosogatásban, a főzésben és a gyermeknevelésben is.

Hozzátette, hiába várja el a nő, hogy párja mosolyogva vegye ki a részét a takarításból és a „nőiesebb” feladatokból, a férfi nem fog kicsattanó örömmel szemetet kivinni, megágyazni vagy felporszívózni. Párterápiás tapasztalataiból kiindulva úgy véli, a nőknek nemcsak nagy teher nehezedik a hátukra, hanem ezzel együtt az a kényszer is, hogy a férfit olyanná tegyék, mint jómaguk – ez pedig kivitelezhetetlen.

Dicsérettel azonban könnyíthető a helyzet, ám a legtöbb nő nem érti, miért szükséges elismernie párja tetteit, ha csupán alapvető munkákat végez. A szakember szerint nem kell szobrot állítani a férfinek, ha takarításra vagy gyermeknevelésre vállalkozik, viszont törekedni kell arra, hogy egy gesztussal, egy mosollyal vagy egy kedves szóval méltassuk tetteiért, mert számára nem alapvető az ilyesfajta munkavégzés, és gyakran eltéved a kis részletekben. Tehát bátorítja, ha a nő megerősíti a feladatvégzésben.

Nem akarunk „henyélő” férfiakat? Neveljünk tettre készeket

A szakember figyelmeztetett, gyakori vitatéma a női-férfi egyenlőtlenség, és a nők foggal-körömmel harcolnak azért, hogy párjuk hozzájuk hasonlóan tevékenykedjen, arra viszont alig gondolnak, hogy a „henyélő” férfiakat voltaképpen jómaguk nevelik. Hiszen a tradicionális vidékeken a legtöbb fiú- és lánygyermekes családban visszatérő motívum, hogy a kislányt megdorgálják, ha nem rakja helyre a ruháit, a kisfiút pedig – ha a földre dobja a kabátját – nem szólítják meg, az anyuka nyugodtan elvégzi helyette a rendrakást. Ezt tapasztalva a kislány azt tanulja, hogy a nőknek ki kell szolgálniuk a férfiakat, a kisfiú pedig azt, hogy neki kijár a kiszolgálás, helyette a nő végzi a teendőket.

Ez a generációs örökség, ezért nem sikerült máig kiirtanunk a barlangból hozott szerepeinket – részletezte a párterapeuta, hangsúlyozva, hogy ha a nő önmagának ellent mondva, és saját elképzeléseit meghazudtolva továbbra is kiszolgál, nem fogjuk tudni „megváltoztatni”, tettre sarkallni a férfit. A gyermek azt tanulja meg, amit lát és leutánozhat: ha azt látja, hogy az apja a munkavégzés után hazamegy, a kanapéra dől, és onnantól kezdve mindent a feleségétől vár, akkor abban erősödik meg, hogy a férfiaknak kijár, hogy a nők körülugrálják őket.

Téves azt feltételezni, hogy az egyenlőség vagy az egyformaság javítana a helyzeten, ugyanis az ilyesféle megnyilvánulások kiirtásának egyedüli kulcsa a tisztelet – emelte ki a szakember, aki úgy tapasztalja, ha a kapcsolatban megvan a kölcsönös tiszteletadás, eltűnik a felsőbbrendűség- és alsóbbrendűség-érzet, helyette értékelni kezdik a felek egymás háztartásvezetésbe, gyermeknevelésbe fektetett energiáit. Ehhez nem szükséges, hogy a férfi és a nő egyenlő mértékben végezze a feladatokat, elegendő, hogy a férfi a nő elégedettségének megfelelően tevékenykedjen. Kutatással bizonyították ugyanis, hogy a mai házasságok alapismérve az elégedettségérzet, amit az eredmények alapján a nők nem akkor tapasztalnak, ha fele-fele arányban oszlanak meg a feladatok, hanem akkor, ha a férfiak csatlakoznak a feladatvégzéshez – ilyenkor a nők úgy érzik, megkönnyítette dolgukat a férfi azáltal, hogy részt vállalt a teendők elvégzéséből, részletezte Mészáros Andrea párterapeuta.

Hogyan tiszteljük társunkat?

A szakember szerint elsődleges felfedezni, hogy melyek azok a kommunikációs csatornák, amelyeken keresztül akadálymentesen szólhatunk társunkhoz, és ő megérti, felfogja a mondanivalónkat. A férfiakra könnyebben hat a nők viselkedése, semmint szavaik: hiába mondogatja a nő, hogy többé nem szolgálja ki a férfit, ha minden délután a vágyait lesi. Határozottságra és hitelességre van szükség ilyenkor, ha egy nő eldönti, hogy nem szeretne a kiszolgáló szerepben tetszelegni, akkor a férfit is vonja be a teendőkbe azzal, hogy kéréseket intéz hozzá. A „tudnál vágni pár szelet kenyeret” máris célravezetőbb, a kérés ugyanis kifejezetten hatékony képesség. Ennek sikerességéhez azonban érdemes hagyni a férfit megpihenni munka után, és az is eredményre vezet, ha ahelyett, hogy a nő dühöng a pihenésre szánt idő miatt, inkább csatlakozik párjához, és ezt követően együtt vágnak bele az otthoni teendők elvégzésébe – hangsúlyozta Mészáros Andrea.

Nem működőképes, ha kijelent valamit a nő, másnap viszont az ellenkezőjét teszi: ezáltal hiteltelenné válik, s mi több, önmagát alázza meg a férfi előtt, mert a tetteket kiabálás, veszekedés fűszerezi, a férfi pedig a továbbiakban is felsőbbrendűnek érzi magát, megbizonyosodva arról, hogy neki kijár a kiszolgálás. Ebben az esetben kérdéses, hogy ki a hibás: az, aki elvárja, hogy kiszolgálják, vagy az, aki kiszolgál – mutatott rá a szakember.

Ahhoz, hogy működőképessé váljon a párkapcsolat, annak a félnek, aki tiszteletlenséget, megalázottságot tapasztal, fontos szavakkal és a viselkedésével is jeleznie társa felé azt. A siránkozás és az általánosítás ezekben az esetekben nem használ: az egyenes beszéd és a kommunikáció célravezető. Ha a férfi kíváncsi, hogy mitől lenne elégedett a párja, ne a barátaitól vagy más nőktől érdeklődjön, hanem társát kérdezze meg erről, és a továbbiakban aszerint járjon el, ha feladatmegosztásra kerül sor. A nőnek pedig el kell ismernie, hogy nem működik egyformán a két nem, ezért ne elégedetlenkedéssel kedvetlenítse párját, hanem lássa meg a férfi dicséretre méltó megnyilvánulásait is.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X