Székely népviselet napja: mit jelentett egykoron, mit jelent ma a székely ruha?


-A A+



Népviseletnek nevezzük, de őseink a fogalmat sem ismerték, nekik ez volt az öltözetük. Uniformizáljuk,  megelégszünk a leegyszerűsített piros-feketével, pedig megannyi színe, formája van. Nem cifra, mint más erdélyi régiók öltözetei, és mély érzelmeket vált ki viselőjéből: nemzeti szimbólum, közösséghez való tartozás, örökség. Mit kell tennünk, hogy megőrizzük? A valódi székely népviseletet még átörökíthetjük gyermekeinknek? György Katalinnal, az András Alapítvány programszervezőjével beszélgettünk a székely népviselet napján.

A népviselet szót Fényes Elek használta így először 1846-ban egy folyóiratban, a nemzeti és paraszti öltözet megkülönböztetésére. Később megannyi fogalmi meghatározáson ment át, de az bizonyos: népviseletet egy-egy közösségben, táji egységben, társadalmi rangjelző szerepben értelmezhetünk. A székelyek elődei nem tudták, hogy népviseletben járnak, annál is inkább, mert ruhájuk számukra a mindennapi öltözéket jelentette. Ünnepi és hétköznapi ruházatot különítettek el, amelyek közül az utókor többnyire az ünnepi formát örökítette át, azt viseli ma büszkén nemzeti eseményein, nyilván nem az ősök hétköznapi öltözékét – részletezte a programszervező.

Kiemelte, a népviselet általában, így a székely népviselet is hajdanán ügyelt megkülönböztető szerepére, az esztétikai megjelenésén túl, a közösség által elfogadott változásokkal, a korabeli divat hatásaival együtt. Egy-egy közösség öltözete sajátos rendszerében tanúskodott az egyén társadalmi helyzetéről, az életkoráról, a családi állapotáról, még a vallási és más ünnepi alkalmakról is „beszélt”.

Hogyan vált népviseletté a mindennapos öltözék?

Az első világháború után már nagymértékben megváltozott az anyaghasználat: változatosabb textíliák jelentek meg a vásárokon, és a piacosok óhatatlanul behoznak korábban nem használt anyagokat a ruhakészítésbe. Ezáltal nemcsak a viselet változott, hanem megindult a kivetkőzés, azaz a viselet letevése is, hiszen fokozatosan kezdték lecserélni hagyományos öltözeteiket az emberek – magyarázta György Katalin hagyománytisztelő programszervező. Elmondása szerint a zárt, ragaszkodóbb közösségek hosszabb ideig tartották meg viseletüket, és akadnak olyanok, akik máig használnak egy-két jellegzetes darabot, kiegészítőt, de összességében a hagyományos, korabeli öltözet kikerült a hétköznapokból, a népviselet használata ünnepi töltetet kapott.

Az általunk jól ismert székely népviseletet a történelmi korszakok további jelentéstartalommal látták el: a háború utáni időszak, az előző rendszerek kisebbségpolitikája kiváltotta, hogy a székelyruha nemzeti szimbólumként is élt a köztudatban, ugyanis azok a személyek, akik magukra öltötték, magyarságukat, székelységüket, hovatartozásukat fejezték ki. Öltözetük egyfajta demonstráció volt, még akkor is, ha nagyfokú uniformizálódás söpört végig a népviseleteken. Ezért aztán nem csoda, hogy nemzeti szimbólumaként a székelység a leegyszerűsödött piros-fekete székelyruhát tartja számon, holott elődeink idejében színekben, csíkokban és motívumokban pompázó öltözék volt, amelynek minden egyes részlete jelentéssel bírt, felvilágosította viselőjéről a korabeli embert.

Azonban az uniformizált székely ruhát és a székely ruha egyszerű, letisztult mivoltát nem moshatjuk össze – figyelmeztetett György Katalin, hozzáfűzve, hogy visszafogottabb a székelyek ruházata más erdélyi régiók népeinek viseletéhez képest: nem kell messzire mennünk, elegendő csak a cifra Kalotaszegre gondolnunk. Véleménye szerint a székelység megélhetési körülményei, a közösségek zártsága és az anyagokhoz, díszítőkhöz való nehéz hozzáférhetőség is eredményezhette a szolidságot, ám a cicomázatlanság nem kelt hiányérzetet, kellőképpen ellensúlyozza a színekben, csíkokban és egyéb formákban gazdag öltözet.

Az András Alapítvány programszervezője úgy véli, valóban megfigyelhető a székely népviseletben a piros szín dominanciája, de ez akár az életigenlésről is szólhat, hiszen a gyermekek, a fiatal lányok és asszonyok ruházatában van főként jelen; a böjti napok viseletében, az időskorúak öltözetében és a gyász során nincs jelen a piros.

A rendszerváltás után – amikor ki-ki szabadon felölthette ismét viseletét – lassanként visszakerült a székely ruha korábbi jelentéstartalma is, ismét jelent közösségi hovatartozást. Jó példája, hogy egyes faluközösségek kezdték felkutatni, megvarratni, felvállalni saját népviseletüket. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a különböző székelyföldi térségek milyen motívumokkal, színekkel díszítésekkel rendelkeznek. Ez egy kiváló iránya annak, hogy ki-ki megtalálja saját népviseletét, születési hely, vagy családi hovatartozása mentén tudatosan döntsön arról, hogy miként határozza meg ünnepi öltözetét.

És ma? Fel kell nőni hozzá, meg kell érni a feladatra

Míg a letűnt korok emberének öltözete volt a mai kor népviselete, addig napjainkban az egyén gyakorta családi örökségként jut hozzá. Ugyanakkor fel kell nőni ahhoz, hogy megértsük jelentőségét – hangsúlyozta a hagyománytisztelő programszervező, kiemelve, hogy önként vállalható vagy utasítható el. Ha örökségként gondolunk rá, akkor magában rejti saját családunkat: anyai, apai, nagyszülői örökségünket. Ha leegyszerűsítjük arra, hogy tőlük kaptuk, tőlük maradt ránk örökül, akkor van ereje, korokon átnyúló érintése, van egyfajta romantikája, esztétikája, értéke.

Akkor „érinti meg” igazán az embert, ha nem kényszerű a felöltése. Ellenkezőleg, arról kell szólnia, hogy a szekrény mélyén lapuló, „története sincs” rokolya egyszer csak előkerül, és az ember érdeklődni kezd: szüleit, nagyszüleit, dédszüleit kutatja benne, s közben ezer szálat fűz elődeihez. Számtalan családi történet bontakozik ki abból, ha érdeklődéssel fordulunk felé: a családi beszélgetések kiváló indítója lehet a népviselet, éppen ezért fontos, hogy „ne engedjük el nagymamát, dédi mamát anélkül, hogy megkérdeznénk, milyen volt az ő öltözete, milyen volt a múlt, hogyan fejezték ki magukat felmenőink” – mert ilyenkor helyrekerülnek az emberben a dolgok, újszerű érzések alakulnak benne saját népviselete kapcsán.

„A népviselethez való viszonyulásban talán az egyéni örökség-érzések a legszebbek” – mondta György Katalin, aki a hagyományőrző alapítvány programszervezőjeként azt tapasztalja, manapság mindenki másként tekint székely népviseletére: egyesek számára a nemzeti tudatot testesíti meg, mások érzelmi szálakkal kapcsolódnak hozzá, és akadnak olyanok, akik elavult öltözetként látják, néhányakból akár ellenszenvet is válthat ki.

Így növünk fel a székely viselethez

Az András Alapítvány azért működteti a népviseletvarró-kutató foglalkozásokat, hogy az emberek minél jobban megismerjék a székely népviseletet és annak készítését. Lelkes és kiválóan kézimunkázó asszonyok együtt gondolkodása, munkája, kutatása eredményeként lehetett elmélyülni a népviselet kimeríthetetlen témakörében. A programszervező szerint azért fontosak ezek a foglalkozások, mert gyakori, hogy a népviselet-készítés akadályokba ütközik –ma a leegyszerűsítésben keresendő a székely népviselet legnagyobb ellensége.

Ugyanis a modern kor embere, gyakran a sietség, gyakran a tudatlanság miatt lebutított „valamit” vásárol, és később ezt hagyja örökségül gyermekeinek. Ebben bizony kiemelt felelőssége van a népviseletet varró és kereskedő igényességének vagy igénytelenségének, valamint árrés-érzékenységének is. A mai kor emberének nem kényelmes öltözet a népviselet. Különösen a férfiak székely harisnyája a posztónak köszönhetően meleg, szúrós viselet, formája miatt ráadásul csizmával hordható.

Fontos tehát, hogy aki teheti, igényességgel forduljon népviseletéhez. Kutassa, keresse a saját értékes népviseletét, különben a következő generáció uniformizált „valamit” kap örökül székely népviseletet helyett. Emellett törekedni kell arra, hogy megtaláljuk a mai kor számára is azt az ünnepi öltözetet, amely úgy viselhető, hogy az adott közösség számára még elfogadott, s ami ennél is jelentőségteljesebb: merjük örökül hagyni gyermekeinknek.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X