Kínos, vicces tartalmakat osztanak meg az ismerősei? Szakembert kérdeztünk a karanténos magamutogatásról


-A A+



Diódarálót használ szaxofonnak a zenész ismerősünk, bohócarcot fest magának a sminkes barátnőnk. A szomszédunk kínos fényképet posztol a gyermekéről, a visszahúzódó irodai munkás barátunk tanácsokat osztogat a világhálón. A fiatal srácok nagymamának öltöznek, a lányok pedig kócosan, lelakottan állnak kamera elé. A bezártság rombolja az énképünket, és visszaigazolás hiányában, a lájkok és hozzászólások reményében arra is képesek vagyunk, hogy kínos tartalmakat osszunk meg magunkról. De miért választjuk az őszinte önkifejezés helyett a feltűnősködést? Kalóz János pszichológust a karanténos magamutogatásról kérdeztük.

A járványhelyzet óta egyre szaporodnak a karanténban készült videók és fényképek a közösségi médiában. Láthatunk újdonsült gasztrobloggereket, influenszereket, sportolókat, humoristákat. Ki-ki sajátos, olykor mókás, néha pedig idegesítő tartalmat készít magáról és a családjáról, közben a teljes lakásába és a mindennapjaiba is betekintést nyújt. Mennyit bír el mindebből a közösségi média? Mi az, ami még a jó ízlés határán belül van, és mi az, ami már ciki, túlzásba vitt, erőltetett?

Az emberben ott lapul az exhibizionizmus, azaz a magamutogatás iránti vágy. Mivel jelenleg be vagyunk zárva, és nem érintkezhetünk a megszokott környezetünkkel, mert a járványhelyzet miatt megváltozott a munkakörnyezetünk, a baráti társaságainkat sem kereshetjük fel, ahhoz nyúlunk, ami kezünk ügyében van, és jelenleg az nem más, mint az okoskütyü. Ezek segítségével ki-ki különféle dolgokat talál ki és próbál megvalósítani. Újdonsült „szakemberek” mutatkoznak be a közösségi médián keresztül, hiszen rengeteg pék és fodrász jelent meg az utóbbi hetekben, a sikerélmény növelése érdekében pedig közszemlére teszik a legapróbb személyes történéseiket is.

Gyakran nevetséges tartalmakat gyártanak, és a legelképesztőbb az, hogy hiába látják, hogy a tartalom kínos, vagy éppenséggel egy félresikerült jelenetből áll, nem törődve azzal, hogy milyen reakciókat válthat ki, megosztják a közösségi médiában. Voltaképpen unaloműző a karanténos magamutogatás, ugyanakkor azért is művelik az emberek, mert szükségük van a visszajelzésekre az ingerszegény környezetben. Ha hozzászólnak, kedvelik az ismerőseik a közzétett fényképeket és videókat, azáltal növekszik a sikerélményük. Ezért aztán többen felcsaptak tanácsadónak is: az influenszerek sajátossága, hogy tanácsokkal látják el követőiket, megmutatják, hogy mit miként tesznek a saját életükben, és arra buzdítanak másokat, hogy kövessék ezeket a lépéseket. Ugyanez történik most az „egyszerű” közösségi média felhasználók körében is. Tanácsokat osztogatnak egymásnak, videóban mutatják be, hogy miként jó, szükséges vagy kényelmes cselekedni bizonyos helyzetekben. Ennek a lényege valójában a felszínen maradás.

Olyanoktól látunk nevetséges tartalmakat, akik azelőtt visszafogottan, a közösségi média bűvkörétől távol éltek. A bezártság és a karantén előidézi az énképünk romlását, mert nem kapunk visszaigazolást a külvilágtól? Elmaradnak a dicséretek, a csapatmunka, az értékes megjegyzések, és ez lehet a kiváltó ok? De akkor miért a bohóckodással próbálkozunk?

Az emberek általában vágyakoznak arra, hogy a visszajelzéseket megkaphassák. Jelenleg a közösségi média visszajelzéseire szomjaznak, ami a kedvelésen, hozzászóláson, megosztáson alapszik. Ez a vágy fölülírja azt, hogy meggondolják a lehetséges következményeket. Ez olyan, mint a kábítószer-függőség: meg sem gondolja a függő, hogy miket eredményezhet a szer használata, mert annyira vágyik a pszichoaktív szerek keltette érzésekre. Tehát a vágyakozás esetenként sokkal erősebb, mint a tisztánlátás.

A karanténos magamutogatásnál, ahogy a közösségi média egyéb megnyilvánulásainál is, előfordul, hogy akkor ébred fel a bohóckodó, amikor az ismerősei lekezelő, megbotránkozó visszajelzései hidegzuhanyként érik. Ilyenkor gyakori, hogy a magamutogató személy megmagyarázó, pontosító bejegyzéseket tesz közzé, hogy orvosolja a problémát. Azonban hiába igyekszik megmagyarázni a balul elsült esetet, ami a világhálóra felkerül, az ott is marad, legyen szó a házuk bemutatásáról, meztelenkedésről, kínos megnyilvánulásokról, kéretlen véleményformálásról.

Nemcsak az egyszerű emberek kezdtek őrült tartalomgyártásba, hanem a sztárok is, akik a lemondott rendezvények miatt mintha teljesen új vonalon indultak volna el: elrontott sminkelést illusztrálnak, miközben bohócot csinálnak magukból, megmutatják a kócos, otthoni valójukat, olykor azzal dicsekszenek, hogy milyen jó szülők, máskor a legnagyobb családi bakikat szemléltetik. Nem lesz ebből imázstörés?

A sztárok esetében is ugyanaz történik, mint az ismerőseink körében. Valóban megváltoztatták néhányan az eddigi tartalomközlési szokásaikat: a komolyzenét egy otthoni megjelenésüket illusztráló videó váltotta fel, és többen teljes bepillantást engedtek a családi körükbe is. A magamutogatás és a felszínen maradás mellett az is közrejátszik a hírességeknél, hogy arra törekednek, ne feledje őket a nagyközönség. Mivel a tömegrendezvények a járványhelyzet idejére felfüggesztődtek, a hírességek nem tudnak színtérre vonulni, ezért a virtuális térben próbálnak kibontakozni.

Az ember jó dolgában meg tud veszni, és ezeknek a megosztásoknak a lényege az, hogy minél ütősebbek legyenek, hiszen, ahogyan a marketingszakemberek is vallják, a negatív reklám is reklám, és ezeknek pedig olykor még nagyobb a hatása. Tehát az ismerőseink és a hírességek sem hagyatkoznak minden esetben az ép eszükre, hanem az lényeges számukra, hogy minél nagyobbat üssön az általuk közzétett tartalom. A visszajelzések szempontjából fontos számukra, hogy jó sok reakció, nézettség és megosztás legyen a tartalmaikon, és ezért akár hülyét csinálnak magukból az emberek. Gyakran én is azon találom magam, hogy egyik-másik vicces videót végignézem, pedig érzem, hogy kínos, és azt is tudom, hogy sosem tennék hasonlót, mégis hangosan nevetek rajta, majd elgondolkodom, hogy miért néztem végig az egészet, és rájövök, hogy azért, mert akkora hülyeség, hogy az már jó, a végén pedig elszörnyülködök. Ezzel pedig a legtöbb ember hasonlóképpen van, hiszen figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy a túlvészelés érdekében kínunkban inkább mindenből viccet faragunk.

Milyen hatással van a bezártság a kreativitásra? Voltaképpen találékony kivitelezéseknek is szemtanúi lehetünk mindamellett, hogy túlzásba vitt önkifejezést is szerivel találunk. Lehetséges, hogy jobban szárnyal most a kreativitásunk, mint a normálállapotban?

Ez a fajta önkifejezés meggondolatlan kreativitásnak nevezhető, tehát arról szól, hogy az ember annyira kreatív, hogy eszébe sem jut, hogy túlkreatívkodott bizonyos helyzeteket. A túlzásba vitt tartalomgyártás már az emberi jóérzésen túlhalad, ezért negatív kreativitásba fordul ez az egész.

Hogyan hat ez a jelenség a családon belüli kapcsolatainkra? Belerondíthat az anya-gyermek viszonyába, esetleg a férj-feleség kapcsolatába?

Ha a gyermek még kicsi, akkor nem biztos, hogy érzelmileg nyomot hagy benne az, ha az édesanyja róla, vagy saját magáról posztolgat kínos tartalmakat a közösségi oldalain. A tinédzsereknél viszont lehet már komoly érzelmi következménye annak, hogy a szülő hogyan nyilvánul meg a virtuális felületeken. Az ő esetükben komoly súlya van a kortárscsoport véleményének, és ha a barátok vagy az osztálytársak kezdik cikizni a fiatalt azért, mert az édesanyja félig meztelenül tornázik a nappaliban, és erről videót oszt meg, vagy az édesapja influenszernek képzeli magát, és napestig videós tanácsokat osztogat, akkor konfliktusokat szülhet a családon belül. A házastársak között is eredményezhet konfliktushelyzeteket a meggondolatlan karanténos magamutogatás: fontos figyelni a közzétett vélemények, fényképek és videók súlyát.

Ha lejár ez az időszak, az emberek viselkedése újra a megszokottá válik, vagy a karantén önkifejezésre tett hatása a továbbiakban is meglátszik majd rajtuk? Számíthatunk arra, hogy a közösségi média az ilyen jellegű magamutogatás platformjává válik?

Ha lejár a járvány, elképzelhető, hogy néhányan, akik most a jóérzés határán belül kezdték el próbálgatni a szárnyaikat a közösségi média felületein, a későbbiekben is folytatják a munkájukat. Hiszen, ha valaki rájön, hogy isteni kenyereket süt otthon, és az azokról készült virtuális tartalom is felkelti az ismerősei figyelmét, elképzelhető, hogy a későbbiekben is megmarad ezen a vonalon, nem vásárol kenyeret, hanem magának süti, és esetleg árulja is majd. A kínos tartalomgyártás azonban csökkeni fog, mert az embereknek vissza kell térniük a munkájukhoz, és az energiájuk, az idejük más tényezőkre fókuszálódik majd.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X