Jövőre halasztották a székelyföldi SZMÖ Biker Festivalt

Megegyeztek a székelyföldi motorosklubok és kedden bejelentették: elhalasztják a nyolcadik SZMÖ Biker Festivalt, változatlan műsorrenddel és fellépőlistával jövő év júliusában rendezik meg.

„Sajnálattal közöljük Veletek, hogy az idénre tervezett SZMÖ Biker Festival, a jól ismert helyzet miatt elmarad. Minden meghirdetett zenekar fel fog lépni jövőre, 2021. július 8–11. között. Megértéseteket köszönjük, vigyázzatok magatokra és egymásra!” – közölte kedden a Székely Motoros Összefogás.

A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC, a székelyudvarhelyi Independent Eagles MC, a kászoni KMB Motors MC, a csíkszeredai Rebel Wolves MC és a régeni Sons of Attila RC az utolsó pillanatig vártak a bejelentéssel, remélve, hogy talán valami csoda folytán hirtelen javul a helyzet, ráadásul tucatnyi zenekarral is kellett egyeztetni, ezért úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak – az idei évre tervezett négynapos rendezvény megrendezését változatlan műsorrenddel és fellépőlistával jövőre halasztják.

A Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozót és Rockfesztivált 2013-ban szervezte meg először a székelyföldi motorosklub, amely úgy döntött, hogy a saját, kisebb találkozóik mellett/helyett létrehoznak egy közös, többnapos motorosfesztivált. A kezdetben kétnapos, majd négynapossá bővült rendezvény sikeresen vette át az egykori legendássá vált szejkefürdői rockmaratonok helyét, és időközben az ország legnagyobb motorostalálkozójává nőtte ki magát, több ezernyi látogatóval, tucatnyi fellépővel, két színpaddal, kiegészítő rendezvényekkel.

Tavalyelőtt SZMÖ Biker Festivalra igazították a rendezvény nevét, a helyszín azonban maradt a régi, a Szentegyháza Gyöngye termálfürdő. Az idei, nyolcadik kiadás lett volna az első, amelyet egy új helyen, a Csíkszeredától 22, Székelyudvarhelytől 46 kilométerre található Hargitafürdőn rendeznek meg július 9–12. között. Az új helyszín bemutatkozására azonban egy újabb évet kell várni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?