Feljegyzések a szobafogságból: Fehér Kardos Gabriella (4.)


-A A+



A Covid-19 vírus okozta járvány előtt az egészségügyi rendszerről, az orvosokról való közvélekedés nem volt túlságosan pozitív, de úgy általában semmiről sem, ami az államilag finanszírozott gyógyászathoz kapcsolódott. Rövid ideje változott a helyzet, mert mindenki ugyanabban a pácban van: a rendszer olyan, amilyen, orvos annyi van, amennyi, időközben meg nyakunkon a járvány. Kritizálni, fintorogni nem igazán van mód, idő. Fehér Kardos Gabriella Kolozsváron praktizáló, gyermekekkel foglalkozó családorvossal beszélgettünk, aki egy született optimista. Ez a jelenlegi helyzetben nem éppen mellékes, pedig interjúalanyunk most még kevesebb időt tölthet otthon, mint a „békeidőkben”.

Sokan aggódunk most az orvos barátainkért és ismerőseinkért. Van-e okunk erre? Megvan-e mindenetek ahhoz, hogy óvakodjatok az esetleges fertőzéstől?

Nincs. Nincs meg mindenünk. De nem kell olyan nagyon félteni minket, mert nem épp annyira vészes a helyzet. Tény és való, hogy a szükséges védőfelszerelésekből nagyon kevés van, kevés jut nekünk, úgyhogy mindenki megoldja azzal, amije van, és amit beszerez, vagy be tudott szerezni az eddigiekben. De nem kell annyira félni és pánikot kelteni sem kell. Igaz ugyan, hogy nehéz időket élünk most, de én nem vagyok annyira megijedve.

Tudom azt, hogy el fogjuk kapni, és az orvosok zöme így van ezzel, de nemcsak ők, hanem azok is, akik az első vonalban vannak. De ha egészségesek vagyunk, nincs más betegségünk, akkor rendben van. Nem vészes, ez a lényeg…

Nagyon sok múlik most az egészségügyi rendszer kapacitásán, meg persze azon is, hogy otthon ülve mennyire lassítjuk le közösen, egy emberként a vírus terjedését. Mit üzensz azoknak, akik nem érzik ennek a felelősségét, esetleg elhazudják azt, hogy érintkeztek olyanokkal, akik fertőzöttek lehetnek?

Igen, van egy ilyen, hogy a páciensek nem érzik a helyzet súlyát, mert sokkalta könnyebb lenne nekünk, orvosoknak, ha lassítanánk a vírus terjedését, ha tudnánk, mivel állunk szemben. Lassítani pedig csak úgy tudjuk, ha nem egyszerre kapja el mindenki. Tényleg, ha betartanánk ezt, és a páciensek is csak akkor mennének ki a házból, ha ténylegesen nagyon fontos dolguk van, ami nem tűr halasztást, ha nagyon nyomós okuk van erre, akkor sokkalta könnyebb lenne nekünk és mindenkinek.

Hogy hazudik-e valaki a rendelőben? Hát előfordulhat, bizony, elég gyakran. De erre én csak annyit tudok mondani, hogy gondoljanak arra, hogy a saját családjuknak is ugyanilyen könnyen átadhatják. Ezért két dologra kell itt megkérni az embereket: az egyik az, hogy legyenek őszinték, a másik meg az, hogy a saját érdekükben is maradjanak otthon. Mert minél lassabban terjed a vírus, annál könnyebb lesz mindenkinek, hiszen az egészségügyi rendszer nincs erre felkészülve. De sehol sincs, nem csak nálunk. Fejlett országokban sem készültek fel ilyen mennyiségű fertőzésre, ennyire gyors ütemű járványra. Ez óriási megmérettetés bárkinek, nem csak a mi egészségügyünknek, és nekünk egyenként.

Itt most az emberek nagyon sokat tudnak segíteni azzal, hogy megfogadják a tanácsot és elszigetelődnek otthonaikban, ugyanakkor betartják a higiéniai szabályokat: a gyakori kézmosást és tisztálkodást, takarítást, mert ez mind hozzájárul ahhoz, hogy lelassítsuk a fertőzés terjedését.

Háromgyermekes családanya vagy, a gyermekeid közül a legkisebb még csecsemő. Gondolom, nálad emiatt is az aggodalom most rétegződik. Milyen a sorrendben aggódsz a körülötted lévőkért?

Próbálok kiegyensúlyozott lenni, ami nagycsaládos anyaként elég nehéz. Mert nálunk, a családban az eddigiekben minden akkor működött a közöstől az egyéni programokig, ha mindet megbeszéltünk egymással, leszögeztük a dolgokat. Ez most egészében felborult…

Persze, ha a családi oldalát nézem, akkor mindenki lecsendesedett, itthon van, benti tevékenységeket űz, amiből most jóval több van, mint máskor.

Viszont ott van az orvosi énem, és az, hogy most még több időt töltök a rendelőben, mint máskor, a gondolataim folyamatosan ott vannak. Ha itthon vagyok, akkor is szüntelenül a páciensekkel beszélek telefonon vagy más kommunikációs csatornákon. Mindenütt felborult az egyensúly és a szélsőségek jobban kidomborodtak.

Rengeteg információ terjed a fertőzésről, statisztikák és „hasznos” tanácsok is. Mennyire betegít meg bennünket az, hogy szabályszerűen a Covid-19 gondolatával kelünk és fekszünk? Hol kéne bekapcsolódniuk a pszichológus kollégáidnak a gyógyításba? Én úgy érzem, hogy itt most nem csak nektek van dolgotok…

Nagyon nagy szükség van rájuk ezekben az időkben, mert tény az, hogy bármelyik tévécsatornára kapcsolunk, vagy ha csak a saját hírfolyamunkat böngésszük, ott vannak mindenütt a legújabb fertőzésekről szóló hírek.

Részben ez teljesen normális, mert nagyon fontos, hogy percről percre hiteles képünk legyen a helyzetről, a páciensek is értesüljenek a veszélyekről, de valahol meg kéne húzni a határt, mert túl sok az információ, és lehet, hogy picit kéne ezt szűrni.

Az otthonülők lelki világát is meg kéne óvni ettől az információdömpingtől. Szerintem ebben segíthetnek most a pszichológusok és mindenki, aki lelki segélyt tud nyújtani.

Ugyanakkor meg kell látnunk ennek a jelenlegi helyzetnek a pozitív hozadékait is: jobban odafigyelünk egymásra és a higiéniára is nagyobb hangsúlyt fektetünk. Remélem, hogy miután a járvány véget ér, ezeket általában meg is őrizzük majd a viselkedésünkben. Ez nagyon jó lenne!

A Maszolon villáminterjú-sorozatot indítottunk Feljegyzések a szobafogságból címmel, hogy ennek az enyhén dosztojevszkijs, kissé „egérlyukas” helyzetnek minél több oldalát bevillantsuk. Több, eltérő szakterületen dolgozó – profi vagy éppen kezdő – otthonülővel beszélgettünk erről, a helyenként uncsi, olykor vicces, máskor egyenesen letargikus, de mindenekelőtt hasznos léthelyzetről, amely mindannyiunk életében valamilyen formában jelen van. Úgyhogy: mindenképp maradjunk otthon, és közben figyeljük, hogyan teszik ugyanezt mások!
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X