Feljegyzések a szobafogságból: Székely Csaba (1.)


-A A+



Új interjúsorozatunkban elsőként Székely Csaba drámaírónál érdeklődtünk arról, hogyan „ízlik” neki a bent ücsörgős élet, amely azután vált járványügyi intézkedésből új normalitássá egész Romániában, hogy nálunk is elterjedt a koronavírus-fertőzés. A jelenleg marosvásárhelyi otthonában tartózkodó alkotó egy hasznos tanáccsal is ellátott minket, amelyet profi otthon dolgozói tapasztalatából szűrt le. Talán jó lesz fontolóra vennünk…

A magyarországi színházak bezárásakor egy félig vicces bejegyzésben jelezted, hogy éjszakai munkát vállalsz: lennél portás, recepciós, éjjeliőr, benzinkutas, maffiózó. Közülük azonban senki sem dolgozhat otthonról. Hogy van ezzel az író a „koronás” időkben?

Rengeteg írnivalóm van, nagyon sok megrendelésnek kell eleget tennem a következő két-három évben, szóval munkám tengernyi, csak a jövedelmem szűnt meg. Engem a piac tart el, tehát a közönség, azzal, hogy jegyet vesz az előadásaimra, de ha a színházak zárva vannak, akkor sokunknak felkopik az álla, akik ebben az ágazatban dolgozunk.

Ezért gondoltam, hogy kéne egy jól fizető állás, ami mellett lehet írni, de a gyülekezési korlátozás miatt sajnos eleve el kellett vetnem az olyan vonzó lehetőségeket, mint például a szektavezér vagy a férfisztriptíz-táncos. Ha a maffiózást lehet otthonról is csinálni, akkor valószínűleg azt választom, nem tudom, ezügyben még konzultálok a szakmában dolgozó ismerőseimmel.

Könnyen hozzászoktál az új „házirendhez”?  Okozott-e valamiféle cunamit a megszokott életmódodhoz képest? Mondjuk, egyelőre nem lehet bemutatóra menni: sem színházi, sem könyv…

Az én házirendem nem változott, eddig is otthonról dolgoztam, csak ez az „otthon” eddig lehetett egy kávézó is vagy bármelyik európai város, most viszont tényleg otthon vagyok, nincs több utazás és kávézókba járkálás.

A színházi bemutató, vagyis ami kívülről is látszik az életemből, a jéghegy csúcsa. A többi 99 százalék fenéken ülés és laptopra bámulás. Ez ugyanúgy zajlik, mint eddig. És mivel évek óta csinálom ezt a szobafogság dolgot, szeretnék egy tanácsot adni a mostani újoncoknak: kerüljék a konyhát, különösen a hűtőszekrényt! Ugyanis, ha az ember sokáig ül otthon, hajlamos lesz felvenni bizonyos macskás szokásokat: sokat lustálkodik és folyton az étel körül sündörög. Pedig, ha lejár ez a karanténos időszak, jó lesz majd kiférni az ajtón.

Van-e preferenciád a szobafogságot illetően? Budapesten vagy Marosvásárhelyen kellemesebb négy fal között üldögélni, vagy ez jobbára a falak színétől és a kilátástól függ?

Nagy újdonságot fogok mondani: mindenhol jó, de a legjobb otthon. Főleg halálos járvány idején. Kipusztulni mindenki otthon szeret a legjobban.

Nagyjából mindenki riogat ezzel az új világrenddel: aki a nagy „reboot” lehetőségét látja benne, még az is hozzáteszi, hogy jön a mumus, a gazdasági recesszió. Megér-e ez egy drámát vagy leginkább prózai a szitu?

Most az a fő, hogy éljük túl egészségileg és anyagilag is ezt a helyzetet, aztán meglátjuk, mihez kezdünk vele. Más szempontból nincs nagy baj, és én azt mondom, örüljünk annak, hogy van internet, könyv és tévé. Akkor kerülnénk csak igazán nehéz helyzetbe, ha ezek nem lennének. Mert akkor egymással kéne foglalkozni.  

A Maszolon villáminterjú-sorozatot indítottunk Feljegyzések a szobafogságból címmel, hogy ennek az enyhén dosztojevszkijs, kissé „egérlyukas” helyzetnek minél több oldalát bevillantsuk. Több, eltérő szakterületen dolgozó – profi vagy éppen kezdő – otthonülővel beszélgettünk erről, a helyenként uncsi, olykor vicces, máskor egyenesen letargikus, de mindenekelőtt hasznos léthelyzetről, amely mindannyiunk életében valamilyen formában jelen van. Úgyhogy: mindenképp maradjunk otthon, és közben figyeljük, hogyan teszik ugyanezt mások!
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X