„A társam segít, megerősít, motivál” – a házasság hetén házasokkal beszélgettünk


-A A+



Mi erősíthet meg az életre szóló elköteleződésben? Lemondás és háttérbe szorulás, vagy önmegvalósítás és szárnyalás a házasélet jellemzője? – tettük fel a kérdéseket interjúalanyainknak, akiket a házasság hetén kerestünk fel. A kamaszkorában eljegyzett, majd fiatalon elköteleződött megkérdezettünk, és az 50 éve házasságban élő beszélgetőtársunk kiemelte, fontos, hogy minél korábban találjon egymásra két ember, mert annál hosszabb idő áll rendelkezésükre, hogy egymás mellett kiteljesedjenek, és közös céljaikat megvalósítsák.

Közel két évtizede Angliából indult a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik, tájékoztat a hazassaghete.hu portál. A házasság hetét a gyulafehérvári főegyházmegyében immár kilencedik alkalommal szervezik meg, de az esemény kiterjed a temesvári, nagyváradi és szatmári egyházmegyékre is, ott is számos eseményen hívják fel a figyelmet a család fontosságára – írja a romkat.ro.

A nyárádszeredai és nyárádköszvényesi interjúalanyainkkal való beszélgetés rávilágított, a házasságkötés nem életkor függvénye, hiszen fiatalkorban is „felnőhet” az ember ahhoz, hogy elköteleződjön. Idős korban pedig csak kapkodja a fejét, és azt nézi, merre repült el az együtt töltött 50 év.

Nagyon sok megpróbáltatás, társadalmi nyomás éri a fiatalokat, ami azt próbálja velük elhitetni, hogy az önmegvalósításban, a karrier felépítésében akadály lehet, ha valaki elköteleződik a társa mellett. „Határozottan állítom, hogy ha egy olyan ember áll melletted, aki szeret, az nem töri le a szárnyaidat, hanem engedi, hogy a céljaid felé haladj” – osztotta meg velünk gondolatait a Nyárádszeredában élő 22 éves Zolnai Sarolta.

„Időben felnőttünk ahhoz, hogy összekössük az életünket”

Tizennyolc éves korában jegyezték el, húszévesen már házasságban élt. Felnőtté válását megkoszorúzta, hogy az eljegyzése és az érettségije egyazon periódusra esett, így sokan kérdezgették tőle, hogy „egyetemre készül vagy férjhez menni?”. Mindig elmosolyodott ezeken a kérdéseken, mert tudta, a kettő nem zárja ki egymást: az ember lánya megfelelhet a háziasszony szerepeknek is, miközben egyetemre jár, és még a hobbijainak is hódol – vélekedett Zolnai Sarolta.

„Hogyha megtalálod azt az embert, akivel el tudod képzelni a jövőt, és biztos vagy abban, hogy számodra ő a legtökéletesebb társ, akkor nincs sok értelme várni az idő múlását, hogy egy picit felnőhess” – érvelt döntése mellett. Megtudtuk, párjával a helyzetük „szerencsés”, mert nem azon gondolkodtak, hogy jó döntés lesz-e fiatalkorban házasságot kötni, hanem inkább az lebegett előttük, hogy „jó döntés lesz-e, hogy a párjuk legyen a társuk” egy életen át. Hozzáfűzte, a tény, hogy fiatalon házasodtak össze, voltaképpen lehetőséget adott arra, hogy minél több idejük legyen a közös életük kialakítására, valamint abban is segítségükre volt, hogy minél megalapozottabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.

Arról is őszintén beszámolt, hogy akadtak olyanok, akik megkérdőjelezték a döntésüket, de a „nem gondolod, hogy elsietitek?” kérdést és a „van még időtök, élvezzétek a fiatalságot!” biztatást igyekeztek figyelmen kívül hagyni, hiszen úgy vélik, akiben ilyen jellegű gondolatok merülnek fel, az nem értené meg az ő nézőpontjukat.

Akárcsak mások kapcsolatát, az ő együttélésüket is beárnyékolja alkalomadtán a gond, de a hullámvölgyeiken minden esetben az egymás iránt érzett szerelmük, szeretetük és bizalmuk segíti át őket – mesélte Zolnai Sarolta. Arról is felvilágosított, hogy a kommunikáció, a problémák kibeszélése és megbeszélése a kulcs minden nehéz esetben. „A mi házasságunk számomra a biztonság: biztonságban érzem magam, hisz tudom, mindig van mellettem valaki, akivel az örömömet és a bánatomat egyaránt megoszthatom, megbeszélhetem” – érvelt kijelentése mellett.

„Mellette értékes embernek érzem magam”

Zolnai Saroltától azt is megtudtuk, „a jó házasság nem a lemondásokról szól”, annak ellenére, hogy sokan határozottan ezt gondolják. Vannak a tipikusan nőiként meghatározott feladatok, amelyek azt eredményezik, hogy a feleség egyszerre több mindenre fókuszál a házasságában, de, ha nem húznak határvonalat a felek a szerepeik között, és a feladatokat felosztva, közösen végzik, akkor az önmegvalósítás a család mellett is bekövetkezhet. Meggyőződését azzal bizonyította, hogy a férje kezdetektől fogva támogatta és biztatta a továbbtanulásban, majd a hobbijának kibontakoztatásában is. Éppen ezért már az induláskor tudta, hogy a párkapcsolat lényege abban rejlik, hogy „segítsük a társunkat, hogy szárnyalni tudjon”.

Hozzátette, sosem tartana ott, ahol most, ha a férje nem biztatta volna a hobbija gyakorlásában: kezdetben csupán kedvtelésből fotózgatott, de a férje biztatására és támogatására mára a munkájává vált a fényképezés. Ebben az is segítségére volt, hogy bár elégedetlen és kritikus önmagával szemben, a társa nap mint nap motiválta és megerősítette abban, hogy igenis elérheti a céljait. „Mellette valóban értékes embernek érzem magam, és ez a titka a boldogságunknak, kiegyensúlyozottságunknak” – vélekedett Sarolta.

„A hosszú házasságnak nincs receptje”

A neve elhallgatását kérő, nyárádköszvényesi interjúalanyunk 50 éve él együtt házastársával. Meghatódottan emlékezett vissza arra az időszakra, amikor megismerkedtek: „én csak leányka voltam, amikor ő már legénykedett”. Megismerkedésük színteréül a nyárádköszvényesi bálok szolgáltak: a 68 éves hölgy elmondása szerint „mindig is szeretett mulatságokba járni, és táncolni is tudott, ezért a nagyobb legények vitték táncba”. Így történhetett, hogy alig 17 évesen, fülig szerelmesen férjhez ment a kilenc évvel idősebb párjához. Férje 1943-ban, ő 1952-ben született.

„A hosszú házasságnak nincs receptje” – mondta nevetve, majd hozzátette, „a régi időkben másként fogták fel a családi életet, nem úgy éltünk, mint a mai fiatalok”. Felvilágosított, néha még ma is megkérdezi 90 éves édesanyját, hogy hogy is merték tizenhét évesen férjhez adni, kérdésére pedig az a válasz érkezik, hogy „nem lehetett volna visszatartani”. 

A 68 éves nyárádköszvényesi hölgy azért megjegyezte, a hosszan tartó házasság titkaként talán az alkalmazkodás határozható meg, de nyomatékosította: legfontosabb, hogy szerelemből házasodjanak a felek, hiszen annak idején ő is azt hitte, „férjéből áll a világ”. A szerelmet aztán a szeretet, az összetartozás és a család követi – ezek pedig mind megerősítői és segítői a jó házasságnak. Mindemellett az őszinteség és az egyetértés is meghatározó: ezek nélkül ma nem úgy gondolnának az elmúlt 50 évre, mint röpke pillanatra.

„Fiatalon megélni a nagymama időszakot”

Húszéves volt, amikor az első gyermeke született, 25 éves korára pedig mindhárom csemetéje világra jött – mesélte. Meglátása szerint azoknak a nőknek, akik nagycsaládot szeretnének, harmincéves korukig kell vállalniuk gyermeket. Mindezt azzal magyarázta, hogy a fiatal szülő és nagyszülő több türelemmel és játékos kedvvel fordul az apróságok felé, nem úgy, mint az idősödő ember, akinek már fogytán a türelme és az ereje is.

„Nagyon örvendek annak, hogy fiatalon élhetem meg a nagymama időszakot” – emelte ki a hölgy, aki 41 éves korában már nagymamává vált. Három gyermeke, öt unokája és egy dédunokája van, valamint a 90 éves édesanyja is velük él. Legnagyobb öröme pedig az, hogy ugyanúgy foglalkozhatott az unokáival, mint anno a saját gyermekeivel, mert nem tartotta vissza az öregkor és a türelmetlenség.

Megjegyezte, mostanság negyvenéves korukban válnak anyává a nők, így mire felcseperednek a gyermekeik, ők már a hatvanas éveikben járnak, és az unokáikat már csak nagyon idős korukban láthatják. „Időskorban pedig zavaró a gyermeksírás, nincs elegendő erő a meseolvasására, sőt, ez az a kor, amikor már nem is tudod támogatni a gyermeket, mert te magad szorulsz valaki segítségére” – hívta fel a figyelmet.

A 67 éves hölgynek meggyőződése, hogy a korai férjhezmenés és családalapítás előreviszi az embert. Hiszen a családjában látja, hogy azok a hozzátartozói, akik harmincon túl vállaltak gyermeket, „tragikusan élik meg a gyermeknevelést”: minden egyes tüsszentéssel szaladnak az orvoshoz, túlgondolják, túlaggódják ezt az időszakot. „Én hárommal nem jártam annyit az orvoshoz, mint ők az eggyel” – összegezte történetüket.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X