„Amikor nem ajándékokat hord, akkor otthon csomagol” – óvodásokat kérdeztünk a Mikulásról


-A A+



A Mikulás piros orrú, sapkát visel, óriási táskával jár, és itt lakik a havas hegyeken – tudtuk meg a kolozsvári Vidám Vonatocska Óvodában. A Bóbita csoportosok nemcsak a Mikulás kinézetéről meséltek nekünk, hanem azt is elmondták, mi mindent kértek, hogyan tűnt el a levelük, és miként érkezik meg majd meg a várva várt ajándékuk.

Legóember, izgő-mozgó baba, óriás kindertojás és a virgács is szerepelt a gyerkek kívánságlistáján. Válaszaikból kiderült, „angyalian jónak” kell lenni ahhoz, hogy virgács helyett azt kaphassa a gyermek, amire legjobban vágyik.

De megtudtuk azt is: Mikulás mindent megtesz, hogy a jó gyermekekhez eljuttathassa az ajándékokat. Ha szükséges, a kéményen ereszkedik be a házba, „bekopogtat az ablakon, és ha senki sem válaszol, belopakodik”, de olyan családok is vannak, ahol ilyenkor „teljesen kitárják az ablakot”, hogy garantáltan beférjen a szobába.

A beszélgetés során az apróságok üzenetet is hagytak a Mikulásnak: „szeretlek” és „köszönöm, hogy mindig hozol nekünk ajándékot” – hálálkodtak csillogó szemekkel.

A kedves jelenetek a Maszol videójában tekinthetőek meg.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X