A jelentéssel teli rítusok segítenek a gyászfeldolgozásban – szakértővel beszélgettünk


-A A+

Mindenszentek és halottak napja időszakában gyakrabban gondolunk elvesztett szeretteinkre, felkeressük a temetőket, mécseseket, gyertyákat helyezünk el a sírokon. A gyászról, a lelki folyamatokról és az ünnepről Bartha Mária Zsuzsánna unitárius lelkésszel, gyászfeldolgozási specialistával beszélgettünk.

Mit értünk pontosan gyász, veszteség alatt? Milyen élethelyzetekben élhetjük ezt meg?

A változás és a veszteség mindannyiunkat érint. „… mert azt megtanultuk, hogyan szerezzünk meg valamit, de azt nem, vajon mit tegyünk, ha elveszítjük azt…” (J. W. James-R. Friedman)   Sokféle változás és veszteség okozhat gyászreakciót. Nyilvánvalóan a szeretett személy halála, válás, egészségi állapot megváltozása, csalódás, természeti csapás, munkahely elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés, háziállat elvesztése és még sorolhatjuk. A köztudatban nem annyira nyilvánvaló, mégis gyász köthető mindenfajta változáshoz, krízishelyzetekhez az emberi életben, azokban is, amelyeket inkább pozitívnak könyvelünk el: házasság, gyermek születése, a jó munkahely megszerzése, bejutni a jó egyetemre, befejezni egy nagy munkát – ezek mind maradandó élethelyzet és életmód váltást jelölnek, szinte elvárás, hogy ilyenkor örülni kell, mégis a veszteségérzés megjelenhet.

Milyen érzéseket él át a gyászoló? Milyen szakaszai vannak a gyász feldolgozásának?

A gyász természetes és normális emberi reakció a bennünket ért veszteségre, maradandó élethelyzet változásra. Egymásnak ellentmondó érzések összessége, halmaza, hullámzó lelkiállapot. Egyéni és egyedi, ahogy a gyászt átéljük. A szakaszai: sokk, tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Ezek a köztudatban is gyökeret vertek, Elisabeth Kübler-Ross munkájához kapcsolódnak, mely a haldoklási fázisok áttételét jelenti a gyászolásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezekből elmaradhatnak és el is húzódhatnak részek. Mivel minden gyászfolyamat egyedi és egyéni a külső szakaszolás helyett inkább a belső megélésekre figyeljünk. Ez pedig nem könnyű, ezért is hívjuk gyászmunkának a feldolgozást.

A befejezett vagy feldolgozott gyász alatt azt értjük, hogy a hiány és egyfajta szomorúság megmarad ugyan, hiszen az emlékek összekötnek, a veszteség megérintett, de nem tekintünk irreális idealizálással vagy kritikával rá, hanem békességgel. A passzív, üres, tehetetlen állapotból visszanyert életkedvvel, gyógyultan indulunk a megváltozott élethelyzet új útjaira.

Tulajdonképpen egy elvárás is, hogy minél hamarabb ebbe a gyógyult állapotba kerüljünk és jól legyünk. Gyakran találkozom azzal, hogy a gyászoló eljátssza, hogy már jól van, túllépett, túljutott rajta. Bele lehet ragadni Oscar-díjat érdemlő alakításokba, mikor valaki elvégzi a napi teendőit, mosolyog, „jól van", csak éppen belül üres, nem él. Tetszetőssé is lehet formálni az ilyen „áléletet”, ahol megszakad  a valódi kapcsolat az élő belső megtapasztalásokkal. Így azonban bele lehet kerülni egy lehúzó energiaspirálba, hiszen a valódi megbékélés, vigasztalódás helyett csupán a díszletek épülnek. Ez talán kényelmes lehet a környezetnek, hiszen addig sem kell gyásszal és fájdalommal foglalkozni, ugyanakkor nagyon súlyos izolációt jelenthet a gyászoló számára.

Így alakulhatnak ki a gyakran hallott jó szándékú, de téves tanácsok, például:  

  • Majd az idő minden sebet begyógyít! (Az idő önmagában csak telik és nem old meg semmit nélkülünk.)
  • Ne mutasd ki, bánkódj egyedül! (Az egyedül bánkódás, ha ki mutatjuk fájdalmunkat másoknak kényelmetlen lehet)
  • Most légy erős a gyermekekért, a családodért... bárkiért! (Hogyan légy erős? Ez nagyon zavaros tanács és elfojtásokhoz vezet.)
  • Majd lesz másik! (Illúzió, hogy egy új kapcsolat helyettesít egy régit. Minden kapcsolat egyedi! A másik kapcsolat pontosan más kapcsolat lesz.)
  • Tudom, mit érzel! (Már az is jó, ha a saját érzéseinket érezzük, a más lelkivilágába is csak empátiával beleérezhetünk kis időre, de semmiképpen nem „tudjuk"!)
  • Foglald el magad! (E tanács mentén a gyászolók elszigetelődnek, nem mutatják meg valódi érzéseiket, az aktivitás és hasznosság vékony önuralma  alatt a gyász pedig mint lüktető, be nem gyógyult seb fáj és amint valamilyen egyensúlyvesztés következik be még nagyobb szenvedéssel tör felszínre.)

Hangsúlyozom, hogy mindezeket valóban jó szándékkal mondják egymásnak, a gyászolóknak az emberek, ez a minta, a szókészlet amivel rendelkeznek.

Ha nem vagyunk, éppen most, közvetlenül érintettek családtagként, barátként, kívülállóként hogyan lehet valódi segítséget nyújtani a gyászolónak?

Ezzel a kérdéssel gyakran találkozom. Szerintem két dolgot lehet tenni. Egyrészt mindig meghallgatni, amikor beszélni akar róla: mindegy, hogy mikor, hány órakor, mindegy, hogy egy, öt vagy tíz év múlva – hallgassuk figyelemmel, jelenléttel, tanácsok osztogatása és ítélkezés nélkül. Elhúzódó gyász esetén nagy a veszélye annak, hogy a gyászoló már nem is mondja ki, ami benne zajlik, hiszen sok idő telt el, és a környezete megunta hallgatni.

Persze csak akkor hallgassuk meg, ha tudjuk, hogy van rá időnk, és ha úgy érezzük, hogy elbírjuk. Jó lenne, ha mindig mindannyian meg tudnánk egymást hallgatni, de nem mindig vagyunk abban az állapotban.

Az értő figyelem önmagában üdítő és gyógyító. Lehet ennek keretet is adni, hogy most ennyi időm van. Elég, ha megkérdezzük: Mi történt, hogyan történt? Hogyan tudta meg? Erre pedig hallgassuk meg a választ, ami biztos, hogy az első időben nem túl koherens. Az a jó, ha a gyászoló kijavít minket, ki tudja mondani, hogy érzi magát, hol fáj, mik a testi tünetek. Szó szerint mintha megszakadt volna a szívem...

Megkérdezhetjük még: Milyen volt a kapcsolatot vele? Megtapasztalt egy jelentős veszteséget? Tudna erről egy kicsit beszélni Ugyanakkor lehet inspirálni – de nem sürgetni – a gyászolót arra, hogy foglalkozzon a gyászával, és tegye meg a következő lépést. A lényeg, hogy ne süppedjen vissza a passzivitásba: lassan, de folyamatosan törődjön a gyógyulással.

A hagyományban sok jó, gyógyulást elősegítő gyakorlat is kialakult. A gyászolókra figyelve nem véletlenül ismert, szinte minden kultúrában a gyászév. Ebben a nagyon érzékeny időszakban különösen fogékony lehet a veszteséget szenvedő a betegségekre, balesetre, szétszóródhat a figyelem, kihagyhat az emlékezet. A környezet tapintata, támogatása, érzelmi jelenléte, őszinte figyelme nagyban oldhatja a gyászoló elszigeteltségét és segíti a megküzdésben a nehéz helyzettel.

Mostanában azt vesszük észre, hogy kiüresednek a rítusok, már nem egyértelmű a hagyományok megtartása sem. Elég, ha csak a temetkezési szokások sokszínű változását nézzük. Lelkészként és lelkigondozóként azzal szembesülök, hogy az egyéni igények maradéktalan kiszolgálása nem feltétlenül vezet a gyógyuláshoz, évtizedekre el lehet „felejteni" a gyászmunkát. A fel nem dolgozott veszteségek összeadódnak és hihetetlen energiával veszik át az irányítást az életünk felett a legváratlanabb pillanatban.

Az ünnepek, évfordulók, születésnapok nagyon jelentős szerepet töltenek be a gyász feldolgozásában. Maga a gyászév is minden évfordulót tartalmaz, amit már az elhunyt nélkül élünk meg. Mindez felerősítheti a veszteség érzését és tudatát.

A mindenszentek, halottak napja időszakában gyakrabban gondolunk elvesztett szeretteinkre, látogatjuk meg a temetőket. Milyen hatással van az ünnep, az ehhez kötődő rítusok az emberekre?

Halottak napján megnyílik a gyász megélésének lehetősége társadalmilag elfogadottan. Ilyenkor tisztelettel és ünnepélyes keretek között fordulunk elhunyt szeretteink felé. A temetőkben elhelyezett virágok, koszorúk, meggyújtott mécsesek, az elcsendesedés mind alkalmat teremt a kapcsolati számvetésre, az addig ki nem mondottak megfogalmazására, az érzelmi beteljesítésre. Ünnepeink, így a halottainkra való emlékezés is érzékeny időszak.

Ahhoz, hogy „rendezzük kapcsolatainkat” az elhunyt szeretteinkkel, a gyász ideje lenne a legmegfelelőbb, de annak hiányában bármikor, a közösség által elfogadott emlékező alkalom, halottak napja kapcsán sem késő elkezdeni, ha valóban rászánjuk magunkat. Ezekben a napokban alkalmas idő és kollektíven elfogadott lehetőség nyílik elénk, hogy rendbe tegyük kapcsolatainkat elhunyt és élő szeretteinkkel. Minden élő, jelentéssel teli rítus és gyakorlat segíthet az érzelmi elszigeteltség feloldásával a gyászfolyamatban, hogy eljuthassunk a gyógyuláshoz.

A kiüresedő rítusok világában a régiekből a tartalmasat tartsuk meg, új rítusokat is teremthetünk. Imádkozhatunk egyedül és vallási közösségben. Felkereshetünk támogató csoportokat, specialistákat, lelkigondozókat.  

Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a gyászról, a halottakról?

A gyermekek számára az ilyen alkalmak kulcsfontosságúak, ők nem a prédikációkból, hanem a példákból tanulnak. Sajnos a gyermekeket sem kerülik el a veszteségek, a nagyszülő, egy osztálytárs, de akár a kis házi kedvenc halála is mély nyomot hagy. A közelállók elfogadó, érzelmileg érett és támogató jelenléte mintát ad arra, hogyan kezelhető a veszteségek nyomán fellépő fájdalom, érzelmi hullámzás.

Külön módszertana van a gyermekekkel való gyászfeldolgozásnak, másképp működik, mint a felnőtteknél. Ugyanakkor felnőtt emberek is a veszteség nyomán, visszatérhetnek gyermeki állapotba, hiszen a gyászban nem a fejünk, hanem a szívünk törik össze. Szerintem a gyászban nem felekezeti, világnézeti és társadalmi osztály szerinti fájdalom van, hanem a mindannyiunk által ismert gyász és fájdalom, így egyszerűen.

Miben áll a gyászfeldolgozás módszere?

A gyászfeldolgozás módszere éppen a bennünket elkerülhetetlenül érő veszteségekkel kapcsolatos érzelmi beteljesítésre és megküzdési stratégiákra nyújt cselekvés programot. A fájdalmas érzéseket elkerülni szeretnénk, ösztönösen elhúzódunk, továbblépünk és tovább jutunk, túléljük a gyászt. Egyfajta sürgetés is érzékelhető, hogy hatékonyan és gyorsan legyünk túl rajta és ez sokféle csapdát állít elénk.

Lelkészként Dr. Sarungi Emőke vezetésével tanultam a Gyászfeldolgozás Módszert, már több éve vezetek csoportot és egyéni foglalkozást is. Ez a módszer lényegében két férfi, John James és Russel Friedman saját veszteségének és feldolgozásának élményéből alakult ki. A több mint 40 év tapasztalatát és eredményeit neves kutatók vizsgálják. A Gyógyulás a gyászból kézikönyv programján végighaladva a módszer specialistái segítik a gyászolókat abban, hogy beazonosítsák feldolgozatlan veszteségeiket és a program feladatainak elvégzésével megismerjék a feldolgozás élményét és egy élethosszig tartó eszközt kapjanak a veszteségeik feldolgozásához.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X