Egészséges-e a tojás? Dietetikust kérdeztünk a világnapon


-A A+

Már húszéve annak, hogy október 11. a tojás világnapja. A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére a tojás világnapját, amelynek célja felhívni a figyelmet a tojás nélkülözhetetlenségére. De mennyire egészséges a tojás? Hogyan készítsük el? A világnap kapcsán megkerestük Szilágyi Karola dietetikust, aki egy receptet is megosztott velünk.

„Hogy mennyire egészséges a tojás arról megoszlanak a vélemények. Korábban a kutatók azt állították, hogy egészségtelen a tojás fogyasztása, a legfrissebb kutatások szerint azonban bármennyit ehetünk belőle” – magyarázta a szakértő, aki azt tanácsolja, hogy egy átlagos ember heti 2-3 alkalommal összesen 3-4, maximum 5 tojást egyen meg. A dietetikus felhívta a figyelmet arra is, hogy fontos a  hetente legalább 30 különböző élelmiszert kellene fogyasszunk. Nagyon változatosan kellene étkezzünk, nem nagy mennyiségeket, hanem mindenből egy kicsit.

Szilágyi Karola elmondta: „A tojás egy kitűnő fehérje-, zsír-, ásványi anyag- és vitaminforrás. Magas fehérje tartalma miatt, hosszan tartó telítettség érzetet biztosít, így a fogyni vágyóknak is kitűnő étel.  Az ásványi anyagok közül megemlíthetjük a foszfort, mely hozzásegít az idegrendszer kitűnő működéséhez. Nagyon gazdag A-, D-, E-, B6 és B12 vitaminban”.

Hozzátette ugyanakkor, az, hogy mennyire egészséges a tojás attól függ, ki fogyasztja el. Elmondása szerint gyakran találkozik olyan betegekkel – a meglepő, hogy fiatalokkal is – akiknek zsíros a májuk. Szilágyi Karola dietetikust felkereső klienseik közül 10-ből 7-nek zsíros a mája. Ez elsősorban az alkohol miatt alakul ki, másodsorban az egészségtelen étkezés miatt. Amíg ez a betegség fennáll, nekik a tojássárgája fogyasztása csak kis mértékben ajánlott. 

Hogyan fogyasszuk a tojást?

„A lágy tojás a legkönnyebben megemészthető. Ha epebetegségünk van, ne a főtt tojást válasszuk, hanem inkább a lágy tojást. Ne bő olajban süssük, hanem inkább egy fedő alatt készítsük el. Én ha tükörtojást készítek egy csepp olíva olajat használok teflonedényben (amihez nem ragad hozzá), rögtön ráteszem a tojást és lefedem az edényt – ez egy nagyon egészséges elkészítési formája a tojásnak. Készíthetünk buggyantott tojást is, vagy rántottát, aminek az elkészítéséhez nem feltétlenül kell olaj” – árulta el a dietetikus, aki hozzátette: a tojást reggel, esetleg délben fogyasszuk, de semmiképpen sem este, mert nagyon nehezen emészti meg a gyomor.

Zöldséges tojásos reggeli:

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • egy nagyobb avokádó fele
  • paradicsom
  • 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér
  • friss zöld saláta
  • nyers reszelt cékla
  • 1 tk. fenyőmag
  • frissen őrölt bors
  • friss bazsalikom
  • olívaolaj

Elkészítése:

  • A tojást lágy tojássá főzzük és forrástól számított 4 perc után kiszedjük a fazékból, majd megpucoljuk.
  • Tegyük egy tányérba a megmosott zöldsalátát, majd helyezzük rá a kenyeret.
  • Szeleteljük fel az érett avokádót és a paradicsomot, majd tegyük a teljes kiőrlésű kenyérre ezeket.
  • A kenyérre tett avokádót és paradicsomot a félbevágott tojással koronázzuk meg.
  • A szendvicset sózzuk, borsozzuk és bazsalikommal díszítsük.
  • Reszeljük le a vitaminokban és antioxidánsokban gazdag céklát, szórjuk meg majd fenyőmaggal és olíva olajjal ízesítsük. 

 

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X