Kiderült: a szelfizés a cápáknál is halálosabb

Ötször annyi halálos áldozatot szed a világon tíz éve elterjedt szelfizés, mint a cápatámadás, és évente egyre többen halnak meg, amikor okostelefonjukkal önmagukról készítenek felvételeket egy indiai kutatás szerint.

A Journal of Family Medicine and Primary Care című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek kimutatták, hogy 2011 októbere és 2017 novembere kötött 259 ember vesztette életét világszerte szelfizés miatt, ugyanezen időszakban 50-en haltak meg cápatámadásban.

Bár a nők jóval több szelfit készítenek, mégis a férfiakat éri több szerencsétlenség. A szelfizés közben meghaltak háromnegyede férfi, fiatal és túlzott kockázatot vállalva halt meg, vízbe fulladt, közlekedési balesetet szenvedett, leesett valahonnan, megégett, vagy fegyver oltotta ki életét.

A legtöbb, szelfizés miatt bekövetkezett haláleset – 159 – Indiában történt, ahol 800 millió mobiltelefon van. Utána következik Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán.

Indiában a történtek miatt szelfimentes övezeteket hoznak létre, Mumbaiban már 16 létesült. A dél-ázsiai országban tavaly egyetlen esetben 48 ember sérült meg egy égő pékség előtti szelfizés közben, hiába próbálták meg őket elterelni a tűzoltók.

Oroszországban 16 halálos áldozatot regisztráltak ugyanebben az időszakban, többségük ultramodern építményekről zuhant le, de volt, aki pisztoly kioldása vagy akna megtapogatása közben vesztette életét. 2015-ben az orosz rendőrség már kiadott egy útmutatót a szelfizés veszélytelen módjairól, „Egy tökös szelfi az életedbe kerülhet" mottóval.

Az Egyesült Államokban a 14 haláleset többségét fegyverhasználat okozta. A Grand Canyon Nemzeti Park szintén veszélyes hely, turisták zuhannak le szikláiról szelfizés közben. Horvátországban a hegyi mentők a Twitteren kérik a turistákat, hogy ne készítsenek veszélyes helyeken szelfiket, miután a Plitvicei-tavaknál egy kanadai férfi 75 méter zuhant egy szikláról, szerencsére csodálatos módon életben maradt.

Kapcsolódók

Kimaradt?