Ártalmasabbak lehetnek az egészségünkre a bolti gyümölcslevek, mintha kólát innánk

A gyümölcslevek akár ártalmasabbak is lehetnek egészségünkre, mintha kólát vagy limonádét innánk – tájékoztat a Hirado.hu. A tizenháromezer fő bevonásával végzett kutatás eredménye szerint, napi három és fél deciliter elfogyasztott gyümölcslé majdnem negyedével emelheti a korai elhalálozás kockázatát.

A szakértők szerint az ilyen jellegű italok fruktóztartalma inzulinrezisztenciát idézhet elő, felboríthatja a hormonháztartást, ezáltal a zsír a derék körül rakódhat le. Ez pedig szívbetegség és cukorbetegség kialakulásához vezethet – olvasható a brit The Telegraph hírei közt. Az új kutatásban, mely az Amerikai Orvosi Szövetség (JAMA) folyóiratában jelent meg, száz százalékos gyümölcsleveket hasonlítottak össze olyan cukrozott üdítőitalokkal, mint a kóla vagy a limonádé.Azt találták, hogy a magasabb halálozási ráta az összes cukortartalmú ital esetében fennáll.

A kutatók szerint az emberek túl sok gyümölcslevet és smoothie-t fogyasztanak, és nem veszik figyelembe ezek magas cukortartalmát. Sokkal egészségesebb lenne, ha valódi gyümölccsel pótolnák az italokat. A maximális mennyiség, amelyet naponta ajánlanak a gyümölcslevekből százötven milliliter. A kutatásban résztvevőknél a napi kalória-bevitel, amely cukrozott üdítőkből származott 8,4 százalék, a száz százalékos gyümölcslevekből pedig négy százalék volt.

Gunter Kuhnle, a Readingi Egyetem docense szerint ez egy rendkívül fontos tanulmány, hiszen legtöbben úgy gondolják, a gyümölcslevek a cukrozott üdítők egészséges alternatívái, pedig sok esetben több cukrot tartalmaznak, különösen a smoothie-k. A cukrozott italok fogyasztása hozzájárul a fogszuvasodáshoz, a súlygyarapodáshoz és számos más betegséghez. Érdemes lehet tehát lecserélni őket vízre, alacsony zsírtartalmú tejre és egyéb diétás italokra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?