Milyen a székely nyúl? Kisállat-kiállításon jártunk Csíkszeredában

Közel 118 nyulat, 150 tyúkot és 250 galambot állítottak ki Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában. Székelyföldön leginkább a juhok és húsállatok tenyésztése elterjedt, a csíki tenyésztők viszont egyéb állatokkal is foglalkoznak, mint nyúl, tyúkok és galambok. A hétvégén a Csíkszeredai Hobby Kisállattenyésztő Egyesület által szervezett kisállat-kiállításra elllátogatók azt is megtudhatták, milyen a székely nyúl. 

„Az éves kiállítás egy megmérettetést is jelent számunkra, hiszen nemcsak bemutatjuk az állatokat, hanem elbírálásra is kerülnek, egy erre kiválasztott bizottság által” – kezdte beszámolóját Dr. Rákossy Zsigmond csíkpálfalvi állatorvos-tenyésztő, a Csíkszeredai Hobby Kisállattenyésztő Egyesület egyik alelnöke. A díjátadót három hét múlva tartják.

Az eseményen bemutatásra került a székely nyúl, amelyet Rákossy Zsigmond közel 10 éve kezdett el kitenyészteni. Elmondása szerint mintegy 150 nyula sok tyúkkal, kakassal osztozik az udvaron és az istállón, a fiatal állatorvos pedig a székely nyúl után a székely tyúk fajtáját szeretné „létrehozni”.

A Csíkszeredai Hobby Kisállattenyésztő Egyesületnek jelenleg mintegy negyven tagja van, jó lenne, ha többen lennének, de a mai fiatalságot annyira már nem fogja meg ez a tevékenység, tette hozzá Rákossy Zsigmond. „Én tíz éves korom óta nyulat tartok. A falusi gazdaságokban lévő tyúkok között egyre kevesebb a hagyományos, honos fajta, fogynak el az őshonos állataink" – magyarázta a szakértő. 

A kiállításon két emeleten voltak elosztva a galambok, a tyúkok és a nyulak, emellett voltak fácánok, illetve magyar kontyos rucák is. Érdekességképpen tudtuk meg azt is, hogy ha mindkét szülőtől kontyosságot örököl az egyed akkor nagy az esélye, hogy elpusztul hiszen nyitott koponyával születik.

Hogy bajnoki címet kaphasson egy fajta, legalább hat példány kell bemutatásra kerüljön. Az szakértőkön kívül, talán kevesen tudnak a székely nyúlról, a tenyésztők körében azonban egyre elterjedtebb, haszonállatként is megállja a helyét. A csíki egyesület egy nagyobb eseményt szervez a jövőben, több szervezettel karöltve, amelyen már jóval nagyobb állatállományt mutatnak be és bírálnak el.

A székely nyúlfajtából három színváltozatot láthattak a kisállat-kiállításon részt vevő érdeklődők, amely nemcsak szépségét tekintve állja meg a helyét, hanem haszonállat, húsállat kategóriában is. Az állatokat több kritérium alapján pontozták, úgy mint testalkat, testtömeg, szőrzet, fej és fül, a fedőszőr színe, illetve a gondozottsága.

„2010-ben, még egyetemista koromban kezdtem tenyésztéssel foglalkozni, saját állatokkal kísérleteztem. Először a színeket kombináltam, majd a fajtákat. A székely nyúl létrehozása gyorsan ment, hiszen 2010-ben láttam neki és 2016-ra már elismerte a román állam” – mondta az állatorvos. Jelenleg a székely tyúkon is dolgoznak, amelynek 10-20 év is lehet a tenyésztési ideje.

Mivel a falvakban található állatok között kevesebb a hagyományos és honos fajta, fogynak az őshonos állatok. Állatot tartani nagy felelősség, hobbiállatot szintén, falun és városon egyaránt. Az állattenyésztés legfontosabb célja az állati termék előállítás. A haszonállatokat anyagi nyereség reményében tenyésztik, viszont Székelyföldön fontosnak tartják azt is, hogy olyan állatokat „hozzanak létre”, amelyek a székelység hagyományait és tudását is őrzik, gyarapítják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?