Hogyan kell helyesen kezet mosni?

Egyre nő az influenzajárványban elhunytak száma. A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy a légúti betegségek elkerülésének egyik legjobb módja a megelőzés. Így többek között fontos a vitamindús táplálkozás, a rendszeres testedzés, a nagy embertömegek elkerülése, valamint a megfelelő kézmosás. Utóbbit a Consumer Reports vette gorcsó alá, hogy minél többen elsajátítsák a betegségmegelőzés apró, de fontos lépését. 

A cikk kapcsán Tom Talbot epidemiológus véleményét kérték ki, aki szerint nem vagyunk tisztában azzal, hogy a hétköznapi felületeken mennyi vírus és baktérium rejtőzik. Ha megérintünk egy vírussal fertőzött tárgyat, majd a szánkhoz, szemünkhöz, orrunkhoz nyúlunk, rögtön esélyünk van a megbetegedésre. Ez azonban megelőzhető lenne a helyes kézmosással.

„A mosdó használatakor, étkezések előtt, illetve ha piszkos a kezünk minden alkalommal kezet kell mosni” – tanácsolja Janet Haas epidemiológus, aki hozzátette: tömegközlekedés után, valamint nyers hússal való érintkezés esetén is ajánlott egy alapos kézmosás. A gyerekekre külön figyelmet kell fordítanunk, kinti játék után, állatok simogatása után mindenképpen vigyük őket kezet mosni. 

Amennyiben légúti fertőzésben, náthában vagy influenzában szenvedünk, ajánlott gyakrabban kezet mosni – javasolta Haas. A köhögés és tüsszentés révén a baktériumok a kezünkre is kerülnek, így megfertőzhetünk másokat. 

Hogyan kell „helyesen” kezet mosni?

A kézmosáshoz a legmegfelelőbbek a natúr termékek, de a hagyományos szappan és víz is megfelelő. Ha ennek híján vagyunk, érdemes legalább 60 százalékos kézfertőtlenítőt használni, ezek azonban nem minden baktériumfajta ellen hatásosak. S hogy hogyan mossunk kezet, arra az alábbi videó megadja a választ. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?