Milyen trendek hódítanak a DIY, azaz a csináld magad technikák világában? Szakértőt kérdeztünk

Az év eleje sokunk számára a változás, az újrakezdés időszaka, ami a lakásunk megváltoztatását is jelentheti. A DIY, vagyis a csináld magad technika egy nagyszerű módszer arra, hogy szakszerű segítség nélkül, olcsón, hozzáférhető alapanyagokból készítsünk valami újat és ezzel feldobjuk otthonunkat. De hogyan? Milyen trendek uralkodnak idén? Erről kérdeztük Puskai Melindát, aki Csíkszeredában egy barkácsolási műhelyt működtet, emelett nemrég tért haza Frankfurtból, ahol részt vett a Creativeworld nemzetközi kiállításon és szakvásáron.

A DIY mint mozgalom az 1950-es években az angliai Arts-and-Crafts mozgalommal indult. A csináld magad módszer több szempontból is népszerű lehet: olcsóbb, a termékeket testre szabhatjuk, egy újszerű, egyedi szükséges tárgy létrehozását teszi lehetővé. A technika által átélhetjük a kreatív alkotás élményét, amely az önkifejezés egyik módja.

„A Creativeworld kiállítás egy igazi DIY paradicsom. Az ötnapos rendezvényen 362 kiállító vett részt 44 országból. Az idelátogatók nagy része új ötleteket, új üzleti lehetőségeket és inspirációt keres. Ezzel a céllal látogattam el én is első alkalommal a német nagyvárosba, Frankfurtba. Annyi behatás, inspiráció ért, hogy egy-egy nap végén szükségem volt egy kis csendre és magányra, hogy összeszedhessem a gondolataimat és elraktározzam az új élményeket” – kezdte Puskai Melinda.

Mint mondta, nem csak a rengeteg vizuális hatás érte, hanem konkrét tapasztalatok is, hiszen a kreatív fórumon óránként más-más workshopon lehetett részt venni, ahol a legújabb termékeket, trendeket mutatták be. Melinda a linómetszést, a transzferálást speciális transzferfilccel, a pecsételés művészetét az új töltött-radír (töltött ceruza elvén működő radírheggyel rendelkező eszköz) segítségével és az idei év nagy őrületét, a scrapbookingot is megtekintette. 

Milyen trendek hódítanak idén?

Ami a trendeket illeti, az otthonosság, a kényelem társul olykor a pasztellszínek világával, olykor egy fergeteges színkavalkáddal. A hívószavak: a kellemes hangulat, a természetesség és a vitalitás, minden mennyiségben és minden vonatkozásban. Az idei trendek három téma köré csoportosulnak, ezek a hangulatos helyszín, a természetes környezet és a boldog hely.

A hangulatos helyszín nyugodt és megnyugtató, melyhez az idei trend a világos színeket társítja, az ekrü és a természetes gyapjú színétől a sugárzó fehérig.Technikában tarol a bemártás, folyékony színezékbe félig vagy teljesen bemártott kis vázák, felfüggesztve, szabadon lógva a térben, fűvel és gallyakkal díszítve. A vastagon felvitt festék lehetővé teszi a dolgok új megjelenését. Ilyet egyszerű, a bolhapiacon vagy a természetben található tárgyakból is alkothatunk.

A különböző szövetek, a vastag kötél, az ágak és gallyak is festhetők, hogy dekoratív kiegészítőkként szolgáljanak. A textíliák kényelmesebbé és melegebbé teszik az otthoni környezetet, ezért állnak a hangulatos helyszín központjában. Még mindig divat a kötés és csomózás, puha, vastag, bolyhos gyapjúból, óriásfonalból. A makramé csomózási technikával gyönyörű textúrák valósíthatók meg. Az otthonosság érzetéhez összetett technikák alkalmazásával falvédőket, függönyöket, dekorációs elemeket hozhatunk létre gyapjúból, fonalból, zsinórból vagy kötélből, amelyek nagyon trendik.

A természetes környezet egyszerű és szerény, jelentős szerepet játszanak benne a taktilis, színpompás anyagok. Simának és egyszerűnek kell lennie, mind a textíliáknak, mind a kerámiáknak, így biztosítják az elegáns egyszerűséget a vidékies konyhában. Ez az a hely, ahol megférnek a hagyományos, ünnepi terítéken, a szabálytalan, egyedi, akár mázatlan kerámiák, boldog együttlétben. A kézzel készített, azaz handmade megjelenés az egységesítő elv, ettől lesz minden személyes, játékos. Így például a textíliák dekoratív patchwork (foltvarrás) jellegű mintát kapnak, sashiko technikával, azaz úgynevezett futó öltéssel. Az abroszok, asztali futók és tányéralátétek akár a különböző események miatt személyre szabhatók.

A boldog helyet az élénk színek és az ünnepi formalitás jellemzi. Ez a trend piedesztálra emeli a papírt, legyen szó meghívóról, tárolóvá összeillesztett kartondobozokról, díszdobozokról, csomagolópapírról vagy papírtálcáról. Új ötleteket vetettek be az ajándékozás, csomagolás és ünneplés területén, felhasználva a fényes, vibráló, neonszíneket. A meghívó kiváló minőségű papírból készül, szaténszalaggal, gyöngyökkel és színes pöttyökkel díszítve. A szülinapi partin megfelelően díszített asztal vár, amely fölött élénk színű gyapjú pomponok lógnak. A hagyományos ültetőkártyákat felváltják az egyedi betűkkel írt névtáblák, a célközönség korosztályától függően ezek graffiti jellegűek is lehetnek. A papírtányérokat megalkuvás nélkül merész mintákkal díszítik, vagy sablonok segítségével igyekeznek mély benyomást kelteni. Az ünnepi hangulatot neonszínű, vibráló sárga, narancssárga, rózsaszín füzérekkel, feliratokkal, graffitivel és egyéb dekorelemekkel fokozhatjuk.

„Az idei év egyik nagy berobbanó üzletága a scrapbooking kellékek gyártása és forgalmazása. Ez egy olyan hobbitevékenység, aminek alapja a dekorálás, tárgya pedig változó, a családi albumoktól a jegyzetfüzeteken keresztül a képeslapokig. A végeredményt akár művészi albumnak is nevezhetjük, amint a neve is utal rá. A legtöbb kiállító standjánál fellelhetők voltak a scrapbookinghoz használható elemek, termékek, speciális eszközök, amik várhatóan nemsokára a romániai piacra is begyűrűznek” – tette hozzá a szakértő.

Ezzel a díszítő művészettel egy időben fejlődnek az olyan technikák, mint a dekupázs, a sablonok használata, a pecsételés, a transzferálás, a linómetszés, melyekhez újabb és újabb eszközökkel rukkolnak elő a gyártók, hogy megkönnyítsék a kreatív munkát.

„A másik nagy újdonság, amivel találkoztam, a festékfolyatós technika (acrylic pouring), aminek jobb magyar megfelelője nincs a szaknyelvben. Ezt a hatást akrilfestékkel és egy speciális médiummal érik el” – folytatta Puskai Melinda. Különböző színeket összekevernek a médiummal, majd egymásra töltik őket egy mozgatható felületen és lefolyatják. Így nagyon szép és egyedi mintázatokat lehet létrehozni. Noha a díszítésen túl gyakorlati haszna nincs, mivel nagyobb, kevésbé mozgatható felületeken nem alkalmazható, kétségkívül dekoratív. Hátránya, hogy az akrilfesték tulajdonságából eredően fényes, csillogó felületet eredményez, ami szembe megy a jelenlegi matt divattal. De ne felejtsük el, hogy ez egy trend. Videómegosztó portálokon már lehet találkozni a technikát bemutató kisfilmekkel, a különböző hatások eléréséhez használható médiumokat viszont még csak most kezdik népszerűsíteni a gyártók.

A jövő a környezetbarát, természetes anyagok felé való elmozdulásnak kedvez. Előbb-utóbb hozzánk is begyűrűznek a bőrpapír (leather paper) kiegészítők, a fa és parafa dekorációs elemek. A bútorfestés is ebbe az irányba mutat a vízalapú gyerekbarát festékekkel és a természetes viaszokkal.

A kiállítás mottója Every DIY creates more business volt, vagyis minden csináldmagad ötlet egy potenciális üzleti lehetőség. „Erre erősít rá évente a Creativeworld kiállítás. Aki ebben az üzletágban tevékenykedik, annak ajánlott legalább egyszer ellátogatni egy ilyen kiállításra, mert amikor azt hisszük, hogy már nincs új a nap alatt, lehetetlen újat kitalálni, szembejön egy-két zseniális ötlet és a fantázia újra szárnyra kap" – mesélte Puskai Melinda. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?