Még egy ok arra, hogy ne aludjon a telefonjával

Még egy ok arra, hogy ne aludjon a telefonjával


-A A+

Köztudott, hogy az okostelefonok használata nemcsak számos előnnyel jár, de megvannak a maga veszélyei is. Az egyik meglepő veszélyről számol be a Lifehacker, amely a Villanovai Egyetem kutatóit idézi.

Sokunk számára elengedhetetlen eszköz az okostelefon: ezzel kommunikálunk, dolgozunk, értesülünk a világ és az ismerőseink történéseiről, nyomon követjük a táplálkozásunkat, mozgásunkat, folyadékbevitelünket és ébresztőóraként is funkcionál, így bizonyára közel az ágyunkhoz vagy éppen az ágyunkban van a telefon. Ez azonban kellemetlen meglepetést is tud okozni. 

A Villanovai Egyetem kutatói egyetemisták alvásai szokásait vizsgálták, melynek során az alvás közbeni sms-ezés jelenségével találkoztak, ami nagyjából annyit jelent, hogy a fiatalok alvás közben küldenek vagy reagálnak egy korábbi üzenetre. A megkérdezettek egynegyede alvó sms-ező, közülük 72 százalék pedig reggel egyáltalán nem emlékszik semmire ebből, így érdekes üzeneteket találhat a telefonjában. 

A tanulmány szerzői szerint a jelenség hátterében az áll, hogy a fiatalok megébrednek az értesítések hangjára, egyből a telefonjuk után nyúlnak, válaszolnak az üzenetre úgy, hogy nem teljesen éberek. A kutatók szerint mindez inkább kínos, mint veszélyes, bár egészségünknek is árt, hiszen az értesítések hangja megzavarja az alvásritmusunkat. 

Ha megkímélnénk magunkat ettől a kínos lehetőségtől, tegyük olyan helyre a telefonunkat, ahol nem érjük el, vagy az alvás idejére kapcsoljuk ki az értesítések hangját. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X