Így lesz nagyobb rend a lakásban

Senki sem szereti a hétvégéit takarítással tölteni, hiszen így nem a pihenésről, hanem a hétközben felgyülemlett piszok, fölösleges dolgok eltakarításáról szól. Ha megkímélnénk ettől magunkat, nem vállalkozunk lehetetlen feladatra. A trükk abban rejlik, hogy hétközben is szánunk néhány percet takarításra, így hétvégére nem alakul ki káosz. Összegyűjtöttük a lakásnak azokat a részeit, amelyekre érdemes pár percet szánni a nagyobb rend érdekében.

Emiatt persze nem ússzuk meg a porszívózást és a felmosást, ám az otthonunk rendezettebb lesz. 

Autó

Bár az autó nem éppen a lakás része, érdemes rendszeresen takarítani. Ha gyakran használjuk, könnyedén piszkolódhat, a leeső ételdaraboktól, a számlákon át, a műanyagzacskókon át ki tudja még mindent rejt az autó. Ha azonban kiszálláskor összeszedjük a szemetet, hétvégén elég csak kiporszívózni. 

Táska

Egy táska, legyen az női, vagy éppen iskolás,  mindent el tud nyelni: hasznos és haszontalan dolgokat egyaránt. A nap végén azonban érdemes átnézni a tartalmát és még akkor kitenni a fölösleges tárgyakat vagy éppen a szemetet. Ha egyből be is pakoljuk a másnap szükséges dolgokat, könnyebben indul majd a napunk.

Előszoba

Ez az a hely a lakásban, ahova a hazaérkezésünkkor kezünkben lévő holmikat, például a reklámújságokat, műanyagzacskókat lerakjuk. Ezek legtöbbször ott is maradnak, hogy legközelebb nehezebben találjuk meg a kulcsunkat. Ezt megelőzendő szánjunk 1-2 percet naponta az előszoba rendbeszedésére.  

Mosogató

Azt persze nem tudjuk elképzelni, hogy valaki egy hétig ne mosogasson, de ha csak egyik napról a másikra hagyjuk, egy halomnyi gyűl össze. Jobb a keveset hamar elmosni, mint órákat állni a mosogató felett. 

Konyhapult

A konyhapult a konyhának az a része, ahova hajlamosak vagyunk letenni és egyúttal ott felejteni a dolgokat. Például egy poharat, a gabonapelyhet, az uzsonnásdobozt. Pakoljuk el ezeket naponta és rendezettebb lesz az otthonunk.

Íróasztal

Egy irat, pár papírfecni, a táskánkból kipakolt dolgok: pár nap alatt képesek ellepni az íróasztalt és káoszt kialakítani. Ha nincs rend körülöttünk nem tudunk koncentrálni a fontos tennivalókra. Szánjunk két percet az íróasztalunkra is.

Éjjeliszekrény

Az ágy melletti éjjeliszekrény általában elég kicsi, mégis sok minden kerül rá. Nem meglepő, ha reggel a telefonunk után kutatva leesik valami. Éppen ezért a reggeli beágyazásnál rakjunk rendet az éjjeliszekrényen vagy az ágy melletti polcon is. Dobjuk ki a papírzsebkendőt, vigyük ki a teásbögrét, tegyük a helyére az olvasott könyvet. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?