Fogyaszthatunk tejterméket, ha megfáztunk?

A hiedelmeinknek, a városi legendáknak, mendemondáknak sokszor alig, vagy nincs is tudományos alapjuk, ennek ellenére mégis követjük őket. Ilyen például az a mítosz, hogy megfázás idején kerülnünk kell a tejtermékeket, mert azok nyálkásítanak, tehát fokozzák a váladéktermelést. A Science Alert utánajárt, mi igaz ebből. 

A mítosz szerint a tejtermékek fogyasztása fokozza a váladéktermelést, így a megfázás, influenza tünetei súlyosbodhatnak, emiatt jobb a betegség ideje alatt kihagyni az étrendünkből a tejtermékeket. A hiedelem időtállóságát bizonyítja a tény, hogy az ausztrál tejfogyasztók majdnem fele egyet ért az állítással.

Dr. Ian Balfour-Lynn, a Royal Brompton Kórház kutatóorvosa megpróbált utánajárni a mítosznak, így 1948-ig visszamenőleg minden, erre vonatkozó kutatást átnézett. Az orvos szerint a tejfogyasztás és a váladéktermelés között nem áll fenn kapcsolat, az egészségügyi dolgozóknak tájékoztatniuk kell erről a szülőket. "Tejfogyasztáskor úgy tűnhet, több nyál képződik, ez azonban csak illuzió. Egyetlen kutatás sem igazolja, hogy a tejfogyasztás fokozná a légúti megbetegedések váladéktermelését" – állítja Dr. Ian Balfour-Lynn.

Megfázás esetén tehát nyugodtan fogyaszthatunk tejtermékeket. 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?