Minden sör egy külön élmény: sörkóstolón jártunk

Mi köze a piramisoknak a sörhöz? Hogyan készül és milyen típusai vannak a sörnek? Miben különbözik a szűrt és a szűretlen sör? Inkább a borhoz vagy inkább a sörhöz áll közelebb a cider? Miben mások a kézműves sörök? Mindezekre a kérdésekre adott választ Dezső Péter, a Bere à la Cluj társtulajdonosa, miközben három kézműves sörkülönlegességet is megkóstolhattunk a 9. Kolozsvári Magyar Napok utolsó napján tartott sörbemutatón.

Mint oly sok minden, az első sörrecept is Egyiptomból származik. Egy anekdota számba menő elképzelés szerint a piramisok a sörnek köszönhetően épültek fel, mert enélkül nem lett volna ereje a rabszolgáknak – kezdi egy kis sörtörténelemmel előadását Dezső Péter. Az egyiptomiak gabonát termesztettek a Nílus partján, ám a folyó kiáradásakor a gabona el kezdett megromlani. Kenyeret nem lehetett már belőle sütni, ám rájöttek arra, hogy ha a szutykos magvakat edénybe teszik, vizet öntenek hozzá és lezárják, kellemes, alkoholtartalmú ital lesz belőle, ami az egészségre is jó hatással van.

Sörnek nevezhető minden olyan ital, ami gabonából erjesztéssel készül szögezi le az előadó. Alapvetően négy összetevője van: víz, maláta, komló és élesztő. 

Víz és maláta nélkül nincs sör. A gabonaszemeket megpörkölik (innen a sör színe) majd megroppantják és vízbe áztatják. Az aromákat és cukrokat a víz kioldja, ami az erjesztés során majd alkohollá alakul. Az így elkészült sörlét felforralják, a megfelelő időben hozzáadják a komlót, majd az élesztőt. Megközelítőleg egy hónapig tartó erjesztés után készül el a sör. 

A maláta adja meg a sör testét, az alkoholtartalmát, a színét, a komló az aromáját és az illatát, az élesztő pedig az erjesztésért felel. Egyéb hozzávalókat is a tehetnek a sörbe, például búzát, kukoricát (növeli az alkoholtartalmat), gabonapelyhet (javít a sör állagán), gyömbért, gyümölcsöt.

Erjedéstől függően a söröket a különböző főzési technikák alapján két nagy csoportra osztják: lagerre és ale-re. A bemutatón az első sör, amit megkóstolhattunk, egy lager, könnyed sör volt, amiben jól érződtek a malátás jegyek. A lager sörökről érdemes tudni, hogy alsó erjesztésű italok, megőrzési technikájuk a hosszú távú raktározás (innen a neve) és idővel ezek a sörök javulnak.

Az ale típusú sörök felső erjesztésű sörök, komló nélkül készülnek és nem szénsavasak. Az egyik legismertebb ale tipusú sör a sápadt pale ale. Az angol hagyományban minél világosabb a sör, annál nemesebb. Így az arany színű gabonaszemekből készült sört a királyi család, a nemesség fogyasztotta, míg a vöröses, feketére pörkölt szemekből készült sört, a portersöröket a munkásosztály itta.

A két sörfőzési tradíció a kézműves sörökben talál egymásra. A kézműves sörök forradalma a '80-as évek végére tehető, amikor is kiderült: a sörfőzés nem egy nagy ördöngösség.

A szűretlen sörök körüli mítoszt igyekezett eloszlatni Dezső Péter, ugyanis a kifejezés azt sugallja, hogy technológiai eljárásban különbözik a szűrt és szűretlen sör, valójában azonban ez pusztán marketingfogás, aminek célja a zavarosabbnak tűnő búzasörök eladhatóbbá tétele. A sörök jelentős részét valójában nem szokták szűrni (ez különösen érvényes a kézműves sörökre), tehát a nem szűretlen sörként eladott sör is lehet szűretlen. Elsősorban azokra a sörökre használják a szűretlen kifejezést, amelyek készítése során búzát is használtak. 

A cider fogalma is tisztázódott a sörkóstolón. Bár a cider gyümölcsből készül (ellentétben ugye a sörrel, aminek gabona az alapja), így a borokhoz sorolhatnánk, az elkészítési technológiája és az alkoholtartalma miatt viszont inkább a sörhöz áll közelebb.

Kimaradt?