„Célunk, hogy megismerjük és megismertessük az elmúlt száz évünket”

A RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című centenáriumi programja a következő száz évről szól és arról, hogy magyar közösségként milyen feltételek mellett látnánk biztosítottnak nemzeti identitásunk megtartását – hangsúlyozta Székely István, a szövetség társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke csütörtökön Tusványoson.

A Kós Károly sátorban szervezett Száz év magány – román nemzeti emlékünnepségek Székelyföldön című panelbeszélgetésen a 2018-as centenáriumi év eseményeit vázolták fel és mutatták be a kisebbség és többség perspektívájából.

Székely István elmondta: az RMDSZ év elején útnak indított projektje a magyar és a román közösséget egyaránt megszólítja kulturális és közösségi eseményei által. „Célunk, hogy megismerjük és megismertessük az elmúlt száz évünket, hogy legyen egy saját történetünk, amit el tudunk mondani és meg tudunk mutatni közösségünknek és a román társadalomnak. Fontos, hogy felmutassuk azokat a személyiségeket, akik az elmúlt száz évben hozzájárultak ahhoz, hogy Románia megbecsült országa legyen az európai közösségnek. De bemutatjuk azt is, kik vagyunk mi, erdélyi magyarok a 21. században” – nyomatékosított az ügyvezető alelnök.

Elmondta: az RMDSZ programsorozata három pillérre épül: az önismeretre, azaz a saját történelem megismerésére, a magyarok történetének többséggel való megismertetésére, illetve a párbeszédre, ami elősegítené, hogy románok és magyarok közösen tudjanak gondolkodni a következő száz évről.

Az RMDSZ kiemelt programjai közt szerepel az elmúlt száz évet felölelő román nyelvű kronológia, a már nagy sikernek örvendő Magyarok Romániában – száz év történelem című dokumentumfilm-sorozat, amely neves történészek közreműködésével mutatja be az elmúlt század legfontosabb periódusait és történéseit.

A teljes programsorozatot az ezer100.ro oldalon lehet követni.

Kapcsolódók

Kimaradt?