• 2018. november 21., szerda
    Olivér
  • Kolozsvár
    • -1°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -4°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -1°
      Kovászna
    • -3°
      Kézdivásárhely
    • -1°
      Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6644 LEI
    • 1 USD = 4.0999 LEI
    • 1 GBP = 5.2406 LEI
    • 100 HUF = 1.4502 LEI

„A magyar közösség nem lojális a román államhoz, és ez rendben van”


-A A+

Premiernek számít Romániában a kisebbségekről való román közbeszédben az, hogy nem vádként és álmegoldásokként, hanem kérdésekben fogalmaztak meg sok olyan fontos témát, amelyek a magyar közösséget is foglalkoztatják. És az is rendhagyó, hogy ezek a témák a centenárium kapcsán merültek fel. Keresztényfalván, a német evangélikus templomban a C’Art Fest művészeti fesztivál részeként megtartott előadásában, Radu Carp politológus, a bukaresti Politikatudományi Egyetem tanára Kisebbségek, állampolgárság és kulturális sokszínűség címmel többek között arról is beszélt, hogy a magyar kisebbség nem lojális a román államhoz. Hozzátette: ez szerinte rendben van.

A politológus és alkotmányjogi szakértő azzal indította előadását, hogy nemrégiben beszélgetést készített egy szász személyiséggel, akinek feltette azt a kérdést: mi történik a szász közösség szellemiségével, miután egyfelől a Németországba való kitelepülés, másfelől az elöregedés folytán, hozzávetőlegesen 70 éven belül ki fog halni.

„Azt kérdeztem tőle, vajon ezzel eltűnik az a szellemiség is, amely Erdélyt áthatotta 800 éven keresztül? És azt mondta: nem, mert titeket, románokat megfertőztünk a német szellemiséggel. Szeretitek a gyermekeiteket német iskolába adni, mert úgy létjátok, hogy így több lehetőségük van Németországban, de Romániában is. Azáltal, hogy méltányoljátok és ismeritek a kultúránkat, átveszitek tőlünk ezt a stafétát, miután a közösség eltűnik. Szerinte még a szászok vallása sem fog eltűnni, hanem ilyen vagy olyan formában fennmarad” – fogalmazott előadásában a politológus.

"Valahogy túléljük ezt is..."

Hozzátette: ugyanebben a beszélgetésben rákérdezett a centenáriumra is és arra, hogy mi a jelentősége ennek a szász közösség számára. „Erre azt válaszolta, amit amúgy már tudtam, de ebből a beszélgetésből jobban megértettem: a németek általában lojálisak ahhoz az államhoz, amelynek területén élnek, attól függetlenül, hogy milyen politikai rendszere van az illető államnak, és melyik államról van szó. Mert ez nemcsak Romániára érvényes, hanem Oroszországra is, ahol még mindig jelentős német közösség él. De amúgy Európa minden szegletében ezt a kisebbséget a többségi közösséghez való lojalitás jellemzi. Ezzel szemben – mondta ő –, a magyar közösség nem lojális ahhoz az államhoz, amelynek területén él. Ezt láthatjuk Romániában, de Szlovákiában is” – magyarázta Carp, aki még azt is hozzátette: nemrégiben egy magasabb tisztséget betöltő RMDSZ-es politikussal beszélgetve megkérdezte, hogyan fogja ünnepelni a centenáriumot. Erre az illető válasza az volt: „valahogy túléljük ezt is, ennél nehezebb dolgokban is volt már részünk”.

„Más szóval: léteznek kisebbségek, amelyek lojálisak az államhoz, más kisebbségek ezzel szemben azt gondolják, hogy egy másik államhoz tartoznak, akár egy képzeletbelihez is. Felépítenek egy félig-meddig képzeletbeli közösséget vagy államot, amely védelmet nyújt nekik – az idők kezdetétől egészen az apokalipszisig. Azonban e két megközelítés közötti különbség nem jelenti azt, hogy csupán az egyik helyes. Mindkettő egyformán helyes, csupán különböznek egymástól” – állapította meg, magyarázatként pedig hozzátette: a többséget alkotó románság az idők során elfelejtett ezeknek a különbözőségeknek a gyakorlatát. Azt követeli meg a kisebbségektől, hogy ezek egyformán viselkedjenek.

„Ugyanitt el kell mondanunk azt is: 1918 egy olyan pillanat volt, amikor Romániában több nemzeti kisebbség is úgy gondolta, az egyetlen menekvése az újonnan megszülető állam lehet. És ezt nagyon gyakorlatias és pragmatikus elképzelésekre alapozta. Persze, az egy másik kérdés, hogy ezeknek a közösségeknek – az autonómiához és kisebbségi jogokhoz kapcsolódó – elvárásaikhoz mérten mit tudott nyújtani a román állam a kommunizmus kialakulásáig” – fogalmazott.

Azonosulunk-e az európai identitással?

Az „állampolgárság” fogalma kapcsán Radu Carp elsőként azt állapította meg: ma egy olyan projekt része vagyunk, amelyről tudjuk, hogyan kezdődött, hogyan zajlik éppen, de nem tudjuk, mi lesz az eredménye.

„Ez egy történelmi léptékű kísérlet, amelyet európai állampolgárságnak nevezünk. Hiszen az úgynevezett nemzeti állampolgárságon túl létezik ez a fajta állampolgárság is, amellyel mindannyiunknak azonosulnunk kellene. De vajon ez így történik? Tudunk-e azonosulni ezzel az állampolgársággal? Megvan-e bennünk az európai közösséghez való tartozás érzése? Többen is azt mondják, hogy ez az érzés csupán az európai kontinens határain kívül éled fel bennünk. De vajon ez tényleg így van? Ha például Argentínában találkozik egy román, egy magyar, egy szlovák és egy francia, akkor ezek ugyanúgy viszonyulnak majd az illető államhoz, annak hagyományaihoz és az azt alkotó többségi közösséghez, vagy inkább nem? Ez egy nyitott kérdés” – állapította meg a politológus, aki szerint Európa 25 éve csupán apró lépéseket tesz ebbe az irányba, ennek ellenére az egységes európai közösséghez való tartozás érzése még mindig nem létezik. „Nincsenek politikai eszközök ennek megteremtésére, nincsenek közpolitikák, kormányok vagy kormányfők, akik a hovatartozásnak ezt az érzését megteremthetnék. És ez jobbára függ attól, hogy az egyes nemzeti projektek sikeresek-e, mert ott, ahol igen, a nemzet fölötti állampolgárság is sikeres” – mondta az előadó.

Megállapította: egyelőre olyan Európában élünk, amely nem találja az önazonosságát, és amelyet az identitáshoz kapcsolódó problémák tesznek zavarossá, így jelenleg alkalmatlan ezeknek a kérdéseknek megoldására. „Európa kreál magának problémákat, emellett a létezőket nem ismeri fel, megint másokról pedig akkor próbál beszélni, amikor azok már nem léteznek” – fogalmazott.

Nemzetállam vs. európai állampolgárság

Az előadó az Ivan Krastev bolgár politológus által írt, Európa után című könyvet is emlegette, amelyben a szerző megállapítja, hogy a 2003-2007 közötti egy olyan kedvező időszak volt, amelyben a nyugat európaiak Kelet Európába jöttek, hogy jobban megismerjék azt, amiről nem voltak előzetes valós képzeteik. „Ma, 2018-ban azonban zártabb közösségekben élünk, mint akkor. De vajon miért van ez? Ennyire meguntuk volna egymást, hogy már meg sem akarjuk érteni a másikat? És ez egy újabb nyitott kérdés” – fogalmazott az európai jelenség kapcsán.

Radu Carp szerint az európai állampolgárság kérdése az egyes országok uniós csatlakozása után sem oldódott meg. „Ezek a problémák továbbra is fennforognak, mert a csatlakozási szerződésben az áll, hogy az európai állampolgárság nem helyettesíti a nemzetit. Mit kezdhetnek tehát azokkal a balti országokban élő oroszokkal, akiknek továbbra sincs állampolgárságuk? És mit kezdünk a menekültekkel valamint azokkal, akik egy valamiféle státusz keresésében vannak? Volt néhány kísérlet az integrálásukra, de valamennyi csődös volt. Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban több helyen a polgármesteri hivatalok megpróbáltak konzultatív tanácsokat felállítani az állampolgárság nélküliek számára és eljuttatni őket valamiféle döntéshez. De azt állapíthatták meg, hogy ezek az emberek  csupán a száz százalékos jogok igénybevételére hajlandóak. Nem akarták azt a köztes változatot, hogy csak bizonyos jogokkal rendelkezzenek” – vélte és hozzátette: 2015 után ez a probléma még sarkosabbá és akutabbá vált, és nincs erre általánosan elfogadott megoldás. Az állampolgárságot illetően Európában egyelőre egy olyan vita folyik, ami csak most kezdődött el.

„Itt, Romániában pedig el sem kezdtük az erről szóló beszélgetést. Vajon a nemzetállamok lemondanának-e bizonyos előjogaikról az európai állampolgárság érdekében? Egyelőre nem, mert a kettő szabályai nagyon különbözőek” – fogalmazott Carp, és hozzátette: ha ezeket a problémákat nem fogalmazzuk meg itthon is, akkor olyan következtetésekre juthatunk, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Például azt gondolhatjuk, hogy a nemzethez kötődő állampolgárságot még ma is a 19. századi megfogalmazás alapján kell értelmeznünk, holott ez már nem alkalmazható a 21. század valóságában. „És mi ezt nagyon jól tudjuk. De mivel nincs erre semmilyen megoldásunk, nem tehetünk mást, minthogy beismerjük tehetetlenségünk, és azt mondjuk, hogy az 19. századi gondolkodás ma is érvényes” – következtetett.  

Nincs pontos kép a hazai társadalom törésvonalairól

Egy állam akkor erősödhet meg egészében, ha pontos elképzelése van arról, miben áll a többség és kisebbség közötti viszony – mutatott rá az előadó. „A kérdés tehát az: van-e Romániának erre vonatkozó elképzelése? És itt nem kizárólag a nemzeti kisebbségekre gondolok, hanem bármiféle más többségre és kisebbségre. Ezzel szemben, mi azt tapasztalhatjuk, hogy – akarjuk vagy sem – Románia több szempontból is mélyen megosztott” – mondta, és felidézte azt: amikor megkérdezte őt valaki, aki éppen a hazai törésvonalakról ír könyvet, hogy a román társadalomnak melyik a legfontosabb törésvonala, azt kellett válaszolnia, hogy nem tudja, mert jelenleg olyan sok ilyen van, hogy meg sem tudná állapítani, melyik a legfontosabb.

„Van először is egy politikai jellegű, egyre elmélyülő törés, amely a 2017-es tiltakozó akciókkal kezdődött, és ez azért élesedik, mert nincs közvetítő, sem köztes terep. Mindemellett léteznek a társadalmi és gazdasági törésvonalak is, amelyekről szintén nem beszélünk. Ezekhez adónak hozzá az identitáshoz kapcsolódó törésvonalak, amelynek szóvá tételét szintén elutasítjuk. Mi tehát a kockázata annak, hogy minderről nem beszélünk? Hát, például az, hogy a társadalom egészében működésképtelenné válik. Mert ha nem létezik az alapelveinkre vonatkozó minimális konszenzus a társadalomban, akkor előrelépni sem tudunk” – mondta. Carp szerint egy ilyen konszenzus az európai közösséghez való tartozás lehetne. „De ezt mélységeibe is így gondoljuk, vagy csupán a kijelentések szintjén szeretjük annak a gondolatát, hogy ez így is lehetne? Mindeközben, persze mi még azt sem tudjuk pontosan, hol is vannak a törésvonalak” – summázott mondván: ebben lehetne szerepe a politika- és társadalomtudományoknak, hogy elmélyüljenek ezekben a kérdésekben. De ez még nem történt meg.

Zavaros az alkotmány, nem tudjuk, miben hiszünk

Többség és kisebbség viszonyára vonatkozóan az alaptörvényben is választ keresett – mondta az előadó „Fellapoztam a román alkotmányt, hogy megkeresem, mire is épül jelenleg az állam, melyek az alapelvek. És olyan fogalmakkal találkoztam, amelyeket tulajdonképpen meg sem lehet érteni. Egy helyen azt írja például, hogy az 1989-es forradalom eszméire támaszkodunk. De hogy melyek is azok, nem tudjuk. Még azok sem tudják, akik akkor ott voltak, mert nem értik, hogy ezek hogyan alakultak és értelmeződtek át a jelenben. Akkor mire alapozzunk? A monarchiára? Azt a kísérletet elutasítottuk. A kereszténységre alapozunk inkább? Erre is azt mondtuk, hogy már idejét múlt. És akkor mi az államhoz való tartozásunk alapja? Az, hogy azt mondjuk rá, hogy „egységes nemzetállam”? Ezek kijelentésszintű dolgok. De azt egyáltalán tudjuk-e, hogy mindeközben miben hiszünk?” – kérdezett Carp, aki Lengyelországot hozta fel példaként, ahol 1997-ben hozzátoldottak egy bevezetőrészt az alkotmányhoz. Ebbe azt írták, hogy Lengyelország mindazok hazája, akik hisznek, illetve nem hisznek az alkotmányba foglalt értékekben. „És ezt azért tették, hogy egy minimális konszenzust létrehozzanak. Mindeközben minket az még minimális szinten sem foglalkoztat, hogy egy ilyen alapvető konszenzust lefektessünk, sem az nem izgat, hogy egy ehhez hasonló bevezetőt hozzáadjunk az alkotmányhoz” – állapította meg.

Marosvásárhelyi iskola-ügy, Minority Safe Pack és anyanyelvhasználati küszöb

A hazai kisebbségügy kapcsán Radu Carp megállapította: a kilencvenes években felütötte fejét a maximális optimizmus jelensége a kisebbségi jogokat illetően, ahogy később az európai állampolgárság kapcsán is. „Azt hittük akkor, hogy ha a kommunizmus idején befagyasztott többség-kisebbség viszonyt hangsúlyosabbá tesszük Kelet-Európában, akkor a különböző európai eszközök használatával találunk egy olyan megoldást, amellyel mindenki egyetért. Az egy virágzó időszak volt, Románia csatlakozott az Európa Tanácshoz, megalkottak egy chartát a helyi autonómiáról és egy keretegyezményt az európai kisebbségi jogokról, létrehozták az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosi tisztségét és más hasonló tisztségeket, amelynek viselő, ha megjelentek Kelet-Európában, jobban hallgattak rájuk, mint az állam- vagy kormányfőkre” – sorolta az előadó, aki szerint a következő optimizmus-hullám akkorra tehető, amikor a kelet-európai államok beléptek az Európai Unióba. „Akkor ismételten azt hittük, hogy ez a kérdés megoldódott, mert léteznek különböző ellenőrzési és monitorozási mechanizmusok. Ezzel szemben ma ennek a gondolkodásmódnak a végét tapasztalhatjuk meg. Hogy merre irányulunk ezután? Valami más felé, amiről még nem tudunk sokat” – vonta le a következtetést a politológus.

Hozzátette: 2013-ban létrehozta a FUEN azt a kezdeményezést, amelyet Minority Safe Pack-nek hívnak, hogy ezáltal egy kisebbségvédelemre vonatkozó jogszabálycsomagot beültessen az európai jogrendbe. „Az Európai Bizottság ezt elutasította, amit premierként megfellebbezett az indítványozó nemzetközi szervezet, az Európai Unió Bírósága pedig úgy döntött, hogy az Európai Bizottság köteles helyet adni ennek a kezdeményezésnek. Ezért is mondom, hogy most éppen valami végén és egy másik valami kezdetén vagyunk, de jelenleg nem tudjuk pontosan, mi is lesz ebben a jogszabálycsomagban: nem tudjuk, hogy azokból az előírásokból hány lesz újszerű, és ezek milyen pluszt hoznak az Európában élő kisebbségeknek” – vélte.

Emlékeztetett itt egy másik, szerinte ehhez kapcsolódó ügyre is. „Ha megnézzük, hogy mit mondott az alkotmánybíróság, akkor a marosvásárhelyi katolikus középiskola ügye első látásra banálisnak tűnik, miszerint nem tartották be a törvényt és ehhez hasonlók. Azonban ez az alkotmánybírósági döntés olyan dolgokat helyez előtérbe, amelyekről meggyőződésem szerint fogunk még beszélni. Éspedig arról: hogyan működik a parlament és a helyi hatóság közötti szubszidiaritás elve, a helyi autonómia kérdése. Az ezzel kapcsolatos érvelések mindenikében nagyon érdekes elemeket lehet találni, és ezért is mondom azt, hogy egyelőre ennek a folyamatnak is csupán az elején tartunk” – vélte.

„Ott van továbbá a közigazgatási törvénykönyv esete, amelyben leszabályozzák, hogy 20 százalék alatt is lehet az adminisztrációban használni a kisebbségek nyelvét. Ellentmond ez az európai kisebbségvédelmi keretegyezménynek? Nem, nem mond ellent. De újszerű? Igen, újszerű” – elemezte a harmadik hazai példát Carp, aki hozzátette: az alkotmánybíróság még nem mondta ki a végső szót ebben a kérdésben.

Ne mellékes témákról vitázzunk

Szerinte a felsoroltak azok a jelenleg létező vitatémák, amelyekre még nincsenek kiforrott válaszok. És ehhez hozzáadódik egy másik téma is: a romániai nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete. „Az utóbbi időben megkérdőjelezték ennek a képviseletnek a legitimitását is. Vajon létezik egy megfelelőbb mechanizmusa ennek a képviseletnek? A kilencvenes évek egyik konszenzusának eredménye volt az, hogy a kisebbségek legyenek jelen a parlamentben, ami egy nagyszerű elv volt és egyben Románia egyetlen hozzájárulása az európai kisebbségi kérdéshez. Meg akarjuk tartani ezt vagy valami mást akarunk a helyébe tenni? Nem tudom, ez a vitánk sem kezdődött el még” – emlegette a büntető törvénykönyv parlamenti szavazása kapcsán kipattant konfliktust.

„A többség-kisebbségi viszony minden szintjén, az identitás és az állam fogalmának meghatározásában azt láthatjuk, hogy valamennyi nyílt vita témája. Ezek egyben egy jó alkalmat is jelentenek a válaszok megtalálására. Olyan válaszoknak, amelyek ne csak a mi nemzedékünknek, hanem az utánunk következők számára is érvényesek legyenek. Tulajdonképpen ez lenne a vita tétje” – vélte előadása következtetéseként Carp, aki attól tart, hogy a hazai társadalom ezt a kedvező alkalmat el fogja szalasztani. „A szellemi változékonyság időszaka általában újat hozhat, a megismerésnek egy hozzáadott értékét. Előre akarunk lépni, ki akarjuk használni ezt az alkalmat, vagy továbbra is a 19. századi viták szintjén akarunk maradni? Ennek a kérdésnek kellene jelenleg a legmélyebben foglalkoztatnia bennünket ebben a pillanatban” – mondta.

Radu Carp szerint Romániában a centenárium legfontosabb kérdése az kellene hogy legyen: milyen azonosulási lehetőséget nyújt az állam azoknak a kisebbségek, amelyek elfogadnak, illetve azoknak, amelyek nem fogadnak el bizonyos állammodellt. „Amint láthattuk, a lengyelek nagyon jól megoldották ezt a kérdést mondván, hogy mindenki ugyanahhoz a hazához tartozik, ez a fogalom pedig nem is olyan divatját múlt, mint amilyenek azt mi gondoljuk” – és szkeptikusan hozzátette: mindez a hazai társadalmat nem foglalkoztatta, és valószínűleg nem is foglalkoztatja majd a későbbiekben sem.

„Én mindazonáltal azt szeretném, ha ennek a szellemi provokációnak a témái a közbeszéd napirendjén is megjelennének. Mert ha a nyilvánosságot olyan témák megvitatására használjuk, amelyek nem meghatározók számunkra sem egyénként, sem közösségként, akkor nem teszünk mást, csupán megőrizünk egy illúziót” – állapította meg végezetül.

A keresztényfalvi előadásról kialakult beszélgetéshez hozzászólt továbbá: Andrei Terian irodalomkritikus,  George Bondor filozófus, Emanuel Copilaș politológus. A vita moderátora: Dragoș Varga, a Transilvania folyóirat szerkesztője volt.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X