FRISSÍTVE - Johannis: a parlamentnek figyelembe kell vennie a Velencei Bizottság jelentését

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő pénteken felszólította a parlamentet, hogy vegye figyelembe a Velencei Bizottságnak az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos javaslatait. Az ellenzék szerint bebizonyosodott, hogy a kormánykoalíció „szégyentelenül hazudott” a jogszabályokról.

A parlamentnek nem szabad figyelmen kívül hagynia a Velencei Bizottság álláspontját az igazságügyi törvények módosításáról – véli Klaus Johannis. Az elnöki hivatal pénteki közleménye szerint az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületének előzetes jelentése „aggasztó jelzés a romániai igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban”.

Az államfő leszögezte: a Velencei Bizottság álláspontja a törvénymódosításokról igazolják, hogy megalapozottak voltak a civil társadalom, a Legfelsőbb Bírói Tanács, az ügyészek és bírák szakmai szervezetei, illetve az elnöki hivatal korábban megfogalmazott bírálatai.

„Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása és a jogállam megszilárdítása érdekében a Velencei Bizottság javaslatait hasznosítani kell” – fogalmaz a közlemény. Az államfő közölte azt is, hogy az előzetes jelentés tartalmát belefoglalja abba az óvásba, amellyel másodszor is megtámadja majd az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény módosításait.

PNL: szégyentelenul hazudott a koalíció

A legnagyobb ellenzéki alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pénteki közleménye szerint a Velencei Bizottság jelentése azt igazolja: Tudorel Toader igazságügyi miniszter és a PSD-ALDE koalíció képviselőinek egy része "szégyentelenül hazudott" akkor, amikor azt állította, hogy az igazságügyi törvény módosításai megfelelnek az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testülete által felállított mércéknek.

A PNL ugyanakkor felkéri az alkotmánybíróságot, hogy az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos alkotmányossági kifogások elemzésekor vegye figyelembe a Velencei Bizottság álláspontját. „Ugyanakkor figyelmeztetjük a parlamenti többséget: nehogy elkövessék azt a hibát, hogy fittyet hánynak a Velencei Bizottság javaslataira” – olvasható a közleményben.

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a Velencei Bizottság jelentése egybecseng az USR véleményével, miszerint az igazságügyi törvények módosításai sértik az igazságügyi rendszer függetlenségét, és nagy visszalépést jelentenek Románia számára. A bizottság bírálta, hogy a módosítások túl gyorsan, hatástanulmány és konzultációk nélkül történtek.

 

"Ezt mi is így láttuk, hisz világos, hogy mindennek egyetlen célja volt: hogy megmentsék a büntetőügyeseket" - írta Facebook-bejegyzésében az ellenzéki politikus.  Meglátása szerint a Velencei Bizottság "tisztán látta" azt, amit az alkotmánybíróság "úgy tett mintha nem látna", hogy megpróbálják egy politikailag kinevezett miniszternek alárendelni az igazságszolgáltatási rendszert. 

Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) vezetője úgy fogalmazott, hogy a Velencei Bizottság előzetes jelentése korrekt, és hangsúlyozta: az ügyészek kinevezésének folyamatát úgy kell módosítani, hogy ezek mindenféle politikai befolyás nélkül tudják folytatni tevékenységüket. 

Zegrean: kötelezően figyelembe kell venni

Az alkotmánybíróság volt elnöke, Augustin Zegrean szerint a parlamentnek „kötelező módon” figyelembe kell vennie a Velencei Bizottság álláspontját. „Ha a demokratikus országok klubjában akarunk maradni, ezeket a javaslatokat kötelező módon figyelembe kell venni. Ha ezt nem tesszük meg, kiléptünk Európából” – nyilatkozta az alkotmányjogász a Digi24-nek.

Augustin Zegreanhoz hasonlóan vélekedett Cristi Danileț kolozsvári bíró, az igazságügyi törvények módosításainak egyik leghangosabb kritikusa is. „Nagy győzelem ez a jogállam támogatóinak és az állam fogágba ejtése támogatói fölött. Az igazságszolgáltatásnak függetlennek kell lennie, ez pedig egyaránt jelenti a bírák és az ügyészek függetlenségét. Az alkotmánybíróság és a parlament köteles a Velencei Bizottság javaslataihoz igazítani az igazságügyi törvények módosításait. Ez nem lehet alku tárgya!” – írta a Facebook-oldalára.

Kapcsolódók

Kimaradt?