BRÉKING: Tăriceanu mégis támogatja az államfő felfüggesztését

A korábbi híresztelésekkel ellentétben Călin Popescu Tăriceanu egyetért azzal a szociáldemokrata javaslattal, hogy függesszék fel a tisztségéből az államfőt, ha nem hajlandó leváltani a korrupcióellenes ügyészség főügyészét.

A kisebbik kormánypárt (ALDE) elnöke erről vasárnap este nyilatkozott az egyik hírtelevíziónak. Bejelentésének az előzménye, hogy váratlanul kiderült: a politikus három napos szabadságra megy, így elmarad a koalíció vezetőinek hétfőre tervezett találkozója, amelyen éppen Klaus Johannis esetleges felfüggesztéséről tárgyaltak volna a felek.

Tăriceanu elmondta: már pénteken közölte a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával, hogy támogatja az államfő felfüggesztésének parlamenti kezdeményezését. Korábbi fenntartásait azzal magyarázta: a Klaus Johannis ellen tervezett szankciót kissé túlméretezettnek tartja. "Sajnálom, hogy nem lehet az államfőt enyhéb formában megbüntetni" – jelentette ki.

Tăriceanu közölte azt is: mivel a honatyák egy része már elment nyaralni, félő, hogy a parlamentben nem gyűl össze a kezdeményezés sikeréhez szükséges szavazatszám. Mint ismert, az államfő felfüggesztését az RMDSZ sem támogatja. A parlament rendkívüli ülésszaka július 19-ig tart.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?