Adrian Cioroianu UNESCO-nagykövet: hagyjunk fel a siránkozással, Verespataknak alternatíva kell


-A A+

Csillapodni látszanak a kedélyek Verespatak római kori bányáinak UNESCO-listára való felterjesztése körül, így vélhetően eljött a racionális gondolkodás és érvelés ideje. Arra kértük Adrian Cioroianu történészt, Románia UNESCO-nagykövetét, állandó küldöttségének vezetőjét, egykori külügyminisztert, beszéljen az elhalasztott iratcsomó jövőjéről, és arról, mi jelenti Verespataknak a tulajdonképpeni „megváltást”.

Az UNESCO-bizottság elhalasztotta a Verespatak világörökségi listára való felvételéről való szavazást. Mit jelent konkrétan ez a halasztás, és végső soron mennyire volt „egyedi” vagy „soha nem tapasztalt” a Románia által megfogalmazott halasztási kérelem?

A világörökségi bizottságnak saját munkamódszere van, amelyet kevéssé ismer a közvélemény. Itt szeretném megemlíteni azt, hogy 2017 novemberében a világörökségi egyezmény tagállami közgyűlésének elnökévé választottak, és így egészen pontos ismereteim vannak a bizottság működéséről. Ott szinte senki nem kedveli az oktalan bonyodalmakat, az átpolitizálást vagy az államok belügyeibe való beavatkozást. Mindezt összevetve tehát a Verespatak iratcsomója esetében alkalmazott megoldás, a „referral” – ami az intézmény nyelvén amolyan halasztást jelent – mind a világörökségi bizottság hivatalnokai vagy jogtanácsosai, mind pedig a román állam ügyvédei által elfogadott megoldás volt, lévén hogy – amint azt magam is több rendben hangsúlyoztam – a helyzet nem volt szokványos. Persze, vannak államok, amelyek vontak már vissza egy-egy jelölést, többek között fontos európai országok, mint amilyen Franciaország, Németország stb., vagy a világ más jelentős országai.

De mit is jelent az UNESCO szemszögéből a „fontos ország”? Ehhez meg kell érteni azt, hogy valamennyi tagállam tagdíjat fizet a bruttó nemzeti össztermék függvényében, így nyilvánvaló, hogy olyan országok, mint például Románia, Magyarország vagy Bulgária kevesebbet fizet, mint – mondjuk – az Amerikai Egyesült Államok, amely a közelmúltig az UNESCO költségvetésének 20 százalékát szolgáltatta. Szerencsére azonban a tagságdíj összegének nagysága nem jelent semmiféle hierarchiát, mert a világörökségi bizottság előtt valamennyi ország egyenlő, az UNESCO-listára felterjesztett jelöléseiket pedig egyforma szigorúsággal elemzi ki.

Románia tehát nem a jelölés „visszavonását” kérte, hanem az erről való szavazás „halasztását”, miután a verespataki régészeti lelőhely a legjobb szakértői ajánlásokat kapta. Ami viszont ebben az esetben valóban egyedi volt, az az, hogy egy olyan ország, amely a világörökségi listára való felvételre konkrét ajánlást kapott, utolsó pillanatban döntött a folyamat „elhalasztásáról” egy olyan jogi helyzet miatt, amely tényleg nem zárult még le. 2011 után, olyan okokból, amelyeket itt nem részletezek – az érdekeltek erről könnyen megtudhatnak részleteket –, Verespatak nem volt már politikai vagy gazdasági jellegű ügy, hanem egy olyan, amelyben az ügyvédeknek egyre fontosabb szerep jutott. Egyértelműnek tűnik tehát, hogy ez a kérés is a román állam által alkalmazott ügyvédek tanácsára történt.

Milyen további procedúrát alkalmaznak halasztáskor? Egy újabb felvételi kérelem esetében a jelenlegi iratcsomót veszik majd figyelembe, vagy egy teljesen újat kell majd összeállítani? Hogyan befolyásolja a jelölés jövőjét a Gabriel Resources által indított, de a későbbiekben várhatóan lezáródó kártérítési per?  

Nem bocsátkozhatom feltételezésekbe, hiszen nincs jogi képesítésem, emiatt azt sem tudom felmérni, hogy ez a per hogyan alakulhat a jövőben. Az azonban bizonyosság, hogy a világörökségi listára való felterjesztési ajánlás 3 évig még érvényes. Persze, senki nem tudhatja most, hogy ezt a pert lezárják-e addig.

De a tapasztalatomra alapozva azt hiszem, hogy a nemzetközi szaktekintélyek legjavának vélekedése, miszerint a verespataki római kori bányák világszinten egyedi fontosságúak, és emiatt egyértelműen a világörökségi listára való felvételt javasolták, tulajdonképpen oda vezet majd, hogy azon a helyszínen bármely bányászati tevékenység egyre kevéssé valószínűvé válik. El kell olvasni a szakértők által összeállított véleményezést, mert abból kiderül, hogy Verespatak ajánlását szuperlatívuszokban fogalmazták meg. Ha valaki arra szánná el magát, hogy kárt tegyen a római kori bányák környezetében, azt kockáztatja, hogy az emberiség kulturális öröksége ellen elkövetett bűncselekedettel vádolják majd meg. Mindannak ellenére is, hogy egyelőre Verespatak nem az UNESCO-örökség része, ez a szuperlatívuszokban megfogalmazott nemzetközi ajánlás létezik, és senki ki nem törölheti.

Mindemellett azt is el kell mondanom, hogy egyértelmű okokból nem vettem részt a világörökségi bizottság június végén megtartott bahreini ülésén. Amúgy távolmaradásomról értesítettem a külügyminisztériumbeli, kulturális minisztériumbeli, illetve a bukaresti Országos Örökségvédelmi Hivatalban (INP) dolgozó kollégáimat is. A 2017 januárjától számított 17 hónapnyi lobbi-tevékenység után, amelyet ezért az iratcsomóért folytattam, és amely idő alatt folyamatosan arról beszéltem a világörökségi bizottság tagállamait képviselőknek, hogy mennyire jó ez az iratcsomó, és miért kell az elfogadása mellett dönteni (az érveim azonosak voltak a külföldi szakértőkével), igencsak bizarr lett volna, ha megjelenek Bahreinban ugyanazok az emberek előtt azt mondván, hogy az iratcsomó esetében halasztás szükséges.

Azt hiszem, nem lettem volna nagyon hiteles, ráadásul a tárgyalási technikák alapszabályait tekintve a jelenlétem nem segítette volna azokat a további iratcsomókat sem, amelyeken a román küldöttségbeli kollégáimmal közösen dolgozunk. Ezek között van a zsilvásárhelyi Brâncuși-szoboregyüttes, amelyet 2018 januárjában nyújtottunk be, vagy más iratcsomók. Tehát röviden: éppen Verespatak ügyének másfél éves támogatása – 2017 januárjától 2018 májusáig, hiszen ebben az időben ez volt a kormány álláspontja –késztetett arra, hogy ne menjek Bahreinba egy másfajta álláspontot képviselni néhány hét távolságra az előzőtől. Azt hiszem, ezt minden racionálisan gondolkodó ember megérti. Különben román kollégáim, illetve a tagországok nagykövetei, akikkel beszéltem, jól értették a helyzetet, és senki nem lepődött meg, hiszen ők is így cselekedtek volna annak érdekében, hogy ne aknázzák alá későbbi hitelüket a jövőbeli iratcsomók esetében. Aki ezzel ellentéteset állít, annak gőze nincs a tárgyalási technikákról, illetve arról, hogy mit jelent az UNESCO.

Mondjon, kérem, néhány szót az ön által folyatott lobbi-tevékenységről, hiszen Facebook-bejegyzésében is hangsúlyozta, hogy mennyire intenzív volt ez a folyamat az utóbbi 17 hónapban. Verespatak esetében mit jelentett ez a tevékenység, amelyet nálunk még mindig nem sikerült törvényben is szabályozni, és ezáltal nem is értelmezhetik jól a mibenlétét…

Figyelem, itt nem valamely ebből a célból alkalmazott reklámcég által fizetett lobbi-tevékenységről van szó. Ez egész egyszerűen a román UNESCO-küldöttség munkatársai által és általam is folyatott napi tevékenység. Bárhol is találkoztam – ebédnél, fogadáson, tárlatnyitón, egy állam hivatalos ünnepén, könyvbemutatón, vagy hivatalos vacsorán – az azonos tisztséget betöltő kollégáimmal, gyakorta arra emlékeztettem őket barátságosan és előzékenyen, hogy Romániának van egy Verespatakra vonatkozó iratcsomója, amelyben hisz, és amelyről utólag is el kell mondanom, hogy tényleg jól összeállított iratcsomó volt – a kulturális minisztériumban és az örökségvédelmi hivatalban dolgozó kollégáimnak köszönhetően. Én dicsértem a jelölést, és ők is, a maguk során a sajátjukat. Ezt hívják lobbinak az UNESCO-ban. Mindemellett valamennyi országnak van kétoldalú egyezmény- vagy megállapodás-rendszere, amelyet időközönként fel kell újítani: én támogatom a te iratcsomódat, cserében kérem az én jelölésem támogatását. Ideális esetben a mindkét oldali nyereség, a win-win helyzet a cél, úgyszólván a „segítelek, hogy segíts” elve alapján.   

Konkrét lobbi-helyzetről is tudok beszélni: képzelje el, hogy 2017 nyarán egy ICOMOS-szakértőt nem engedtek be verespataki bányakomplexum bizonyos részeire. Olyan indokokkal, amelyeket nem szeretnék véleményezni, egyszerűen megtagadták az egykori bányakitermelés helyszíneire való belépését. Amikor ezt megtudtam, az első dolgom az volt, hogy közbenjártam az világörökségi bizottság különböző hivataliban, hogy a szakértő nem menjen el a helyszínről. Elméletileg megharagudhatott volna az illető és távozhatott volna, de a külügyminisztériumbeli, kulturális minisztériumbeli, illetve a bukaresti örökségvédelmi hivatalban dolgozók hatékonyságának köszönhetően a helyszíni félreértést rövid időn belül tisztáztuk. A szakértő pedig nemcsak hogy nem haragudott meg, de egy jó szakmai jelentést is készített a látottakról.

Másfelől, el kell mondanom: ha egy tagállam a már benyújtott iratcsomója kapcsán kérést fogalmaz meg, akkor szinte automatikusan jóváhagyják. Attól a pillanattól, hogy Románia a halasztás mellett döntött, illúzió volt azt hinni, hogy bárki is rákényszerít arra, hogy erőnek erejével „átkeljünk az úttesten”, ha a kormány ezt nem akarja.

Milyen intézkedéseket foganatosíthat Románia és az ország állandó küldöttsége az UNESCO-nál, amíg Verespataknak egy újabb alkalma kínálkozik a világörökségi listára való felvételre?  

Jelenleg a zsilvásárhelyi Brâncuși-szoboregyüttes iratcsomóján dolgozunk, és egy újabb is kilátásban van, ami a Római Birodalom európai határára, az úgynevezett limes-re vonatkozik. Ez utóbbi esetében például abban reménykedem, hogy Románia és Magyarország partnerállamok lesznek. Olyan iratcsomón is dolgozunk, amely az UNESCO szellemi világörökségi listáját érinti, köztük a kisebbségek hagyományaira vonatkozón is. Így tehát folytatjuk a megszokott tevékenységeinket. Nagyon büszke vagyok a párizsi csapatomra, a bukaresti örökségvédelmi hivatallal és a különböző minisztériumokkal pedig mindig jó volt az együttműködésünk, így hát a dolgok haladnak. Józan optimizmussal nézek az elkövetkezendők elébe. Az utóbbi három évben Romániának kisebb-nagyobb sikerei is voltak az UNESCO-ban: a hagyományos faliszőnyegek készítése, a március 1-jéhez kapcsolódó hagyományok, a régi bükkfaerdők, és most legutóbb a Verespatak szakmai véleményezése tekintetében.

Verespatakon a román államnak gyakorlatba kell ültetnie néhány, a világörökségi bizottság által ajánlott intézkedést a világörökségi értéket jelentő bányák védelmére és karbantartására. Hogy ez a folyamat miként is halad majd, meglátjuk. Azonban én továbbra is azt hiszem, hogy a legutóbbi szakértői értékelés Verespatak esetében egy olyan mércét állított fel, amelyet nehezen tudna bárki is támadni. Azok a római kori bányák tényleg világszintű értéket jelentenek.  

A közvéleményben olyan hangok is voltak, amelyek szerint Verespatak jövőjét nem az UNESCO-listára való felvétel vagy fel nem vétel határozza meg, sokkal inkább egy alkalmazható kulturális-turisztikai stratégia, amely révén újjáéled az a vidék, beleértve az ott lakók munkaerőpiacon való újbóli elhelyezkedését is. Mit gondol erről a megközelítésről?

Akik ezt mondják, jobbára nem tévednek. Persze, a valóság mindig összetettebb ennél. A mi térségünk országaiban, de a nyugati országok némelyikében is valamilyen szinten még mindig él az a képzet, hogy jön majd az UNESCO a pénzzel és a különleges védelemmel a listára való felvétel esetén. A valóságban azonban az UNESCO védjegyet, elismerést és presztízst ad. A világörökségi listán rajta lenni megtiszteltetést jelent.  De, figyelem, az illető világörökség megőrzéséhez a pénzt nem az UNESCO adja, hanem a jelölési iratcsomót benyújtó ország.

Hogy egy vonatkozó példával éljek: 2017 nyarán a romániai régi bükkerdők, illetve más országok hasonló erdői felkerültek az UNESCO-örökség listájára. De senki ne higgye azt, hogy máris jönnek az UNESCO erdészei és rendőrei, hogy megvédjék ezeket a törvénytelen erdőirtástól, amely vélhetően folytatódik nálunk és más országokban is.  

Verespatak ügyére is ez vonatkozik. Személyesen is azt ajánlottam minden rendelkezésemre álló kommunikációs csatornán, hogy a helyi lakosságot ne áltassák mesékkel, és hogy már mostantól segítsenek rajtuk, attól függetlenül, hogy mikor kerül fel Verespatak a listára. Másként fogalmazva: hagyjunk már fel a siránkozással, hiszen nem kell az UNESCO listájára várnunk ahhoz, hogy az embereknek alternatívát ajánljunk a bányászatra. Mindenképp hangsúlyozni szeretném, hogy a római bányák környezetében teljességgel lehetetlen bármilyen kitermelési tevékenységet folytatni. És minél előbb megtervezzük és gyakorlatba is ültetünk egy alternatívát erre, annál jobb.

A címlapfotó forrása: MTI

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X