Elkezdődött a Btk-módosítás vitája: az egyik tét Dragnea felmentése

Elkezdődött hétfőn a büntető törvénykönyvet módosító javaslatokat megvitatása a parlamenti különbizottságban. Az egyik legforróbb napirendi pontnak a hivatali visszaélés meghatározásának megvitatása ígérkezik, mert ez közvetlenül érinti Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt is.

Mint ismert, a PSD vezetőjét első fokon letöltendő börtönre ítélték hivatali visszaélésre történő felbujtás miatt. Korábban azonban az alkotmánybíróság a bűncselekmény meghatározásának pontosítását kérte oly módon, hogy dekriminalizálják ezt a cselekedetet, ha a vádlott által okozott kár nem halad meg egy bizonyos összeget.

A Liviu Dragnea által okozott kár 108 ezer lej volt. Ha tehát a Btk módosítása nyomán az összeghatár ennél nagyobb lesz, a politikust a fellebbviteli tárgyaláson felmentik a vádak alól. A bizottsághoz több javaslat is érkezett erre az értékre, nemcsak a pártok, hanem a szakmai szervezetek részéről is.

Az igazságügyi minisztérium mindenesetre a bruttó minimálbérben, 1900 lejben szabná meg azt az összeghatárt, amely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés. „Ha az okozott kár értéke meghaladja ezt az összeget, esedékessé válik a büntetőjogi felelősségre vonás, de a bírónak lehetősége van később személyre szabni a büntetést, egyrészt annak letöltési módjával, másrészt végrehajtásának elhalasztásával" - nyilatkozta Tudorel Toader igazságügyi miniszter a România TV vasárnap esti műsorában.

Hétfőn a parlamenti különbizottság a hivatali visszaélést szabályozó cikkelyhez benyújtott indítványokról is tárgyal Florin Iordache bizottsági elnök azt mondta, a nap folyamán befejezik a módosítások vitáját, és a jelentést elküldik a szenátusnak, amely első házként szavaz majd a tervezetről.

Kapcsolódók

Kimaradt?