Traian Băsescu a maga sajátos módján „gratulált” Ludovic Orbánnak

Csalódást okozott a jobboldali szavazóknak az, hogy mennyire távol állt a sikertől az ellenzék Dăncilă-kabinet leváltását célzó bizalmatlansági indítványa – ezt írta Traian Băsescu szerda esti Facebook-bejegyzésében.

Az egykori államelnök elsőként azt kifogásolta, hogy Ludovic Orban nemzeti liberális pártelnök a hírtelevíziókban egy hétig kérkedett  azzal, hogy tárgyalást folytat kormánypárti és ellenzéki alakulatokkal, köztük Victor Ponta pártjával az indítvány támogatására. Ez azonban szerdán teljesen eredménytelennek bizonyult.

„Megadtuk az eszményi lehetőséget a szociáldemokratáknak, hogy fennen hangoztassák legitimitásuk akkor, amikor éppen sarokba voltak szorítva a pénzügyi reform kudarca és Dragnea elítélése miatt, ami belülről kezdte bomlasztani a pártot” – rótta fel Băsescu a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének, akinek egyben azt is ajánlotta: keressen magának más munkahelyet, hiszen bebizonyította azt, hogy képtelen tárgyalni a parlamenti pártokkal.

„Gratulálok, 66 szavazatra álltál attól, hogy miniszterelnök légy!” – írta végül a sajátos hangú Facebook-bejegyzésében, Ludovic Orban PNL-elnöknek címezve.

Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) nemrég leköszönt elnöke egyébként azt mondta a bizalmatlansági indítvány szerdai vitáján: az indítvány sikertelensége estén, magának a PSD-nek kellene eltávolítania a jelenlegi kabinetet, hogy Romániának ne kelljen „szégyenkeznie” a kormánytagokkal, amikor 2019-ben átveszi az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

A címlapfotó forrása: Traian Băsescu Facebook-oldala

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?