RMDSZ: nincs ok Klaus Johannis felfüggesztésére

Nincs ok Klaus Johannis államfő tisztségből való felfüggesztésére – jelentette ki kedden Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 

„Korábban is elmondtam azt, ami két hét múlva is érvényes lesz: nem támogatjuk a felfüggesztést, mert nincs rá ok. Meggyőződésem, hogy az államelnök nem mondja majd azt, hogy nem tartja tiszteletben az alkotmánybírósági döntést. Hiba lenne részéről. Meggyőződésem, hogy tiszteletben fogja tartani” – mondta a parlamentben nyilatkozó Kelemen Hunor. 

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének leváltására vonatkozó államfői bejelentés késlekedése kapcsán az RMDSZ elnöke arra hivatkozott, hogy az alkotmányban nincs előírt határidő a döntés meghozatalára, amit Klaus Johannis megszegett volna.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn azt mondta: Klaus Johannis „alkotmányellenesen sokat” halogatta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi menesztéséről szóló rendelet aláírását. „Nem szabok én határidőt, de szerintem már nagyon megkésett ezzel” – mondta akkor a PSD elnöke

A címlapfotó forrása: RMDSZ

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?