Tăriceanu Kövesi leváltásáról: az államfő nem várhat decemberig

Klaus Johannis államfőnek alá kell írnia a korrupcióellenes főügyész menesztéséről szóló rendeletet, az erre rendelkezésére álló „észszerű határidő” nem tarthat decemberig – véli Călin Popescu-Tăriceanu.

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta, nem szeretné, hogy az államfőt a Laura Codruţa Kövesi leváltására kötelező alkotmánybírósági döntés kiváltotta „nagyon kellemetlen” helyzet háborúvá fajulna.

„Azt hiszem, az elnök, akinek kezeskednie kell az alkotmányért, rá fog jönni, hogy a jogállamiság, amelyet államfőként védelmeznie kell, egy dolgot feltételez: hogy ő írja alá a menesztési dekrétumot” – fogalmazott a kisebbik kormánypárt elnöke.

Tăriceanu hozzátette, 2019 elején Románia átveszi az Európai Unió Tanácsának elnökségét, ezért most politikai feszültségektől mentes, nyugodt időszaknak kell következnie.

„Hat hónapon át egész Európa ránk szegezi majd a szemét. Azt szeretném, hogy jól teljesítsünk, ennek érdekében pedig nyugodtabb, csendesebb, politikai feszültségektől mentes időszakra van szükség. Számítok ebben az elnökre, hogy döntésével mielőbb véget vet a jelenlegi intézményi és alkotmányos válságnak” – mondta Tăriceanu.

Arra a kérdésre, hogy meddig hajlandók várni a koalíciós pártok Johannis elnök döntésére, az ALDE-elnök így válaszolt: „Erről nem tárgyaltunk, de az észszerű határidő nem tarthat decemberig”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?