Az elnök visszaküldte a parlamentnek az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvényt

Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó törvény módosítását Klaus Johannis államelnök.

Indoklásában azt kifogásolta, hogy a jogszabály szövege zavaros, nélkülözi a koherenciát és átláthatóságot, ezáltal áthághatja az igazságszolgáltatási rendszer működését és függetlenségét előíró alkotmányos és nemzetközi követelményeket. 
A Liviu Dragnea képviselőházi elnöknek címzett dokumentumban az államelnök kifejti: az a kitétel, amely szerint a bíró, az ügyész és az ügyvéd tárgyalóteremben elfoglalt helyének tükröznie kell az erőviszonyok egyenlőségét, zavaros és pontatlan.

Johannis azt az előírást is kifogásolta, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói, illetve ügyészi részlegének döntései megtámadhatók a közigazgatási bíróságon, mert ellentmondanak a CSM-re vonatkozó törvényt módosító jogszabálynak, amelynek elfogadása folyamatban van.
Az államfő szerint az a szabályozás, amelynek értelmében a bírósági döntések indoklását az ítélethirdetéstől számított legtöbb 30 napon belül meg kell szövegezni, indokolt esetben kétszer harminc napos meghosszabbítással, nem veszi figyelembe, hogy lehetnek nagyon bonyolult, összetett ügyek, amelyek esetében az indoklás minőségét rontja a határidő miatti sietség. 

Johannis arra is felhívja a figyelmet, hogy a szövegben többszöri utalás van a CSM-re vonatkozó törvényre, holott az még nem lépett életbe, gyakorlatba ültetésének időpontja is bizonytalan. 

Az államelnök ugyanakkor kifejti, hogy a visszaküldött törvény bizonyos kitételei csökkenthetik az ügyészek függetlenségét. Szerinte „az igazságszolgáltatás függetlenségének megszilárdítása érdekében, de főleg azért, hogy elkerülhető legyen az ügyészekre tett politikai nyomásgyakorlás”, a kifogásolt részeket törölni kell a tervezetből. 

A címlapfotó forrása: Bârfa de Iași

Kapcsolódók

Kimaradt?