Chiș (CSM): ahol már emlegették a „párhuzamos államot”, ott később a letartóztatás következett

A párhuzamos állam fogalmát Törökországban is használták, ahol később bírákat és ügyészeket tartóztattak le – nyilatkozta csütörtökön Andrea Chiş bíró, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagja, aki nehezményezi azt, hogy elnapolják az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének megvédéséről szóló vitát.

„Én nyíltan a halasztási kérelem ellen foglalok állást, mert rendkívül fontosnak tartom azt a közbeszédben megjelent szófordulatot, miszerint az igazságszolgáltatás párhuzamos állam lenne. Ezt az üzenetet Törökországban használták, ahol bírákat és ügyészeket is letartóztattak. Nem kellene tolerálnunk ezt a fogalomhasználatot a bírákra és ügyészekre vonatkozóan” – mondta a bírónő a CSM plenáris ülésén.
A Romániai Bírák Fóruma (FJR) hétfőn az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének megvédését kérte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól.A FJR arról tájékoztott, hogy álláspontja szerint haladéktalanul az igazságszolgáltatás függetlenségéért kezeskedő intézmény, a CSM beavatkozására van szükség „a bírák és ügyészek elleni precedens nélküli támadások megfékezésére”. 

A közlemény leszögezi, hogy a június 9-i nagygyűlés szervezői büntetőjogi eljárásokban érintett személyek, és az általuk megfogalmazott felhívások a „visszaélések” ellen valójában nyomásgyakorlást jelentenek a büntetőjogi eljárásokban dolgozó ügyészekre és bírákra, ami „rendkívül veszélyes precedenst jelent, ha büntetlenül marad”. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?