Alkotmánybíróság: parlamenti bizottság nem kezdeményezhet törvénytervezeteket

Nem nyújthat be törvénytervezetet egy parlamenti bizottság, mivel erre csak a kormánynak, a képviselőknek, a szenátoroknak vagy legalább 100 ezer, szavazati joggal rendelkező állampolgárnak van joga - állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.

A taláros testület szerdán: helyt adott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által megfogalmazott kifogásnak, és egyhangúlag megállapította, hogy alkotmányellenesek a parlament 2018/19-es határozatának azon kitételei, amelyek a nemzetbiztonságra vonatkozó jogszabályok elemzésével és aktualizálásával megbízott közös (szenátusi és képviselőházi) különbizottságról rendelkeznek.

A testület ugyanakkor a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kifogásának is helyt adott, megállapítva, hogy alkotmányellenesek a parlament 2018/20-as határozatának azon kitételei, amelyek a közigazgatási törvénykönyv kidolgozásával megbízott közös különbizottságról rendelkeznek.

Az alkotmánybíróság leszögezi, hogy a két parlamenti határozat azon szövegrésze, amely szerint a két különbizottság törvénytervezetek kezdeményezője lehet, sérti az alkotmány 74. cikkelyét, amely konkrétan előírja, hogy törvénytervezetet csak a kormány, a képviselők, a szenátorok, és bizonyos feltételek mellett legalább százezer, szavazati joggal rendelkező román állampolgár kezdeményezhet.

Mivel ebben a felsorolásban nem szerepel a parlamenti bizottság, így ez az entitás nem lehet törvénykezdeményező, csak a tagjai, külön parlamenti képviselőkként és szenátorokként. A döntések jogerősek és kötelező érvényűek, az alkotmánybíróság rövidesen közli azokat a parlamenttel.

Kapcsolódók

Kimaradt?