Corlăţean feltételekhez köti a román jogállamiság ellenőrzését

A populista szólamok visszafogásától és az európai szolidaritás mélyítésétől tette függővé szombaton Titus Corlăţean külügyminiszter azt, hogy Románia elfogadja a jogállamiságát ellenőrző mechanizmus felállítását.titus-corlatean-mediafax-foto-octav-ganea

Mint írtuk, négy uniós tagállam - Dánia, Németország, Finnország és Hollandia - az európai alapértékek védelmében a jelenleginél erősebb mechanizmus létrehozását sürgette abban a március 7-i keltezésű levélben, amelyet José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének címeztek.

A levél nem nevesít országokat, de szerzői elsősorban Romániától és Magyarországtól féltik az európai értékeket. Erre utal, hogy ezekben a napokban schengeni csatakozás kapcsán Németország és Finnország is megkérdőjelezte a román jogállamiságot, kevesellte a korrupció visszaszorításában elért eredményeket. A figyelmeztetés a magyarországi sajtó értelmezése szerint Budapestnek is szól. Bár nem nevesítik Magyarországot, a levél tartalma szerint arra intik a magyar kormányt, hogy álljon el a hétfőre tervezett alkotmánymódosítástól.

„A javaslatot abban az esetben tudjuk komolyan venni, ha jogállamiság védelme mellett tartalmazza az európai szolidaritás elvét és egyértelműen elutasítja a kétsebességes EU gondolatát, egyenlő bánásmódban részesíti a régi és új tagállamokat” – fogalmazott Corlăţean. Hozzátette: paradox módon az úgynevezett „régi demokráciákban” üti fel a fejét egyre gyakrabban a populizmus, ami szembemegy az uniós szolidaritás elvével.

Kimaradt?