Bányászjárás: nem zárolja a vádlottak vagyonát a legfelsőbb bíróság

Jogerősen elutasította a legfelsőbb bíróság csütörtökön az 1989. December 21. Egyesület arra vonatkozó kérelmét, hogy foglalják le az 1990-es bányászjárás-per vádlottjainak, többek közt Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök és Virgil Măgureanu volt SRI-igazgató vagyonát.

Az említett hajdani tisztségviselők ellen a katonai ügyészség 2017. június 13-án emelt vádat az 1990. június 13-15-e közötti bányászjárás ügyében. És ugyanebben az ügyben emeltek vádat  többek közt Mugurel Cristian Florescu volt főügyész-helyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának volt vezetője, Emil "Cico" Dumitrescu, a belügyminisztériumhoz tartozó Országos Kulturális, Sajtóügyi és Sportigazgatóság egykori vezetője, Adrian Sârbu volt miniszterelnöki kabinetfőnök, Miron Cozma bányász-szakszervezeti vezet, illetve az ügyben érintett más volt tisztségviselők ellen. 
Az ellenük szól vádak alapja a manipuláció és diverziókeltés, amely révén, az ügyészek szerint, a vádlottak elhitették a lakossággal, hogy az 1990. június közepén zajlott Egyetem téri tüntetés „legionárius lázadás”. A tüntetőket „huligánoknak” nevezte az ország elnöke – idézték fel az ügyészek. A tüntetők százait több napra törvénytelenül megfosztották szabadságuktól, fogva tartásra nem megfelelő helyiségekbe zárták őket – áll a vádiratban. 

Ion Iliescut azzal vádolják a katonai ügyészek, hogy parancsot adott ki az Egyetem téri tüntetés szétoszlatására, amelyhez a fővárosi ipari vállalatok munkásainak segítségét kérte. 

Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok arról döntöttek, hogy erőszakos támadást indítanak a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren békésén tüntető emberek ellen, akik elsősorban a Temesvári Kiáltvány 8. pontja érvényesítését akarták elérni, és békés módon fejezték ki az akkori politikai hatalommal ellenszegülő véleményüket. 
A támadásba bevonták a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint tízezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. A támadásra 1990. június 13-án került sor. Ennek során négy személyt halálos lövés ért, három személyt tűzfegyver sebesített meg, 1.388 személynek testi vagy pszichikai épsége sérült, politikai okokból pedig 1.250 személyt fosztottak meg szabadságjogaiktól. 
A hatóságok támadása június 14-én és 15-én folytatódott, a Bukarestbe vitt bányászok és munkások feldúlták az ellenzéki pártok székhelyeit, bántalmazták a lakosságot, agresszív tetteikről készült felvételek bejárták a világsajtót. 

A címlapfotó forrása: Ziarul Hunedoreanului

 

Kapcsolódók

Kimaradt?