Igazságügyi törvények: a GRECO szerint kötelezően végrehajtandók az ajánlásai

Bár ezt a román igazságügyi miniszter kétségbe vonja, az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő Korrupció Elleni Államok Csoportjának (GRECO) az igazságügy törvényekhez kapcsolódó ajánlásait kötelező módon végre kell hajtania Romániának. Ezt az GRECO tavaly módosított szabályzata írja elő.

Mint ismert, az egy hónappal ezelőtt közzétett jelentésében a GRECO aggodalmát fejezte ki az igazságszolgáltatási rendszert szabályozó három törvény módosításai miatt, mert ezek hatását az ET szakértői szerint nem mérték fel kellőképpen, és a jogalkotás folyamata is kérdéseket vet fel. A GRECO pontszerűen fogalmazta meg kifogásait, s többek között kérte, hogy Románia mondjon le az igazságszolgáltatási rendszerben dolgozók által elkövetett vétségeket kivizsgáló, külön ügyészi részleg létrehozásáról.

A jelentéssel kapcsolatos szenátusi meghallgatásán azonban Tudorel Toader igazságügyi miniszter közölte: a GRECO ajánlásai fakultatív jellegűek, nem írhatják felül egy ország törvényhozása által elfogadott, az alkotmánybíróság által jóváhagyott jogszabályokat. A tárcavezető ugyanakkor kétségbe vonta a jelentés elkészítőinek szakmai felkészültségét is.

A román sajtó megkeresésére a GRECO közölte, hogy az ET szakértői valamennyi érintett felet meghallgattak a jelentés összeállításakor, beleértve az igazságügyi minisztert is, a dokumentumot pedig a román hatóságok észrevételeinek figyelembe vételével állították össze. A sajtónak küldött válaszukban azt is leszögezték: a GRECO „nem konzultatív, hanem monitorizáló” szervezete az Európa Tanácsnak, amelynek ajánlásait minden tagállamnak, beleértve Romániát is, a kijelölt határidőn belül „hiánytalanul gyakorlatba kell ültetnie”.

Tudorel Toader ezt sem hagyta szó nélkül. Péntek este a Facebook-oldalán közölte: kérte a GRECO-t, hogy küldje el az igazságügyi minisztériumnak is a hivatalos állásfoglalását az ajánlások kötelező jellegéről, de azt a választ kapta, hogy ilyen jellegű állásfoglalás nem született, a kérdésről „csupán egy levelezés zajlott” (nyilván a román újságírók és a GRECO titkársága között – szerk. megj.).

A román sajtó szerint nem is volt szükség hivatalos állásfoglalásra erről, hiszen a GRECO tavaly nyáron módosított szabályzata a 31. és 32. pontban egyértelműen előírja: ajánlásait minden tagállamnak, beleértve Romániát is, a kijelölt határidőn belül „hiánytalanul gyakorlatba kell ültetnie”. A határidő ez esetben a GRECO június 20-án kezdődő ülésszaka.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?