Közzétette a CSM a SRI-vel kötött együttműködési megállapodását

Miután feloldotta titkosítását, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) közzétette honlapján pénteken a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) 2012-ben kötött együttműködési megállapodás szövegét.

A dokumentumot a CSM részéről az intézmény akkori igazgatója, Alina Nicoleta Ghica, a SRI részéről pedig George Maior igazgató írta alá. A megállapodáson szerepel a bírói tanács alelnökének, Oana Schmidt-Hăinealănak és a SRI igazgató-helyettesének, Florian Coldea tábornoknak az aláírása is. A három oldalas dokumentum négy fejezetre oszlik.

Az első fejezet az együttműködés elveit részletezi, amelyek közé tartozik a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlenségének, a felelősségek és a kötelességek tiszteletben tartásának, és a "need to know/need to share" (tudnia kell, meg kell osztani) elve.  Az utolsó elv szerint „az információkat csak azok a személyek kaphatják meg, akiknek a törvény értelmében ezekkel az információkkal dolgozniuk kell, vagy ezekhez hozzáférési joguk van”.

„A felek a törvények szerint együttműködnek azért, hogy biztosítsák az igazságszolgáltatás függetlenségét és megvalósulását, valamint azért, hogy megismerjék, megelőzzék és visszaszorítsák azokat a tényezőket, amelyek veszélyeztetik a közrendet, az emberi szabadságjogok és kötelezettségek, mint nemzetbiztonsági értékek érvényesülését, az alkotmány elveinek és demokratikus normáinak megfelelően” - olvasható az együttműködés céljait összegző második fejezetben.

A harmadik fejezet az együttműködés szabályait sorolja fel, amely kölcsönös tájékoztatással, a felek működését szabályozó jogszabályok elemzésével, dokumentumok cseréjével, és azon lehetőségek hasznos időn belüli azonosításával és felhasználásával jön létre, amelyek veszélyeztetik az igazságszolgáltatás megvalósulását vagy a nemzetbiztonságot.

„Az SRI által szolgáltatott adatok és információk alapján, a törvényes előírásoknak megfelelően, a CSM saját ellenőrzésekbe kezd.(...) Az adatok és információk átadása a felek között a titkosított információk kezelésére vonatkozó törvényes előírások betartásával, a két fél vezetőinek beleegyezésével történik” - részletezi a megállapodás.

Ugyanakkor, rendkívüli esetekben, a törvények betartásával, az SRI-től származó adatokat a CSM felhasználhatja bűnügyi kivizsgálásaiban - derül ki a dokumentumból. A Zárórendelkezések című utolsó fejezetben rögzítik többek között, hogy a megállapodást meghatározatlan időre kötik, és utólag, a két fél beleegyezésével, kiegészíthetik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?