A természetvédelem terén is valós decentralizációt szorgalmaz az RMDSZ

A valós decentralizáció szorgalmazását hangsúlyozta  a természetvédelem terén Cseke Attila.

„Az RMDSZ mindig elkötelezett volt a valós decentralizáció mellett. Regionális kirendeltségek helyett helyi kirendelt irodákat szorgalmaztunk, valahányszor a különböző intézmények kirendelt struktúráinak létrehozására került sor. Ezt tettük most is a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségének esetében is" – fogalmazott Cseke Attila.

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a felsőházi szavazást követően szerdán, Bukarestben úgy fogalmazott, azt kérik, hogy minden megyében legyen irodája a hatóságnak, "hiszen a polgármesterek, önkormányzatok, befektetők számára fontos, hogy amennyiben természetvédelmi övezettel kapcsolatban bármilyen engedélyeztetést, eljárást kell lefolytatniuk, azt saját megyéjükben tudják megtenni, ne regionális szinten." A szenátus plénuma szerdán  első házként elfogadta módosító javaslatunkat – tette hozzá.

Az RMDSZ a 2018/13-as sürgősségi kormányrendelethez fogalmazta meg módosító javaslatát. A jogszabály arról rendelkezik, hogy a Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége esetében kirendelt igazgatóságokat hoznak létre.

"Mivel nagy valószínűséggel regionális szintű struktúrák létrehozását tervezi a kormány, az RMDSZ azt kezdeményezte, hogy a jogszabály szövegébe foglalják bele a megyei szintű kirendeltségek megnyitását" – magyarázta a Bihar megyei szenátor. Mint mondta, az RMDSZ-nek mindig komoly fenntartásai voltak a regionális kirendeltségű különböző intézményekkel kapcsolatban, és az évek során bebizonyosodott, hogy rendkívül rossz megoldás a regionális struktúrák kialakítása.

Kapcsolódók

Kimaradt?