Eljárást indít a DNA Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter ellen

Több mint egymillió euró értékű kenőpénz elfogadásáért bűnvádi eljárás indult Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter ellen, miután Klaus Johannis államfő jóváhagyta kedden a korrupcióellenes ügyészek erre vonatkozó kérését.

Az ügyészek hat nappal ezelőtt kérvényezték az elnöktől, hogy hagyja jóvá a Vlădescu elleni bűnvádi eljárást, ugyanis a volt kormánytagok ellen csak az elnök engedélyével indulhat büntetőjogi vizsgálat.

A korrupcióellenes ügyészek szerint 2005 és 2014 között Vlădescu és más közhivatalnokok, parlamenti képviselők összesen 20 millió euró kenőpénzt kértek egy külföldi konzorciumtól, amely a Bukarest és a Konstanca közötti vasúti pálya felújítását végezte el. A kivitelezési szerződést 2005-ben írták alá, a román állam végül több mint egymilliárd euróból újította fel a vasúti pályát. Az ügyészség szerint az állami vasúti társaság a szerződés értékének több mint 13 százalékával fizetett többet.

A vádhatóság szerint az egymillió euró a Vlădescu által irányított vagy hozzá közel álló, adóparadicsomokban bejegyzett cégekhez került fiktív szerződések révén. Az egyik gyanúsított Ionut Costea, az Eximbank volt igazgatója, aki az ügyészek szerint 4 millió eurót kapott.

Sebastian Vlădescu 2005 és 2007 között, majd 2009 és 2010 között volt pénzügyminiszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?