Borbély: szem előtt kell tartani a kisebbségi érdekeket

Az Európai Tanács Rasszizmus és Intolerancia-elleni Bizottságának (ECRI) képviselőivel találkozott hétfőn Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és Molnár Zsolt Temes megyei képviselő – tájékoztatott kedden az RMDSZ sajtóirodája.

A szövetség politikusai felhívták a bizottság figyelmét arra, hogy 2005-ben az akkori kormány benyújtott a parlamentnek egy kisebbségi törvénytervezetet, amely hét éve stagnál a képviselőházban, és amelynek megszavazására még mindig nincs politikai akarat.

„A Kulturális Autonómia Tanács létrehozása volt a célunk, amely a romániai magyar közösség számára legitim képviseletet jelentett volna mind a kulturális, mind az oktatással kapcsolatos adminisztratív döntésekben és kötelező jellegű határozatokat hozott volna. A törvény alapvető szelleme az, hogy a kisebbség érdekei ne csak akkor érvényesüljenek, ha az RMDSZ kormányon van" – fogalmazott Borbély László a találkozón, hozzátéve, az Autonómia Tanács azt biztosította volna, hogy a romániai magyarságot közvetlenül érintő kérdésekbe bármikor legyen beleszólásuk.hir 2008

A szövetség politikai alelnöke az ECRI képviselőinek elmondta: amíg az RMDSZ kormányon volt, mind az oktatási intézményekben, mind a főtanfelügyelőségeken hozzáférésük volt vezetői tisztségekhez. „Most, hogy az RMDSZ ellenzékben van, az oktatási minisztériumban például csak úgy tudtunk egy államtitkári pozíciót megszerezni, hogy az egyik kormányzó párt lemondott a saját tisztségéről. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyarság politikai és közigazgatási képviselete ne attól függjön, hogy kormányon vagyunk vagy sem, és ha ellenzékbe kerülünk ne csak abban az esetben jussunk vezetői pozíciókhoz, ha valaki lemond róluk, hisz a kisebbségi érdekeket folyamatosan szem előtt kell tartani, a szövetség politikai helyzetétől függetlenül" – hangsúlyozta Borbély László.

A beszélgetésen Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a romániai választási rendszer visszásságairól és a magyar kisebbség választási esélyeiről tájékoztatta a Bizottság képviselőit. "Az egyetlen jó dolog, amit az érvényben levő parlamenti választási törvényről elmondhatunk az, hogy legalább figyelembe veszi az arányosság elvét, még akkor is, ha torzulásokhoz vezet" - nyilatkozta a képviselő, hozzátéve, az öt százalékos választási küszöb sok esetben ellehetetleníti a magyar és a más nemzeti kisebbségek képviseletét helyi szinten.

"Bizonyos régiókban a magyar kisebbség nem rendelkezik olyan számarányokkal, amelyek a bejutási küszöb miatt megengednék számára a jelenlétet a helyi választott testületekben. Ez sok esetben a helyi közösségek gyengüléséhez, kiszolgáltatottságához, a velük szembeni visszaélésekhez vezethet" - zárta mondanivalóját Molnár Zsolt.

Kimaradt?