Dacian Cioloş volt miniszterelnök elindította a pártalapítást

Dacian Cioloş volt miniszterelnök benyújtotta pénteken a törvényszékre az új pártja bejegyzésére vonatkozó kérelmet.

A Románia 100 platformból kiváló új alakulat neve Románia Együtt Mozgalom lesz. Az ex-kormányfő a Facebook közösségi oldalon élőben közvetített pénteki eseményen hangsúlyozta: azzal, hogy benyújtották a kérelmet, megtették az első lépést a párt bejegyzése felé, formálisan azonban az új alakulat csak a törvényszéki folyamat lezárulása után fog létezni.

Cioloş felsorolta azokat az értékeket, amelyeket magáénak vall pártja: "őszinteség, hozzáértés, jóérzés, átláthatóság, az abban való hit, hogy minden ember fontos, hogy egy ilyen projektet az emberek, az általuk vallott értékek köré kell építeni".

A volt miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, a párt a Románia 100 platformból válik ugyan ki, utóbbi azonban folytatja tevékenységét. A pénteki eseményen Cioloş mellett jelen volt az egykori szakértői kormány két minisztere, Vlad Voiculescu és Dragoş Pâslaru, illetve Liviu Iolu volt kormányszóvivő is.

Kapcsolódók

Kimaradt?