Kelemen Hunor: le kell zárni a DNA és Kövesi leváltásának kérdését

Le kell zárni az Országos Korrupcióellenes Ügyészség és Laura Codruţa Kövesi leváltásának ügyét, mert nincs mit tenni ezzel kapcsolatban - nyilatkozta csütörtökön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Agerpres hírügynökségnek. 

Kelemen kifejtette: véleménye szerint jelen pillanatban nincs több tárgyalnivaló a DNA-val és annak vezetőjével kapcsolatban. „Ez nagyon kedvelt témája úgy az ellenzéknek (amelynek nincs más ötlete), mint azoknak, akik hatalmon vannak. (...) Jelen pillanatban ezt a témát le kell zárni. Johannis elnök megmondta, hogy nem fogja engedni (Kövesi visszahívását tisztségéből - szerk. megj.), mert megbízik benne. Ez teljesen egyértelmű. Kövesi kijelentette, hogy tökéletes, így nem mond le. Tehát erről a részről is teljesen egyértelmű a helyzet. Az igazságügyi miniszter azt tette, amit jónak és törvényesnek tartott. De most pontot kell tennünk a mondat végére, mert a DNA főügyészének mandátuma bő egy év múlva jár le, és ha Johannis elnök semmit nem tesz a leváltásáért, akkor megmarad pozíciójában és nincs értelme erről a témáról tovább beszélni” – vélekedett a szövetségi elnök. 

Kelemen hozzátette: ha újabb információk jelennek meg a DNA belső ügyeiről, akkor ismét aktuálissá válik a téma, de „nem a személy a fontos, hanem az intézmény a maga világos, szigorú szabályaival”. „Számunkra ez már nem téma, és az emberek élete sem ettől a témától függ” – szögezte le Kelemen Hunor. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?