Kövesi: pontról pontra válaszolok az igazságügyi miniszter kijelentéseire

Tételenként válaszolni fog az igazságügyi miniszter által tett kijelentésekre - jelentette ki pénteken Laura Codruţa Kövesi. 

A korrupcióellenes főügyész közleményben jegyezte ezt meg, miután a sajtó képviselői állásfoglalást kértek tőle azzal kapcsolatban, hogy Tudorel Toader bejelentette, kezdeményezi a tisztségből való visszahívását. "Követni fogom a törvény által előírt eljárást, és bármikor szükség lesz rá, előállok, és pontról pontra válaszolok az igazságügyi miniszter kijelentéseire" - idézi a DNA közleménye Kövesit. 

Mint arról már beszámoltunk, csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter bejelentette, kezdeményezi Kövesi elmozdítását. Toader szerint Kövesi alkotmánysértő, törvénytelen, önkényes, Romániát külföldön lejárató módon vezeti a vádhatóságot, leváltásra pedig a jogállamiság helyreállítása, a korrupcióellenes harc miatt van szükség.

Toader húsz pontos "bűnlajstromot" olvasott Kövesi fejére, egyebek mellett azokra az alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott, amelyek szerint a DNA - Kövesi vezetésével - az utóbbi év alatt háromszor is alkotmányos konfliktusba keveredett más állami hatóságokkal. A miniszter felidézte azt az alkotmánybírósági döntést, miszerint a DNA túllépte hatáskörét, beavatkozott a törvényhozás folyamatába, amikor bűnvádi eljárást indított a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő - több százezer tüntető tiltakozását kiváltó, utólag hatálytalanított - 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadása ügyében.

A tárcavezető emlékeztetett: az alkotmánybíróság azért is elmarasztalta Kövesit, amiért megtagadta, hogy a 2009-es elnökválasztást kivizsgáló parlamenti különbizottság elé járuljon. Ezzel nemcsak elutasította a lojális együttműködést a nép választott képviselőivel, hanem a parlament és az alkotmánybíróság autoritását is megkérdőjelezte, igazság kiderítését is akadályozta - magyarázta.

Toader szerint a korrupcióellenes főügyész - a jogállamiságot sértő módon - "minden áron" elmarasztaló ítéleteket próbált kicsikarni, és előnyben részesítette a nagy médiaérdeklődésre számot tartó, híres emberekre vonatkozó ügyeket. A miniszter azt állította: Kövesi interjúiban félretájékoztatta a külföldi tisztségviselőket, lejáratva ezzel Romániát.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a korrupció megelőzésének és leküzdésének folytatódnia kell, a DNA nem egyetlen emberből áll, de a vádhatóságnak is tiszteletben kell tartania jogállamiságot, az ártatlanság vélelmét, együtt kell működnie az állam többi intézményével.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?