Kelemen az arányos képviselet mellett szállt síkra

Arányos képviseletet és a politikai stabilitást biztosító választási rendszer elfogadása mellett érvelt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerda délben azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet Bukarestben szervezett a Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) és a Romániai Akadémiai Társaság.hunor

Felszólalásában kelemen Hunor kijelentette, az alkotmány módosítása után mindenképpen meg kell szavazni az új választójogi törvényt. Az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy egyszerű és átlátható választási rendszerre van szükség, amely biztosítja az arányos képviseletet és a politikai stabilitást. A kétkamarás parlamentre továbbra is szükség van, azonban szét kell választani a Képviselőház és a Szenátus hatáskörét, hiszen csak így indokolt a két ház működése. A képviselők esetében vissza kell térnünk a megyei listás szavazásra, a szenátorok esetében pedig megyénként két mandátumot kell meghatároznunk. A Szövetség továbbra is fenntartja az 5 százalékos parlamenti küszöböt.”

Kelemen Hunor emlékeztetett, 2008-ban, amikor az egyéni választókerületes rendszer bevezetése volt napirenden, az RMDSZ volt az egyetlen politikai alakulat, amely ezt nem szavazta meg, hiszen a rendszer „rulett-jellege” már akkor világosan látszott, a szövetség szakértői pedig már akkor demonstrálták, hogy milyen jelentős létszámnövekedést okoz ez a rendszer. 

„A 2008-ig alkalmazott listás rendszer nagyon jól működött, és biztosította az arányos parlamenti képviseletet. A végletekig fokozott demagógia miatt azonban ehelyett egy rosszabb rendszert fogadtak el, amely érezhető visszalépést jelent” – szögezte le Kelemen Hunor. Hozzátette, ez a választójogi törvény nem javította a politikai rendszert, és a politikai migrációt sem állította meg.

„Az RMDSZ talán az egyetlen olyan parlamenti politikai alakulat, amelynél a politikai migráció nem fordult elő. Sőt, a mi képviselőink és szenátoraink soha nem indultak más megyékben az előző évekhez képest” – mondta az RMDSZ elnöke.

A választójogi törvény módosításáról 2008 óta többször is tárgyaltak a romániai politikai pártok, 2011-ben és 2012-ben is. Az RMDSZ akkor egy vegyes választási rendszert javasolt, amely biztosította volna az arányosságot, és visszahozta volna a listás szavazást.

Kimaradt?