Dragnea: az Európai Bizottság romániai küldöttsége hamis információkat továbbít

Hamis információk kerülnek ki az igazságügyi törvényekről egyrészt Brüsszelből, másrészt Romániából – jelentette ki Liviu Dragnea hétfő este az Antena 3 televíziócsatornának adott interjúban. 

„Hallottam róla, hogy egyesek Washingtonban meg Brüsszelben arról beszélnek, hogy én valójában NATO-ellenes, Európa-ellenes és oroszbarát vagyok. Oroszországról nem beszélek, de a GDP 2%-ának védelmi célokra történő fordítása az én választási kampányomban tett vállalás, a PSD-vel együtt. (...) Nem hoztam sem én, sem Tăriceanu úr semmiféle intézkedést vagy gesztust az európai értékek vagy a NATO-val ápolt kapcsolatunk ellen” – mondta a Szociáldemokrata Párt elnöke. 

Arra az újságírói kérdésre, hogy mivel magyarázza Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke álláspontját az igazságügyi törvényekkel kapcsolatban, Dragnea úgy fogalmazott: „Cseppenként gyűjtött hazugság, ami egyrészt innen az országból, másrészt Brüsszelből származik, az európai parlamenti képviselőktől és más ottani köztisztviselőktől. Mondják a biztos úrnak, ő elmondja a vezérigazgató úrnak, és így kialakul egy hálózat. Hogyan lehetséges, hogy az Európai Bizottság romániai küldöttsége hamis információkat továbbít? És ezeket minden európai biztoshoz elküldik.”

Dragnea kifejtette, a parlament által elfogadott törvénytervezeteket lefordíttatták angol nyelvre és magyarázatokkal együtt elküldték a nagykövetségeknek, az Európai Bizottság küldöttségének és Brüsszelnek, kérve, hogy jelezzék, ha találnak bennük olyan cikkelyt, amely sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét. „Eddig még senki nem mondott semmit” – jelentette ki a képviselőház és a PSD elnöke, hozzátéve, reméli, hogy Románia elnöke fog látogatást tenni Brüsszelben és ott fog beszélni „Juncker elnökkel erről a módról, ahogyan átvesznek Romániából származó információkat. Mert azt akarjuk, hogy a Romániáról érkező információk valósak legyenek” – tette hozzá Dragnea. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?