Dragnea: halasztani fogják a 600-as nyilatkozat leadási határidejét

Az új kormány első, január 31-ére tervezett ülésén elhalasztja a 600-as nyilatkozat leadási határidejét - közölte hétfőn Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Dragnea kifejtette, tárgyalt erről a kérdésről Viorica Dăncilă kijelölt kormányfővel és Ionuţ Mişa pénzügyminiszterrel, és arra az elhatározásra jutottak, hogy az új kormány első, január 31-ére tervezett ülésén rendeletben halasztják el a 600-as nyilatkozat leadási határidejét március elsejére. A PSD elnöke szerint arra is megvan az esély, hogy teljes mértékben eltörlik a 600-as nyilatkozat leadásának kötelezettségét, feltéve, ha találnak más módot arra, hogy a kérdéses járulék fizetésére kötelezett magánszemélyek továbbra is megmaradjanak a társadalombiztosítási rendszerben.

A 600-as nyilatkozatot azoknak a magánszemélyeknek kell benyújtani - az érvényben lévő jogszabály értelmében január 31-éig -, akik 2017-ben 22 800 lejhez vagy annál nagyobb összeghez jutottak a fizetésükön kívül.

(Címlapfotó: zf.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?