Lemond a rendőrakadémia szexuális zaklatással vádolt rektora

Daniel Torje, az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektora bejelentette pénteken, hogy lemond, miután a belügyminiszter ellenőrző testülete kivizsgálást indított az intézményben.

Az ellenőrzést azt követően rendelték el, hogy egy helyi lapban megjelent egy írás, amelyben egy diáklány szexuális zaklatással vádolja a parancsnokot. Torje cáfolta és aljas rágalomnak nevezte az újság információit. Szerinte lejáratásának az a célja, hogy távozzon tisztségéből.

„A belügy alkalmazottjaként nincs engedélyem arra, hogy a nyilvánosság elé tárjam az összes információt, amely azt bizonyítja, hogy nyomást gyakoroltak rám. Az állam egyik egyszerű tisztségviselője vagyok, aki lelkiismeretesen próbálja ellátni hivatali feladatait” - közölte Daniel Torje.

A parancsnok azt mondta: nem engedheti, hogy nevét sárba tapossák olyan ügyekben, amelyekhez semmi köze sincs. „Szeretem az egyenruhát, tisztelem a kollégáimat, odaadással és hozzáértéssel szolgálom ezt az országot. Az ezek iránt való tiszteletből, valamint azért, amit jelentenie kell egy civilizált országban a becsület és méltóság kifejezéseknek, lemondok a rendőrakadémia rektori tisztségéről, ugyanakkor az illetékes intézmények rendelkezésére állok, hogy kiderüljön, hogy igazak-e szavaim” - olvasható a közleményében.

Az újságban megjelent cikk szerint Daniel Torjét egy harmadéves joghallgató lány azzal vádolja, hogy szexuálisan zaklatta 2017-ben, a júliusi vizsgaszesszió alatt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?