Mi történik a katolikus gimnáziummal Klaus Johannis lépése után?

A szenátusi többség biztosításával még tartható a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium 2017/18-as tanévben való elindítása – jelentette ki a Maszolnak Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő.

A frakcióvezető-helyettest arra reagáltattuk, hogy az államfő csütörtökön visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy törvénnyel újra lehessen alapítani a felszámolt magyar tannyelvű egyházi tanintézményt. Klaus Johannis lépése a lehető legrosszabbkor jött, ugyanis az iskolalapításról szóló törvényt a képviselőház el is fogadta, már csak a szenátusnak kellene rábólintania.

A képviselőház oktatási bizottságának alelnöki tisztségét is betöltő Szabó Ödön elmondta, amint az államfő által visszaküldött törvény a képviselőházba kerül, az RMDSZ kérni fogja, hogy sürgősségi eljárással tárgyalják újra. „Így beérheti, és terveink szerint megelőzi ez a jogszabály az iskola létrehozásáról szóló törvényt a szenátusban” – magyarázta a politikus.

A képviselő szerint Klaus Johannis államelnök döntése nem segít az ügynek, de nem is állítja meg a folyamatot, legfeljebb késleltetheti. „Az új ülésszakban gyorsabb ütemet kell diktálni, de a szenátusi többség biztosításával még tartható az iskola 2017/18-as tanévben való elindítása” – szögezte le. Hangsúlyozta, hogy az államfő nem azokat az előírásokat kifogásolta a visszaküldött törvényben, amely a jogalapját biztosítja majd az iskola megalapításának.

Szabó Ödön furcsának találja, hogy jogszabály bizottsági és plénumbeli vitájánál a nemzeti liberális párti (PNL) honatyák előre tudták, hogy az államfő vissza fogja küldeni a törvényt, és ezt elmondták a szociáldemokrata párti (PSD) kollégáiknak is. „Abban bíztak, hogy így megakadályozhatják a katolikus iskola létrehozásáról szóló törvény képviselőházi elfogadását” – jegyezte meg.

Akadékoskodott az ellenzék

A politikus kérdésünkre elmondta: a képviselőházi vitán a PNL és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) ellenezték az iskolaalapításról szóló törvényt. Ezt megelőzően Raluca Turcan liberális frakcióvezető kilépett az oktatási szakbizottságból, helyette a nyíltan magyarellenes Florin Romant küldték a vitára, aki nem tanügyi szakember.

A PMP a szakbizottság titkárát (Robert Turcescut) a szintén nyíltan magyarellenes, sovén Marius Paşcanra cserélte le, aki annak idején Maros megyei prefektusként már mindent elkövetett, eljárásokat indított a marosvásárhelyi iskola ellen. „Így akarták megakadályozni a törvény bizottsági elfogadását” – magyarázta az RMDSZ-es képviselő.

A politikus tájékoztatása szerint az ellenzéknek a plénumbeli vitán is voltak magyarellenes kirohanásai, amiket „egy sor hazugsággal” toldottak meg. „Jó érzés volt, hogy ennyi rosszindulat, hazugság, gyűlöletkeltés ellenére sikerült elfogadtatni a törvényt a képviselőházban” – összegzett Szabó Ödön.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?